Egy biológiai antropológus, egy viselkedésökológus és egy evolúciós neurobiológus bementek egy bárba – akár egy vicc is kezdődhetne így, de valójában az agyi evolúciót érintő, az utóbbi idők egyik talán legizgalmasabb hipotézisét köszönhetjük a három szakembernek (hogy valóban jártak-e bárban együtt, azt egyébként nem tudjuk). Azzal ugyanis mind tisztában vagyunk, hogy az emberi agy folyamatos változáson megy keresztül, sőt azt is tudjuk, hogy ez a változás többnyire – használjuk ezt a relatív jelzőt – pozitív irányba történik, tehát a gondolkodásra használt szervünk mérete egyre csak nőtt. A miértre több magyarázat együttese adja meg a választ: fajunk evolúciója, az egyre jobb technológiai eszközeink, amelyeknek köszönhetően több és táplálóbb étel állt rendelkezésre, valamint a nagyobb társadalmi csoportok kialakulása szoktak tényezőként felmerülni.
A különböző területek szakemberei a mostani kutatás során először is elvégeztek egy változáspont elemzést 985 fosszílián, valamint modern emberi koponyán, és arra jutottak, hogy az emberi agy mérete kétszer nőtt, méghozzá drámai mértékben – először 2,1 millió éve, másodszor pedig 1,5 millió éve a pleisztocén alatt. Ami már talán meglepő lehet, hogy az agyméret zsugorodott is, méghozzá a relatív közelmúltban, 3000 évvel ezelőtt immár a holocén periódusban. Mint az egyik kutató fogalmaz:
„A meglepő tény a mai emberekkel kapcsolatban, hogy kisebb az agyunk, mint az őseinknek volt a pleisztocén idején. Az pedig, hogy miért kezdett el az agyunk mérete csökkenni, az antropológia egyik nagy rejtélye.”
Mivel a kutatók több területről érkeztek, úgy gondolták, hogy a hipotézis felállításához a hangyák társadalmát hívják segítségül, mivel ezen változások megértéséhez pusztán a fosszíliák tanulmányozása nem elegendő. Habár a hangya és az emberi társadalmak a szociális fejlődés eléggé eltérő útvonalait járták be, a társas létet érintő több fontos aspektus is közös a kettőben, ilyen a csoportos döntéshozatal, a munkamegosztás, valamint a saját élelem termelése (mezőgazdaság). Ezek a hasonlóságok pedig nagy vonalakban utalhatnak arra, hogy miért következnek be változások az agyban.
A kutatók számítógépes modellen vizsgálták a dolgozó hangyák agyméretének, felépítésének, valamint az energiafelhasználásának a mintázatait. Az eredmények alapján a csoport szintű gondolkodás, valamint a munkamegosztás miatt különböző agyméretek alakultak ki. Vagyis egy társadalmon belül, ahol a tudás közös, míg az egyének egy-egy terület specialistáivá válnak, az agy adaptálódik, hogy minél hatékonyabban működjön – ennek egyik útja pedig a méretcsökkenés. Az agy ugyanis rengeteg energiát fogyaszt, és értelemszerűen a kisebb agynak kevesebb energiára van szüksége. Mindez az emberek kapcsán valahogy úgy működik, hogy mivel a tudást különböző módszerekkel őriztük meg az emberi társadalmakban, így egyéni szinten már nem kellett rengeteg információt tárolnunk, amely kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy az agyunk mérete csökkenjen. A méretcsökkenés tehát annak a hozománya, hogy egyre inkább elkezdtünk a kollektív emberi intelligenciára hagyatkozni, vagyis a társadalmunk felépítése miatt egy csoport ember együtt okosabb, mint az adott csoportból a legokosabb ember. A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a fent kifejtett hipotézist további adatokkal erősítsék meg.
(Címlap- és borítókép: Pixabay)