A hetvenes évekbeli Egyesült Államok nem volt a legbékésebb hely a világon. A vietnami háború az évtized elején még javában zajlott, 1970. április 28-án Kambodzsába is amerikai katonák érkeztek, 1972-ben aláírta ugyan Brezsnyev és Nixon a SALT-1 fegyverkorlátozási egyezményt, de a hidegháborús feszültség még nem engedett fel teljesen a két ország között. Tom Wolfe író az Én Évtizedének nevezte a korszakot, utalva arra a trendre, ami egyre inkább az egyes személyiségek előtérbe helyezését reklámozta, a hatvanas évek hippi vagy más módon közösségibb szellemiségével szemben.

Ezekben a nyugtalan években kezdett közismertté válni az országban egy, ha nem is teljesen új, de akkoriban népszerűvé váló kifejezés: a sorozatgyilkos. A szóösszetétel eredete régebbre nyúlik vissza, de egy FBI ügynök nagy szerepet játszott abban, hogy a hetvenes években közszájon kezdtek forogni az immár rendszeresen sorozatgyilkosnak titulált elkövetőkről szóló történetek, Robert Ressler fejlesztette ki ugyanis a bűnügyi profilalkotás tudományát a Szövetségi Nyomozó Irodán belül, kombinálva a nyomozói munkáját a pszichológia iránti szenvedélyével, valamint ő titulálta gyakorta sorozatgyilkosoknak az általa vizsgált személyeket.

Ezek között megtalálható volt az azóta legnagyobb hírnévre szert tett bűnözők legtöbbje, például Ted Bundy, Jeffrey Dahmer, Edmund Kemper, Charles Manson vagy John Wayne Gacy is. Ressler, munkatársával, John Douglasszal együtt összesen 36 gyilkossal készített átfogó interjút, ezeknek összegzéseként jutott arra a következtetésre (ahogy azt az Elon College-ben tartott előadásán kifejtette), hogy a tettesek közel sem a filmek által ábrázolt extrém egyéniségek, hanem

hétköznapi tulajdonságokkal rendelkező, "hozzánk hasonló emberek".

A sorozatos gyilkosságok száma a hetvenes években a tetőfokára hágott, az azt követő időkben már inkább a lövöldözések és a terrorizmus domináltak, bár pontos statisztikát lehetetlen felállítani olyan ügyekkel kapcsolatban, amelyeknek elkövetőit gyakran hosszú évtizedek után (vagy soha sem) kapják el.

Ebben az általános atmoszférában, a Manson gyilkosságok leleplezésének idején, az Egyesült Államokban gyakorta félelem uralkodott el a lakosokon, a Zodiákus gyilkosságok alatt például egyfajta kijárási tilalom is életbe lépett és az akkoriban tinédzserkorban lévő San Francisco környékbeliek visszaemlékezése szerint a nyomasztó hangulat rátelepedett az emberek életére. Érthető, hogy ilyen körülmények között egy idő után keveredik a valóság a fantázia szülte történetekkel, különösen akkor, ha a valódi esetekről és tettesekről is igen keveset lehet tudni.

Virginia államban, Fairfax megyében ebben az időben kezdtek el suttogni az emberek a titokzatos Bunny Manről.

A Nyusziember, bár neve alapján nem tartanánk a legijesztőbb karakterek egyikének, de a rémtörténetek szerint nagyon is veszélyes: a baltával felszerelt, tetőtől talpig fehér nyúlnak öltözött bűnöző elsődleges vadászhelye a Fairfax Station településen található Colchester felüljáró környéke (volt), ahol az átjárót képező betonalagutat, elhagyatott jellege miatt, a helyi fiatalok gyakran használták találkozási és szórakozási helyszínnek. A csomópont neve azonban a hetvenes és nyolcvanas években megváltozott: lassan Bunny Man Bridge-ként hivatkoztak rá a helyet és ijesztő lakóját ismerő lakosok.

What’s the legend again? If you didn’t know about this local landmark....read about it. #bunnymanbridge #tweetalong pic.twitter.com/eRRnLvoGK9

— Fairfax County Police (@FairfaxCountyPD) August 13, 2016

A városi legenda szerint, amit rendszeresen meséltek a környéken, a nyúlkosztümöt viselő (feltehetően férfi) ember baltával vadászott kiszemelt prédáira, gyakran gyerekekre, de a későbbi verziók szerint már állatok is szerepeltek az áldozatok listáján és a környező házakba is betört. A történet különböző elágazásai szerint a Nyusziember egyre messzebb és messzebb ütött tanyát, már a szomszédos államból, Marylandből is jelentették a megjelenését, és egyes beszámolók szerint időnként még álruhát sem viselt. A hasonló rémtörténetek nem ritkák ugyan, de Bunny Man legendájának alapot adott az, hogy sokan valódi gyilkosságokat sejtettek a háttérben, amelyek ténylegesen megtörténtek a Colchester felüljáró környékén vagy valahol Fairfax megyében.

