Mikroszkopikus teremtmények

A medveállatka az univerzum egyik leginkább zavarba ejtő élőlénye. Az alig egy milliméteres állat a Föld szinte bármely pontján előfordul a 6000 méter feletti hegycsúcsoktól kezdve a sarkvidékeken keresztül a tengerek 4000 méternél mélyebb területeiig, de ennél is figyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy a Nemzetközi Űrállomás burkolatán is vígan elél.

Érdekesség, hogy az áprilisban a Holdba csapódott izraeli űrszonda is több ezer dehidratált medveállatkát szállított a fedélzetén, így, mivel a medveállatkák eddig bármilyen környezetben igencsak ellenállónak bizonyultak, akár azt is mondhatnánk, hogy a Holdon már van élet (igaz, a dehidratált medveállatkákat előbb hidratálni kéne, hogy újra életre keljenek).

Az asztronauták réme: a kozmikus sugárzás

A tárgyra visszatérve: a kutatók régóta próbálják megoldani, hogyan tudnák megvédeni az asztronautákat a kozmikus sugárzás hatásaitól olyan hosszú időn keresztül, mint amit egy Mars-utazás jelent. A napkitörésekből és kozmikus csillagokból érkező töltött részecskék és a gamma sugarak ugyanis komoly egészségkárosodást okozhatnak az élőlényekben - például daganatos megbetegedéseket, de volt olyan kutatás is, ami kimutatta, hogy a sugárzás az élőlények szellemi képességeit is rövid idő alatt leépíti.

A kutatók mindeddig különböző orvosságokkal kísérleteztek, valamint olyan anyagokkal, amik hatékonyan tudják elnyelni a sugárzást (ilyen például a víz). Emellett felmerült az epigenetikus módosítás lehetősége is, vagyis hogy a DNS-szekvencia módosítása nélkül kapcsoljanak ki és be bizonyos géneket. Az eddig elhangzottaknál viszont jóval meredekebb ötlettel állt elő nemrég Chris Mason, aki azt javasolja, hogy

az asztronauták DNS-ét keresztezni kéne medveállatkák DNS-ével, így azok ellenállóbbak lehetnének a kozmikus sugárzással szemben.

Génmódosított marslakók

Mason amúgy nem valami önjelölt sarlatán, ő vezette annak a tíz kutatócsapatnak az egyikét, akiket a NASA kiválasztott, hogy tanulmányozzák Scott Kellyt és az ikertestvérét. 2015-ben Scott Kelly majdnem egy évet töltött az ISS-en, míg testvére, Mark Kelly a Földön maradt, így a kutatóknak lehetőségük volt pontosan felmérni, milyen változásokat okoz az emberben az űrutazás.

Természetesen nem arra kell gondolni, hogy a Marsot majd ember méretű medveállatkák fogják meghódítani, a génmódosított emberek külsőleg semmiben sem különböznének tőlünk, csupán ellenállóbbak lennének a szervezetüket érő káros hatásokkal szemben.

A módszerből a Földön maradók is sokat profitálhatnának,

például elérhetnénk, hogy a daganatos megbetegedéseknél használt sugárkezelés kevésbé károsítsa az egészséges sejteket.

Ez viszont egyelőre még a sci-fi kategóriába tartozik, Mason saját bevallása szerint sem tervezi, hogy a következő tíz-húsz évben efféle kísérletekbe kezdene, aminek valószínűleg jogi akadályai is lennének. Hosszútávon viszont ez a módszer megoldást jelenthet nem csak a Mars meghódítására, de akár ennél távolabbi területek felfedezésére is, amelyek eléréséhez még sokkal hosszabb ideig kéne kitenni az asztronautákat a kozmikus sugárzásnak.

(Forrás: Space.com, Futurism, Fotó: NASA, Getty)