Működik a forradalmi fúziós technológia, amihez nem kell több millió fokra hevíteni az atomokat

2022 / 03 / 29 / Bobák Áron
Működik a forradalmi fúziós technológia, amihez nem kell több millió fokra hevíteni az atomokat
Az ausztráliai HB11 Energy az első magánvállalat, aminek sikerült lézerekkel demonstrálni fúziós reakciót.

A fúziós energiát régóta emlegetik az atomenergia szent gráljaként, amivel a kutatók várakozásai szerint a jövőben a jelenlegi módszereknél nagyságrendileg több energiát tudunk majd megtermelni a fisszió reaktorokra jellemző radioaktív hulladék nélkül. A legtöbb erre irányuló kísérlet a Napban tapasztalható viszonyokat igyekszik rekonstruálni mesterséges úton: a jelenleg még kísérleti fázisban levő reaktorokban több száz millió fokos plazmát hoznak létre, amelyben a hidrogénatomok olyan gyorsan mozognak, hogy a pozitív töltésű atommagok összeütköznek és összeolvadnak egymással, így hozva létre a fúziós reakciót.

Először sikerült elérni, hogy a magfúzió több energiát termeljen, mint amennyi az üzemanyag melegítéséhez szükséges A National Ignition Facility kutatóinak a világon elsőként sikerült elérniük az úgynevezett "égő plazma" állapotot, ami nagyon fontos lépés a fúziós energiatermelés felé vezető úton.

Az ausztráliai HB11 Energy azonban egy teljesen más megközelítéssel kísérletezik. Az atomok felmelegítése helyett az úgynevezett fázismodulált impulzuserősítés elve alapján működő, nagy teljesítményű lézerrel veszik célba az atomokat, ami elmondásuk szerint sokkal precízebb végeredményt tesz lehetővé. Az ezen a technológián alapuló reaktorban két lézert használnának a láncreakció beindításához: az egyik lézerrel mágneses teret hoznának létre a plazma számára, míg a másik lézerrel a hidrogénatomokat gyorsítanák fel a bór üzemanyaggranulátumban, így az extrém hőtermelés nélkül képesek elérni a fúziós reakciót, miközben a technológiához nincs szükség a kísérleti reaktoroknál általában használt tríciumra sem. A reakció eredményeként úgynevezett alfa-részecskék, vagyis a hélium-4 izotóp atommagjai jönnek létre, amelyek töltését energia előállítására lehet használni.

A HB11 kedden jelentette be, hogy a technológiát nemrég a gyakorlatban is demonstrálták, amellyel állításuk szerint ők lettek az első olyan magánvállalat, akiknek ez sikerült. Az Applied Sciences című tudományos folyóiratban közölt eredmények alapján a kísérlet során "tízszer annyi fúziós reakciót" sikerült elérniük, mint amennyire a korábbi kísérletek alapján számítottak.

A vállalat szerint a megoldással egy több évtizedes akadályt sikerült elhárítaniuk a fúziós energia útjából, hiszen a kísérleteik igazolják, hogy az energiatermelésnek ez a módja elérhető anélkül is, hogy a hidrogént extrém magas hőmérsékletre kellene melegíteni. Ez azért fontos mérföldkő, mert ahhoz, hogy a fúziós energia fenntartható legyen, a kinyert energiának meg kell haladnia az előállításhoz szükséges energiát. Bár ezt egyelőre a HB11-nek sem sikerült elérnie, azonban a közlemény szerint nagyságrendekkel közelebb járnak hozzá, mint a hasonló technológiával kísérletező más vállalatok.

(New Atlas, Fotó: Aleksandar Nakovski/Getty Images)

Olyan erős mágnes készül, ami képes lenne megemelni egy repülőgép-hordozót is A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor nemrég megkapta annak a mágnesnek az első elemét, ami létfontosságú lesz a fúziós energia előállításához.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Az okostelefonok viszonylag apró képernyőjének állandó nézegetése különféle látási problémákhoz vezethet, az enyhébb szemkifáradástól a rövidlátásig. A problémák elkerülésében az is segíthet, ha az eszközt megfelelő távolságba tartjuk magunktól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.