Nem várt fennakadás is volt az első élő adás alatt, ami egyenesen a Marsról érkezett

2023 / 06 / 09 / Bobák Zsófia
Nem várt fennakadás is volt az első élő adás alatt, ami egyenesen a Marsról érkezett
Az egy órás közvetítés összefoglalójában jól látható az apró kimaradás.

Az Európai Űrügynökség Mars Express szondájának huszadik évfordulója alkalmából az ESA egyedülálló projektbe kezdett: megszervezte az első élő, vagy majdnem élőben zajló közvetítést a Marsról. A képeket a műsor alatt természetesen a Mars Express szonda egyik kamerája rögzítette és mintegy egy órán keresztül küldte folyamatosan őket, miközben a szonda a bolygó körül keringett.

A 2003-ban elindított Mars Express az elmúlt két évtizedben jelentősen túlteljesítette az elvárásokat a működési idejét tekintve és már nyolc alkalommal hosszabbították meg a küldetését, de egyelőre nincs jele annak, hogy a közeljövőben befejezné karrierjét. A húsz éves élettartamával rekordot ugyan nem dönt a leghosszabb életű űreszközök versenyében, a Voyager szondákat például 1977-ben indították útnak vagyis 26 évvel korábban, mint a MEX-t, de a szonda (mint ahogy az Ingenuity helikopter és sok más űrbeli egység is) így is bizonyítja, hogy a mérnökök előrejelzései gyakran rendkívül óvatosnak hatnak az eszközök valós ellenállóképességét illetően.

A marsi élő közvetítést az ESA a keringőegység egyik kamerájával, a Visual Monitoring Camera (VMC) segítségével valósította meg, amelynek képeit elkészítésük után egyből a Földre továbbították. Ez nem a szokványos eljárás az adatok továbbításának során, általában a tudományos berendezések által begyűjtött adatokat és felvételeket tárolják, majd bizonyos időközönként egy adagban küldik tovább a földi irányítóközpontnak. Most a képek egyenként érkeztek és nagyjából 50 másodpercenként jelent meg egy-egy új felvétel, legalábbis ez volt a terv, de később egy technikai probléma miatt egy ideig kimaradt a közvetítés. Ennek oka a földi időjárás volt, az ESA leírása szerint Spanyolországban, Cebreros környékén éppen esett az eső és az űrügynökség itt található antennáját, a DSA 2 (Deep Space Antenna 2) emiatt nem tudták megfelelően használni az adatok fogadására.

Az első marsi livestream elején a Mars és a Föld távolsága 301 072 133 kilométer volt, a végén 301 120 341 kilométer és a jelek körülbelül 16 perc 44 másodperc alatt érkeztek meg a nézők képernyőire. A teljes felvételt az űrügynökség YouTube csatornáján lehet megtekinteni, de egy GIF formájában készítettek egy gyors összefoglalót is azok számára, akik lemaradtak a közvetítésről és gyorsan szeretnék bepótolni az eseményt.

(Fotó: ESA/DLR/FU Berlin/G. Michael, CC BY-SA 3.0 IGO/ a borítókép a Mars Express High Resolution Stereo Camera (HRSC) képe, ami a Mars felszíni összetételét jelzi a különböző színekkel)


memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
A memoQ az egyik legnépszerűbb fordítástámogató szoftver a szakmabeliek körében, a 10.1-es verzió óta pedig a szoftver webes változata már a képernyő-felolvasó programokkal is kompatibilis, így biztosítva, hogy a vakok és gyengénlátók is önállóan, külső segítség nélkül tudják használni a szolgáltatást.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.