„Adjatok egy tartályhajót félig tele vassal, én pedig elhozom a jégkort!”

A fenti idézet 1988-ból származik, és John Martin oceanográfus írta. Akkoriban még csak épp ismerkedett az emberiség a klímaváltozással, és a probléma finoman szólva nem váltott még ki széleskörű társadalmi párbeszédet. A kutatók viszont, akik már akkor tisztában voltak a baj mértékével, elkezdtek több ötletet is megvizsgálni – ezek egyike volt az óceánok trágyázása vassal. Az elképzelés lényege, hogy a vas fokozná a fitoplankton tömeg növekedését, ami így több légköri szén-dioxidot használna fel, mint jelenleg. A fitoplankton nem csak az óceáni tápláléklánc fontos része, de lényegében ők jelentik a Föld tüdejét, mivel a bolygó fotoszintetikus aktivitásának a feléért felelősek.

Ma már a klímaválság a közbeszéd egyik legfontosabb témája, azonban a legtöbben a légkörre, az ott jelenlévő CO2-re koncentrálnak. Pontosabban arra, miként lehetne ennek szintjét csökkenteni. Érdemes tudni azonban, hogy a bolygó óceánjaiban már most 50-szer több CO2 található, mint a légkörben. Mi lenne, ha akadna egy tekerőgomb, amit csak egy kicsit csúsztatva a jelenleginél több szén-dioxidot tárolhatnánk az óceánokban? Ez a tekerőgomb tehát a fitoplankton, csak nem a kezünket használjuk az átállításhoz, hanem vasat.

Aktivált termőfölddel a magas CO2 szint ellen A fejlett és a hagyományos technológiák érdekes vegyítéséből született egy olyan új megoldás, amivel egyéb káros hatásoktól mentesen lehet megkötni a légkört szennyező szén-dioxidot. A módszernek komoly támogatói és ellenzői is akadnak.

A dolog előnye, hogy az óceánok a bolygó 70 százalékát fedik le, és természetes folyamatok útján nyelik el a CO2-t a légkörből. A fitoplankton pedig ennek segítségével végzi a fotoszintézist, és állít elő oxigént. Ezek után ha a kérdést már úgy tesszük fel, hogy miként lehet a jelenleginél több fitoplanktonunk, a válasz az, hogy: vassal. A vas ugyanis serkenti a fitoplankton kultúrák növekedését, és rengeteg olyan hely akad az óceánban, amely jelenleg vasban szegény, és ahol némi „trágyázással” növelni lehetne a fitoplanton tömegét. Ehhez ráadásul relatíve kevés vasra lenne szükség.

A The Daily Beast két szakembert is megkérdezett, akik ezt az ötletet mostanság újból elővették: az egyikük, Ken Buesseler, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet tengeri radiokémikusa már némi számítást is végzett 20 évvel korábban. Buesseler elmondása alapján a 20 évvel korábbi eredményeik elég reménykeltőek voltak, de a legfontosabb különbség a jelen és a kétezres évek között, hogy a klímavátlozás, mint krízis sokkal jobban eljutott mostanra a szélesebb tömegekhez.

Tavaly egyébként A National Academies of Sciences, Engineering and Medicine (az Egyesült Államok kollektív tudományos nemzeti akadémiája) több megoldást is vizsgált a légköri CO2 csökkentésére, és ezek egyike volt Buesseler javaslata, tehát a fitoplankton tömeg növelése az óceánokban. Mint a kutató fogalmazott:

„Akad egy hatalmas tárolónk, ami már most is felveszi az üvegházhatású gázok harmadát. A kérdés az, amit mostanában egyre inkább feltesznek az emberek, hogy mit tehetünk a tárolónk növelése érdekében?”

Buesseler szerint épp ezért kellene elkezdeni a tényleges kísérleteket. Ezek a kísérletek önmagukban semmiféle kárt nem okoznának az óceán természetes ökoszisztémájában, de sokat elárulhatnak arról, hogyan hathat hosszú távon a több vas az óceánban. A szakember nem hiszi, hogy mindez jelentős károkat okozhatna, de fontos, hogy elvégezzük a kutatást, hogy ezt biztosan tudjuk. Buesseler szerint „nagyon óvatos” becslés alapján évente akár egy gigatonna (1 milliárd tonna) szén-dioxidot is meg lehetne kötni, ha ezt a folyamatot nagy léptékben hajtanák végre. Hogy beavatkoznánk-e ezzel az óceán élővilágába? Buessler szerint igen, mint mondta:

„Megváltoznának a növények és állatok típusai, de ez már most is megtörténik a hőmérséklet és a savasság változásai miatt.”

A másik szakember, David Siegel, a Kaliforniai Egyetem professzora ehhez azt tette hozzá, hogy maga a folyamat amúgy egyszerű és relatíve olcsó. Lényegében csak egy 36 méter hosszú halászhajóra lenne szükség, és abból kéne vasat önteni az óceán azon részeibe, ahol így a leginkább lehetne fokozni a fitoplanktonok növekedését. A módszer hatékonyságára jellemző, hogy minden vasatom, amelyet a megfelelő helyekre adagolunk, több tízezer szénatom megkötését jelentheti. Ráadásul a folyamat gyors is lenne, a vas hatására a fitoplankton össztömeg 24 órán belül növekedésnek indul az eddigi megfigyelések szerint.

Azt viszont mindkét kutató hangsúlyozza, hogy a módszer arra lehet jó, hogy csökkentsük a klímakatasztrófa által okozott legsúlyosabb károkat, de nem váltja ki, hogy az emberiség maga mögött hagyja a fosszilis energiahordozókat. Mint, Siegel professzor fogalmazott:

„Még ha dekarbonizáljuk is gazdaságainkat, akkor is körülbelül 20 gigatonna szén-dioxidot kell eltávolítani a légkörből, hogy egyáltalán a Párizsi Megállapodás céljai közelében tarthassunk.”

(Kép: Pixabay/Walkerssk)