Nyolc perc alatt tölti fel a telefont a Xiaomi új töltési technológiája

2021 / 06 / 01 / Bobák Áron
Nyolc perc alatt tölti fel a telefont a Xiaomi új töltési technológiája
Ha mobiltelefonokról van szó, akkor a processzor teljesítménye és a kamera mellett a töltési sebesség az, ami a leglátványosabban fejlődik évről-évre: amíg öt évvel ezelőtt a 18 wattos töltés is kiemelkedőnek számított, ma már olyan telefont is alig találunk, amit vezeték nélkül ne lehetne legalább ennyivel tölteni, a töltési technológiában élen járó gyártók telefonjainál pedig nem ritka a 65 wattos, vagy akár ennél is magasabb töltési teljesítmény.

Az utóbbi években főként a kínai gyártók jeleskedtek egymás túllicitálásában ezen a téren, köztük a Xiaomi is, akik nem is olyan rég jelentettek be egy olyan töltőt, ami akár méterekről is képes feltölteni a telefon akkumulátorát. A mostani újításuk ennél egy fokkal kevésbé futurisztikus, de a hétköznapokban talán még hasznosabb is lehet.

A gyártó által Twitteren közzétett videóban egy átalakított, vagyis boltokban nem kapható Mi 11 Pro telefon látható, aminek a 4000 milliamperórás akkumulátorát alig több, mint három perc alatt töltik fel 50%-ra, a teljes feltöltése pedig pont nyolc percet vesz igénybe. Ezt egy 200 wattos vezetékes töltővel érték el, de nem kevésbé lenyűgöző az ezután bemutatott, 120 wattos vezeték nélküli töltés sem, amivel az 50%-os töltöttség hét, míg a teljes feltöltés 15 perc alatt érhető el.

Hogy a minden eddiginél gyorsabb töltési technológiát mikor láthatjuk viszont kereskedelmi forgalomban is, egyelőre lehetetlen megmondani. A tavaly bemutatott Xiaomi Mi 11 Ultra ugyan 100 wattos gyorstöltővel érkezett, ám a gyártó az idei csúcskészülékeinél már visszavett, és mind az Mi 11 Pro, mind az Mi 11 Ultra 67 wattos gyorstöltést kapott, igaz, ezt a teljesítményt nem csak vezetékkel, de vezeték nélkül is tudják. Hasonló vezetékes töltési sebességre viszont ma már többek között az Oppo, a OnePlus, a ZTE legújabb telefonjai is képesek, vagyis a Xiaominak biztosan érdeke, hogy a kereskedelmi forgalomba szánt telefonjaiban is minél előbb megjelenjen az új technológia.

(Borítókép: VCG/Getty Images)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
A robot első látásra nem sok hasonlóságot mutat Nadia Comănecivel, de okkal kapta róla a nevét.
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
A világ negyedik legnagyobb tévégyártója Magyarországon is elkezdi forgalmazni az intelligens nagy háztartási gépeit, köztük egy olyan hűtőszekrényt is, amelyet 21 colos táblagéppel szereltek fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.