Nagy siker a nagykörúti kerékpársáv, kérdés, hogy marad-e

2020 / 08 / 19 / Bobák Áron
Nagy siker a nagykörúti kerékpársáv, kérdés, hogy marad-e
A Magyar Kerékpárosklub adatai szerint az ideiglenes kerékpársáv májusi kialakítása óta meghatszorozódott a Nagykörút kerékpáros forgalma, ami így a második legnépszerűbb kerékpáros útvonallá vált a városban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a sávok kialakításakor azt mondta, hogy az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, a fővárosnak tehát néhány héten belül el kell döntenie, hogy hogyan tovább.

A BKK április 26-án jelentett be, hogy a járványhelyzetre való tekintettel ideiglenes kerékpársávot alakítanak ki a Nagykörút Váci út és Üllői út közötti szakaszán, a külső forgalmi sáv lezárásával. A biciklisávot később meghosszabbították a Boráros térig, így a már korábban is létező, Jászai Mari tér és Váci út közötti kerékpársávval együtt a Nagykörút teljes egészében biciklizhetővé vált. "A mindkét irányú útpályán felfestett kerékpársáv miatt a körút az autók számára átmenetileg egysávos lesz, a jelentősen visszaesett közúti forgalom miatt azonban nem számítunk érdemi közúti torlódásokra" - szólt a BKK közleménye, ami azt is leszögezte, hogy az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn. A járványügyi korlátozások megszűnésével viszont Budapest útjaira visszatértek az autósok, a szeptemberi iskolakezdéstől pedig a Körút forgalma vélhetően még tovább fog növekedni, így aktuálissá vált a kérdés, hogy mi legyen a kerékpársávokkal. Erről tartottak kétórás előadást a múlt héten a Magyar Kerékpárosklub szakértői, akik határozottan a kerékpársávok megtartását javasolják.

"Emberekben és ne autókban számoljuk a közlekedési kapacitást"

A Kerékpárosklub elnökhelyettes-szóvivője, Halász Áron szerint fontos, hogy amikor közlekedésről van szó, ne autósokban és biciklisekben gondolkodjunk, hanem közlekedőkben. Beszámolójában kiemelte, hogy a koronavírus miatt bevezetett karantén idején a közösségi és autós közlekedéssel ellentétben a biciklisforgalom nem esett vissza a legforgalmasabb útvonalakon, a korlátozások feloldása után pedig a kerékpáros forgalom tovább növekedett. Ami a Körutat illeti, a BKK éppen ezen a szakaszon mérte a legnagyobb növekedést, ami nem meglepő, hiszen a Bem rakparttal vagy az Árpád híddal ellentétben itt eddig nem volt kerékpársáv.

A statisztikák szerint a Körúton biciklizők száma április 19. és augusztus 7. között folyamatos emelkedést mutatott, jelenleg pedig napi 4-5 ezer biciklis használja ezt az útvonalat.

Hogy ezt össze tudjuk hasonlítani más számokkal, érdemes tudni, hogy a Körúton naponta átlagosan negyvenezer autó közlekedik, de még ez is eltörpül a 4-6-os villamos fogalmához képest, amivel nagyságrendileg 400 ezer ember utazik naponta.


A Nagykörút kerékpáros forgalmának alakulása 2020. április 19. és 2020. augusztus 7. között

A Kerékpárosklub munkatársai szerint a sávok megtartása garantálná a biciklis forgalom további növekedését, ami egybevág a Budapest Mobilitási Tervben megfogalmazott célokkal. Az összpárti konszenzussal elfogadott terv egyik eleme, hogy 2030-ra csökkenteni kell a fővárosban az autóforgalmat, miközben a kerékpárral megtett utazások arányának 10%-ra kell növekednie az összes utazáshoz képest.

Halász szerint a Nagykörúti kerékpársáv kijelölése egy törvénytelen állapotot szüntetett meg, hiszen az 1988. évi közlekedési törvény kimondja, hogy "a közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak legyenek". Ez alapján szerinte inkább arról kéne beszélni, hogy a többi úton meddig tartjuk fenn a jelenlegi, törvénysértő állapotot.

Halász szerint a kerékpározás fejlesztése nem csak a bicikliseknek, de az önkormányzatoknak is megérné, hiszen kisebb befektetésből helytakarékosan, egy adott útszakaszon az autóknál több embert elszállítani képes eszközbe fektethetnek, ami javítja a közterek fejlődését és a közegészségügyre is jótékony hatással van, ezzel indirekt módon szolgálja a jobb munkaképességet.

A szóvivő azt is hozzátette, hogy korábbi tanulmányok szerint a külső forgalmi sávban kialakított kerékpársáv nem felével, csupán 1/3-ával csökkenti a gépjármű-kapacitást, mivel a külső sávot jelentős mértékben használják kanyarodó, parkolóhelyet kereső autók és gyakori a szabálytalan parkolás is.

Nem mehet a gyalogosok kárára

A BKK tavasszal rohamtempóban alakította ki a nagykörúti kerékpársávokat, így ha azok meg is maradnak, nem biztos, hogy a jelenlegi formájukban. Ennek lehetőségeiről beszélt Molnár Berta, a Kerékpárosklub mérnöke, aki egy dolgot hangsúlyosan leszögezett: ez nem mehet a gyalogosok kárára.

