Nyitott turbóventilátoros hajtóművel csökkentik a repülőgépek üzemanyagfogyasztását

2022 / 07 / 25 / Bobák Zsófia
Nyitott turbóventilátoros hajtóművel csökkentik a repülőgépek üzemanyagfogyasztását
A GE36 kísérleti hajtómű nyomdokain haladva nyitott kialakítású turbóventilátoros sugárhajtóművet fejleszt a General Electric és Safran Aircraft Engines, amit az Airbus gépén tesztelnek majd.

Az Airbus és a CFM (a GE Aviation és a Safran Aircraft Engines közös vállalkozása) speciális új hajtóművet fejleszt a repülőgépes közlekedés környezetbarátabb megvalósításának jegyében, amivel az elképzelések szerint mintegy 20%-kal lehet majd csökkenteni az üzemanyagfogyasztás és szintén 20%-kal az üvegházhatású gázok kibocsátásának értékeit is.

A nyitott kialakítású turbóventilátoros hajtómű a zárt, tehát a lapátokat körbevevő külső burokkal rendelkező hajtóművektől eltérően a légáramot más módon közvetíti a motor felé: a General Electric leírása szerint a rotorok így jóval nagyobb légtömeget tudnak megmozgatni és a motor körül áramoltatni, ahelyett, hogy csak a motor központja felé terelnék azt. Ennek oka, hogy ez az elrendezés nagyobb ventilátorlapátok elhelyezését teszi lehetővé, de a nyitott struktúra a repülőgép tömegét is csökkenti: az üzemanyagfogyasztás redukálásához ilyen módon is hozzájárul. Az átáramló légtömeg aránya a GE tervei szerint ezzel akár 70:1-re növekedhet, ami a CFM LEAP hajtóművéhez képest nagy előrelépés: ezt a hajtóművet 11:1 bypass ráta jellemzi. Nem ez az első eset, hogy ilyen típusú berendezést épít a GE, a GE36 kísérleti hajtómű is hasonló (bár nem teljesen ugyanolyan) kialakítást kapott még az 1980-as években, de a fejlesztését 1989-ben befejezték.


GE36 kísérleti hajtómű (Kép:Wikimedia Commons)

Azt, hogy a nyitott ventilátoros hajtómű valóban beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, az a tesztek során derül majd ki - a megoldást két fajta repülőgépen fogják kipróbálni: a General Electric 747-es tesztgépén Kaliforniában és az Airbus A380-as programjában Franciaországban. A tesztek alatt mérik az aerodinamikai teljesítményt és a meghajtási rendszer hatékonyságát, valamint információt gyűjtenek arról, hogy hogyan lehet a hajtómű fenntartható üzemanyaggal való kompatibilitását megvalósítani. A teszteket az évtized második felében kezdik majd meg és ha minden a tervek szerint alakul, a 2030-as évek közepén már ezzel a felszereléssel repülhetnek a repülőgépek.

A hajtómű fejlesztése a RISE program (Revolutionary Innovation for Sustainable Engines, Forradalmi Fejlesztés a Fenntartható Hajtóművekért) részét képezi, aminek keretében a nyitott architektúra mellett a kerámia kompozitok használatát is vizsgálják, ami szintén a repülőgépek súlycsökkentésében játszhat szerepet.

(Fotó: General Electric, Wikimedia Commons)

Ötödével kevesebbet fogyasztó repülőgép-hajtóműveket ígér a GE a 2030-as évek derekára A repülésből lassabban tűnik el a CO2, mint az autózásból: az amerikai General Electric és a francia Safron projektje a '30-as évek közepére ígér a mainál 20%-kal takarékosabb hajtóműveket.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy jól érezzük magunkat és minden téren a maximumot tudjuk nyújtani. Ebben segíthet a NIVEA MEN Real Madrid tematikájú termékcsaládja.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Bár a reggeli jégkaparás még most is benne van a pakliban, ideje elfelejteni a téli letargiát. A kanapé helyett februárban a Hungexpo lesz a bázisod, ahol egyszerre pörög fel a 48. Utazás+ kiállítás és a 34. Budapest Boat Show. Ez nem egy sima unalmas expó: ezekben a napokban, február 19-22-ig eldöntheted, hogy idén egy hajón, egy lakóautóban vagy egy egyiptomi homokos parton akarod-e élni az életet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.