A Fairfax Megyei Közkönyvtárban dolgozó Brian A. Conley, aki gyermekkorában gyakran találkozott a történettel, emiatt döntött úgy, hogy az igazság nyomába ered és megpróbálja felgöngyölíteni a titokzatos esetet. A munkát a régi újságcikkek beszámolóinak átfésülésével kezdte, amelyeket nem csak a hetvenes évekre korlátozott, hanem egészen az 1872-től 1973-ig tartó időszakra. A kutatás során kiderült, hogy ekkoriban 550 alkalommal említettek gyilkosságokat a megyében, ebből Conley azokra koncentrált, amelyek gyermek áldozattal jártak, így végül három esetre szorította le a jelöltek számát.

Az egyik 1918-ban történt, ebben a tizennégy éves Eva Roy esett áldozatul a támadásnak, míg egy másikban, 1927-ben, három nő és a harmadikban, 1949-ben egy nő és gyermeke. Az archívumokban talált példák azonban nem szolgálhattak kiindulópontként a legendához, mivel szó sem esett bennük szokatlan részletekről vagy kiszabaduló és tovább garázdálkodó tettesről. Ezért Conley taktikát váltott és kifejezetten a nyúl öltözék szerepére koncentrált, ennek alapján pedig már eredményesebbnek bizonyult a kutatás: egy 1970-ből származó, a Washington Postban publikált beszámoló szerint a megyei rendőrség egy olyan, hosszú fülekkel ellátott fehér nyuszi jelmezt viselő elkövető után nyomozott akkoriban, aki baltát vágott az őt feldühítő emberek autójának szélvédőjébe.

Conley rátalált a riportot megerősítő nyomozati anyagra a rendőrség aktáiban, ami szerint az október 29-én a Guinea Roadhoz kihívott rendőrök egy baltás, fehér és fejet is beborító ruházatú tettest kerestek, majd az ügy folytatásában már a Baltás Emberként (Axe Man) bemutatkozó, telefonon fenyegetőző gyanúsított és egy potenciális gyermekszemtanú is előkerült. A legenda utáni vizsgálat legfontosabb nyomravezető részletét ez utóbbi jelentette, a dokumentumok szerint ugyanis a gyerek bevallotta, hogy Bunny Mant valójában sosem látta, csak az iskolatársaitól hallott róla. Vagyis a legenda már a valós támadás után pár nappal elkezdett formálódni, míg végül nagyon hamar a Fairfaxben jól ismert rémtörténetté nőtte ki magát.

"Az ügy minden olyan szereplőjének kihallgatása után, akik bármilyen tudással rendelkeztek fehér nyúllal kapcsolatos incidensekről, semmilyen lényeges információt nem fedtünk fel,

ami elvezetett volna a magát fehér nyúlnak kiadó személy vagy személyek identitásának leleplezéséhez." - szólt a nyomozás összegzése a rendőrségi anyagok szerint, az ügyet pedig nem vizsgálták tovább, a nyúlember nem került elő többet, legalábbis nem érkezett róla több bejelentés.

Conley alapos és évekig tartó kutatásának eredményei alapján tehát feltételezhető, hogy Bunny Man históriája ezzel a közel sem olyan rémes, inkább bizarrnak mondható halloweeni esettel kezdődött és a helyiek fantáziája színezte ki később a történetet, amíg meg nem kapta végső formáját. Lehetséges persze, hogy vannak más forrásai is históriának, amelyek ihletként szolgáltak és amelyeket már soha nem ismerünk meg, de ha hihetünk a rendőrségi akták hideg tényeinek, akkor nem kell attól tartani, hogy Nyusziember elrontja a húsvétunkat, hiszen csak egy halloween alkalmából jelmezt húzó, frusztrált virginiai lakost rejt az álca. Valószínűleg.

(Fotó: Pixabay/jhusemannde, Getty Images/Paul Harris/Nick Bowers, a nyitókép illusztráció, egy új-dél-walesi "nyulat" ábrázol)

Miért szeretik az emberek a horrorfilmeket? És mások miért irtóznak tőlük? Vannak a bátrak meg vannak a gyávák? A kérdés ennél jóval összetettebb.