Garázs Minden eddiginél többen bicikliztek idén júniusban Budapesten A Budapesti Közlekedési Központ forgalomszámláló eszközei több mint 418 ezer elhaladást mértek idén júniusban, ami 23%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Garázs Tényleg annyira szuper a NASA által kifejlesztett, levegő nélküli biciklikerék? A fémötvözetből készült, defektmentes kerék a marsjáróknak tökéletes, de egy mountain bike-on nem valószínű, hogy egyhamar viszont látjuk. Garázs A Huawei mérnökei készítettek egy önvezető biciklit A robotkerékpár felismeri a közlekedési lámpákat és a körülötte levő objektumokat is, az egyensúlya pedig olyan, hogy egy korlát tetején is képes megállni. Garázs A vegyianyagokat tartalmazó biciklizár bűzzel harcol a tolvajok ellen A Skunklock zárjának belsejében nyomás alatt lévő gáz található, ami lopási kísérlet esetén szagos felhőbe burkolja a gyanútlan tolvajt. Garázs A Tour de France rögös kezdetén ittak, dohányoztak és időnként lincselésbe keveredtek a versenyzők A világ első Tour de France-át egy kéményseprő nyerte meg, aki másodszori győzelmét már egy kis vonatozás beiktatásával érte el. Akkoriban a versenyzők még nem vetették meg az alkohol fájdalomcsillapító hatását és néha-néha egymás megmérgezését sem. Garázs A dörzshajtással működő e-motor bármilyen biciklit elektromossá alakít A felcsatolható elektromos motor előnye, hogy nem terheli meg a kerékpárt túlzott többletsúllyal és csak akkor kell feltenni, ha már tényleg fáradunk. Garázs Újra lehet közbringát bérelni Budapesten, ráadásul olcsóbban, mint eddig A Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön indította újra a MOL Bubit, amit az elmúlt fél évben jelentősen átalakítottak mind a biciklik minőségét, mind a szolgáltatás árát illetően. Garázs Hogyan képesek ilyen elképesztően gyorsan tekerni a versenyzők a Giro d'Italián? Az első, sík sprintszakasz győztesének átlagsebessége 58,748 km/h volt, de a hegyvidéki részeken se nagyon esnek 40, legfeljebb 35 km/h alá az átlagok. Hogyan csinálják? Garázs A marsjárókhoz fejlesztett technológia forradalmasíthatja a biciklik kerekét Ismét egy találmány, amit a NASA-nak köszönhetünk: a titánötvözetből készült, defektmentes kerék. Garázs Megtervezték a fűrészlapos biciklit, amivel jégen is kerekezhetünk A Q nevű youtuber pontos instrukciókat ad arról, hogyan téliesítsük a kerékpárunkat, már csak egy befagyott tavat kell keresni hozzá. Garázs Térképre tették Budapest bringaboltjait A Magyar Kerékpárosklub interaktív térképe igazi hiánypótló munka. Garázs Azt mondja a bicikli az autónak: ne gázolj el, kérlek! A Ford, a Trek, a Bosch és néhány IT-cég közösen fejleszti a B2V, azaz a bicycle-to-vehicle elektronikus kommunikációt. Garázs Legyártották a hárommilliomodik biciklit a magyar bringagyárban Nahát, eddig nem is tudtuk, hogy Magyarország e-bike-nagyhatalom! Garázs Akár 150 ezer forintos állami támogatást is lehet igényelni elektromos kerékpárokra Az első pályázási időszak november 23-án indul, a pályázók akár a bicikli árának a felét is megspórolhatják. Bolygó Biciklikerékbe szerelt légtisztító teheti jobbá a városok levegőjét A Rolloe-val a bicikli nem csak, hogy nem szennyezi a levegőt, de már egyenesen tisztítja is azt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.