Elektromos autók, villámgyors telefonok, mesterséges intelligencia, sőt a fúziós energiatermelés ígérete – mindez sci-finek tűnt nem is olyan régen, ma már pedig vagy a mindennapok részei, vagy pedig igen komoly mértékben fejlesztik őket. Másrészt azonban csúszkáló Hold-missziók, nagy foltok a kozmosz megértésében, és maga az okostelefon is lassan 20 éves lesz, és bár akadtak próbálkozók a leváltására különösen az utóbbi időkben – ezek egyikének sem sikerült a trónfosztás:

A korszakalkotónak szánt AI Pin óriási bukta az első kritikák szerint Túlmelegszik, megbízhatatlan válaszokat ad, lassú és még drága is.

Hol van tehát az igazság:

A tudomány és a technológia száguld vagy inkább stagnál?

Tavaly írtunk egy tanulmányról, amely megpróbálta mindezt számszerűsíteni, majd igen komor következtetésre jutott – mint azt a tanulmány vezető szerzője, Michael Park elmondta, míg a korábbi kutatások visszaesést mutattak ki az egyes tudományágakban, a 2023-as tanulmány volt az első, amely

„empirikusan és meggyőzően dokumentálja ezen felforgató hatás csökkenését a tudomány és a technológia összes főbb területén.”

Park ilyennek, a tudományra és a technológiára felforgató hatással bíró felfedezéseknek nevezte azokat az áttöréseket, amelyek elszakadnak a már létező elképzelésektől, és az egész tudományterületet új dimenziókba repítik. A most szóban forgó tanulmány ennek megfelelően osztályozott 45 millió tanulmányt 1945 és 2010 között, valamint 3,9 millió amerikai szabadalmat 1976 és 2010 között. Ezen időszakok kezdetétől a kutatási anyagok és szabadalmak egyre nagyobb valószínűséggel épülnek a már létező, korábbi tudásra. A rangsor ugyanis azon alapult, hogy a publikáció után öt évvel más tanulmányokban miként idézték az adott anyagokat, feltételezve, hogy minél inkább úttörő a kutatás, annál kevésbé idézik az azt megelőző anyagokat a témában. Azonban a helyzet tehát az, hogy úttörő felfedezések egyre lassabban jelennek meg, és ezek legerőteljesebb csökkenése a természettudományokban, például a fizikában és a kémiában következett be.

A történet idén folytatódott egy tanulmánnyal, amely tehát épp a fenti kutatás eredményét próbálja cáfolni – amiről Sabine Hossenfelder számolt be a fenti videóban. Hossenfelder a témát azzal vezeti fel, hogy a jelenlegi helyzet elég paradox: a kutatási produktivitás ugyanis annak ellenére csökken, hogy egyre több a tudós világban, és soha nem látott mértékben születnek a publikációk. Miközben tehát a tudósok száma világszerte nőtt még a népesség arányában is, különösen az olyan fejlett országokban, mint Németország, a tudományos kutatás minősége és hatása csökkenni látszik.

A mostani új publikáció azonban látszólag tehát megkérdőjelezi ezeket a megállapításokat – az “Is there a secular decline in disruptive patents? Correcting for measurement bias” című cikk szerint ugyanis a “felforgató” innovációk aránya, amit 2023-ban tehát a szabadalmak alapján mértek, nem csökkent jelentősen az elmúlt évtizedekben. A cikk szerzői azzal érvelnek, hogy a korábbi eredményeket torzították a hivatkozási hiányosságok, különösen az 1976 előtti szabadalmak hivatkozásainak kizárása.

A cikk szerzői egész pontosan azt állítják, hogy a korábbi kutatások torzított eredményekhez vezettek, mert kizárták az 1976 előtti szabadalmak hivatkozásait. Ennek következtében a régebbi szabadalmak forradalmibb (disruptívabb) hatásúnak tűntek, mivel kevesebb hivatkozást számoltak rájuk, így mesterségesen magasabb értékeket kaptak. Ez a torzítás azt eredményezte, hogy az 1976 utáni szabadalmak kevésbé tűntek disruptívnak, mivel az elemzésből hiányoztak a korábbi szabadalmakra vonatkozó hivatkozások. A szerzők korrigálták ezt a hibát, és megállapították, hogy a disruptív innovációk arányának csökkenése nem olyan jelentős, mint azt korábban gondolták. Bár tehát valóban akad némi csökkenés, az adatok nem támasztják alá a drámai mértékű hosszú távú visszaesést.

Hossenfelder szerint viszont a korrigált eredmények is visszaesésre utalnak, még ha a különbség nem is olyan éles, mint a 2023-as tanulmányban. Hogy kinek van igaza, ahhoz vizsgáljuk meg a két eredményt egy diagramon:

A diagram két görbét ábrázol:

• Park et al. (2023) módszertan (kék vonal): Ez a módszertan tehát nem vette figyelembe az 1976 előtti szabadalmak hivatkozásait (truncation bias), ami magasabb disruptivitási értékeket eredményezett az 1980-as évek elején, majd éles csökkenést mutatott.
• Korrigált módszertan (zöld vonal): Ez a görbe korrigálja a hivatkozási hiányosságokat, figyelembe véve az 1976 előtti szabadalmakat (exclusion bias). Az eredmény egy sokkal kiegyenlítettebb trendet mutat, amely alapján a disruptivitás csökkenése nem olyan drámai, mint azt korábban gondolták.

A fentiek alapján tehát messze nem a 2023-ban megállapított drámai mértékben, de a forradalmi találmányok azért lassan, de biztosan gyérülnek annak ellenére tehát, hogy a tudósok száma növekszik a bolygón. A kérdés tehát, hogy mit hangsúlyozunk mindebből: azt, hogy a disruptív találmányok csökkenése nem annyira drámai, vagy hogy ez a csökkenés igenis létezik, a tudomány és a technológia világában tapasztalható, kedvezőnek látszó körülmények (sok tudós, rengeteg tanulmány) ellenére is.

A 2023-as tanulmány egyébként kitért a hanyatlás lehetséges okaira is – az egyik ilyen az alacsonyan függő gyümölcs teória (“low-hanging fruit”), ami szerint tehát ahogy az alsóbb, könnyen elérhető faágakról gyűjtik be először nagyon könnyen és nagyon gyorsan a gyümölcsöt, úgy a nagyobb, de relatíve könnyű felfedezések mostanra szép lassan elfogytak. Ennek azonban Park szerint ellentmond, hogy ez a lassulás minden nagyobb tudományterületet körülbelül egyforma sebességgel és időzítéssel érint, míg a low-hanging fruit teória szerint ez ennél széttartóbban következne be, hiszen a nagyobb, de könnyű felfedezések eloszlása is területenként más és más.

A kutatók épp ezért másra gyanakodnak, egy olyan hatásra, amit ők a kutatás terhének (“the burden of research”) neveznek. Eszerint a kutatóknak ma már annyi mindent kell megtanulniuk ahhoz, hogy egy adott terület szakértőjévé válhassanak, hogy emellett kevés idő marad az igazán úttörő munkára. Emiatt aztán a tudósok és a feltalálók a már meglévő tudás egy szűk szegmensére fókuszálnak, és a munkájuk is inkább ezt a már létező tudást konszolidálja tovább, és nem hoz igazi áttörést. Ehhez társul a mai akadémiai élet publikálási kényszere, mivel a kutatók a közölt és idézett tanulmányok alapján kapnak pontszámokat.

(Kép: Pixabay/jarmoluk)