Óriási biznisz lett a védőmaszk, de tényleg beválik?

2020 / 02 / 05 / Perei Dóra
Az egekbe ugrott az arcmaszkok eladása, miután korábban ismeretlen koronavírus miatt járvány tört ki Kína hatodik legnépesebb városában, a tízmilliós Vuhanban. Az arcmaszkok iránti kereslet ugyanakkor világszerte nőtt, mivel a koronavírus mostanra több mint száz emberéletet követelt, és Európában is megjelent.

A megnövekedett igényeket jól példázza a kínai Lanhine székhelyű maszkgyártó cégben zajló esemény: a gépeket alapvetően napi négyszázezer maszkra tervezték, ehhez képest az elmúlt időszakban naponta kétszáz milliót kellett előállítaniuk. Cao Jun igazgató ezért négyszeres fizetést ígért dolgozóinak, hátha így lépést tarthatnak a kereslettel. Azt ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy a hirtelen növekedés nem írható kizárólag a túlzott óvatosság számlájára, mivel a karantén alatt a hatóságok kifejezett kérése volt az eszközök viselése.

De biztosan megéri a sok hűhó?

Nos, az attól függ. - mondja Mark Denison, a nashville-i Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának doktora. Denison szerint bármilyen vírus átjuthat egy tipikus maszkon, de a helyzet ennél azért jóval árnyaltabb. Egyrészt, mert a baktériumok szétszórtan terjednek, vagyis nem csak az arcon koncentrálódnak.

Ha tehát valaki egész nap maszkot visel, de nem figyel a rendszeres kézmosásra, gyakran az arcához ér, és nem kerüli a kapcsolatot más fertőzöttekkel, a védekezés aligha lehet hatékony.

Arról nem beszélve, hogy a legtöbben akarva-akaratlanul is elmozdítják helyéről, ami tovább csökkenti a védelmet. Denison elsősorban az influenzaszerű tünetekkel rendelkezőknek ajánlja, így megelőzhető a továbbterjedés. Illetve arra az esetre, ha semmiképp sem elkerülhető a más fertőzöttekkel való kapcsolat, például egészségügyi dolgozóknál. Trudie Lang, az Oxfordi Egyetem kutatója ésszerű óvintézkedésnek tartja a maszkot annak ellenére, hogy jelenleg is folyamatosan vizsgálják a vírus átterjedését. Denison hozzátette: nincs könnyű dolguk, mert korábban még nem készült összehasonlító tanulmány, melynek segítségével pontosan felmérhetnék, milyen szintű védelmet nyújtanak valójában a maszkok. 2017-ben ugyan készült egy áttekintés egészségügyi dolgozók bevonásával, akik pozitívan értékelték az eszközt, ám a szerzők akkor megjegyezték, hogy "a jelenlegi bizonyítékok hiányosak, az eredmények pedig ellentmondásosak."

Ami működhet influenzaszezonban, az a koronavírusnál is beválhat

Sherif Mossad, a Cleveland Klinika orvosa a Health magazinnak beszélt az arcmaszk előnyeiről: "Nyilván van értelme, hiszen az influenza cseppfertőzéssel terjed, a maszk pedig mechanikusan megakadályozza a vírus terjedését.”
Mossad hangsúlyozza, a módszer akkor a leghatékonyabb, ha betegek és a fertőzés veszélyének fokozottan kitett személyek egyaránt viselik, a zsebkendő hatékonysága ugyanis minimális az influenzamaszkhoz képest.

Mindezt az Új-dél-walesi Egyetem korábbi klinikai vizsgálata is alátámasztja: e szerint az otthon is maszkot viselők négyszer nagyobb az eséllyel elkerülhetik az influenzaszerű megbetegedéseket.

A vírus elleni szájmaszkok online, a drogériákban és gyógyszertárakban egyaránt beszerezhetők, jelenleg kétféle típusban: az egyik a higiéniai vagy sebészmaszk, ami elsősorban viselője által kilélegzett kórokozóktól védi a környezetét. Ez nem simul túl szorosan az arcra, így mellette szűretlen levegőt is belélegzünk. A másik az egészségügyi légszűrős maszk, melynek csomagolásán szerepel, hogy az védelmet nyújt a levegőben terjengő szennyező anyagok, folyadékcseppek ellen. Az eldobható maszkokat ugyanakkor nem ajánlott túl sokáig hordani, mert védelme fokozatosan csökken, miközben légzés során benedvesedik. Valamint, ahogy a szakértők mondják, ne feledkezzünk meg a gyakori kézmosásról, és betegen ne menjünk közösségbe.

(Fotó: Wikimedia, Unsplash)


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A tűzhányók nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiségre, mint az aszteroidák, de a NASA-nak van ötlete a katasztrófa megakadályozására
A tűzhányók nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiségre, mint az aszteroidák, de a NASA-nak van ötlete a katasztrófa megakadályozására
A világon nagyjából húsz szupervulkán létezik, és bár ezek a tűzhányók csak rendkívül ritkán, átlagosan 17 ezer évente törnek ki, már egyetlen ilyen esemény is hatalmas veszélyt jelentene az emberiségre nézve.
Banyánfa: az ősi, “sétáló, kannibál” fa
Banyánfa: az ősi, “sétáló, kannibál” fa
Igazi fahorror: a banyánfa a hinduk szent fája, ám amellett, hogy képes a helyváltoztatásra, egyéb fákat is elfogyaszt, ha úgy adódik.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.