"Nem támogatunk olyan kerékpársávot, ami a gyalogosoktól vesz el helyet, kellemetlenebbé teszi a körutat, ellehetetleníti az üzletek, vendéglátóhelyek feltöltését, vagy a teraszok működtetését."

Az előadáson összesen öt különböző lehetőséget mutattak be, amelyek közül a Kerékpárosklub szerint kettő lenne ideális: ha a sávokat a jelenlegi formájukban tartanák meg, vagy ha a biciklisávot és a parkoló autókat megcserélnék, így a biciklisek a járda és a parkoló autók között tekerhetnének. Molnár szerint előbbinek megvan az az előnye, hogy a kerékpárosok jobban láthatóak az autósok számára, viszont kevesebb szubjektív biztonságérzetet ad és a kerékpárosokat kevésbé védi a szabálytalan parkolástól, előzésektől. Utóbbi azért lenne talán jobb megoldás, mert amellett, hogy nagyobb biztonságérzetet ad, egy 80 centiméteres védősávot is ki lehetne jelölni, így az ajtónyitásos balesetek is elkerülhetőek lennének. Hátránya, hogy a teraszok így nem terjeszkedhetnének a körúton a parkolósávba, valamint az árurakodás is a kerékpársávon keresztül történne.


Kerékpársáv a parkoló autók és a forgalmi sáv között. Ez az, ami megvalósult a Nagykörút Váci út és Üllői út közötti szakaszán

Kerékpársáv a parkoló autók és a járda között

Felmerült olyan elképzelés is, hogy a biciklisávot a parkolósáv helyén alakítanák ki, miközben a 2x2 forgalmi sávot is megtartanák. Ebben az esetben az autóknak a mellékutcákban kéne parkolniuk, ám a Kerékpárosklub szerint ez a megoldás nem szolgálná a Nagykörút komplex fejlődését. "A városfejlesztéssel, revitalizációval foglalkozó tanulmányok egybehangzó tapasztalata, hogy a lég- és zajszennyezés nagysága kellemetlen a gyalogosoknak, a lakóknak és a akadályozza a hosszabb időtöltést, a korzózást, teraszokon étkezést" - mondja halász, aki szerint a parkolósáv megszüntetésével megnőne annak az esélye, hogy az áruszállító teherautók a biciklisávon álljanak meg, ráadásul a több szakaszon most sincs parkolósáv a Körúton, így ott a biciklis forgalom az autók közé vagy a járdára terelődne. A fentiek miatt a Kerékpárosklub nem javasolja ezt a megoldást.


2x2 sávos út és a parkolósáv helyén vezetett kerékpársáv a Corvin-negyed és a Boráros tér között

A negyedik elképzelés annyiban különbözik az előbb bemutatottól, hogy az autók továbbra is parkolhatnának a Körúton, mégpedig az úgynevezett berendezési sávban, vagyis a járdának a parkolósávhoz közelebb eső részén, ahol a fák, trafódobozok, telefonfülkék, padok miatt úgysem lehet folyamatosan haladni. Ennél a megoldásnál ugyanazok a problémák merülnének fel, mint az előzőnél, amihez még hozzátehetjük, hogy a parkoló autók így a járdából foglalnának értékes területeket.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a kerékpáros forgalmat a mellékutcákba kéne inkább terelni, a Kerékpárosklub szekértője kifejtette, hogy Budapesten nincs egybefüggő, párhuzamos, könnyen járható mellékúthálózat a Nagykörút mentén.

Nem véletlen, hogy bár a mellékutcákban eddig is lehetett biciklizni, mégsem nőtt meg rajtuk olyan jelentősen a kerékpárforgalom, mint a három hónap alatt a körúti kerékpársávon.

Nem elég a kerékpársáv

A Magyar Kerékpárosklub megvizsgálta annak a lehetőségét is, hogy amennyiben a körúti kerékpársáv megmarad, milyen kereszteződés lenne a leghatékonyabb a forgalom szempontjából. Az Üllői út csomópontján vizsgálva úgy találták, hogy bár a tipikus holland kereszteződés nagyobb szubjektív biztonságérzetet nyújt a kerékpárosoknak, a dán modell kevesebb helyet foglal és egyszerre több biciklis tud rajta áthaladni.


Felül a tipikus holland, alul pedig a tipikus dán kereszteződés a Nagykörút és Űllői út csomópontjára berajzolva

Mi dönthetünk róla

A BKK  kedden egy kérdőívet tett közzé, amelyben a lakosság véleményét kérik a nagykörúti kerékpársávokkal kapcsolatban. A felmérés bevezető részében hangsúlyozzák, hogy a körúti kerékpáros útvonal Budapest kerékpáros főhálózatának egyik fontos, korábban hiányzó eleme, így az ideiglenes kerékpársáv egyúttal ennek tesztelésére is alkalmas. A kérdéssor a Nagykörút Corvin-negyed és Nyugati tér, illetve a Boráros tér és Corvin-negyed közötti szakaszainak kerékpározást könnyítő átalakításáról szól, és ide kattintva lehet kitölteni augusztus 31-ig.

(Fotó: Magyar Kerékpárosklub, BKK)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.