Bajlós kezdetek

Az első Apollo-küldetés eredeti neve AS-204 volt, Apollo-1-re csak később, a szerencsétlenség áldozatául esett űrhajósok iránti tiszteletből keresztelték át. A CSM modul űrrepüléshez ugyan megfelelt, egy Hold körüli turnéra azonban már nem. Gus Grissom, Edward White és Roger B. Chaffee küldetésük szerint Föld körüli pályán tesztelték az eszközt.

Bár a kilövést 1966 végére tervezték, a kitűzött dátum végül 1967. február huszonegy lett. A tervezett indulást hosszas és körültekintő tesztek előzték meg, míg a kulcsfontosságú visszaszámlálási folyamatot 1967. január huszonhetedikén imitálták. A veszély gondolata senkiben sem merült fel, mivel a hordozórakéta hajtóművében nem volt üzemanyag, a tűzveszélyes rendszereket pedig arra az időre inaktiválták. Az asztronauták helyi idő szerint délután egykor teljes felszerelésben léptek az űrhajó fedélzetére, bekapcsolták biztonsági övüket, és rácsatlakoztak a belső rendszerekre.

A művelet az első perctől kezdve tele volt fennakadásokkal: a Grissom szkafanderének levegőjében terjengő furcsa szag miatt a szimulációt megszakították, a vizsgálat viszont semmit sem mutatott ki.

Háromnegyed háromkor a folyamat ismét elkezdődött, így az űrkabint lezárták, a benne lévő levegőt pedig nagy nyomású, tiszta oxigénre cserélték. Ekkor jött a következő akadály, a túl gyorsan beáramló oxigén ugyanis aktiválta a riasztórendszert, kommunikációs zavarok keletkeztek, és a vártnál minden sokkal tovább elhúzódott: a visszaszámlálás nagyjából este fél hétre lezajlott, és addigra a kommunikáció is helyreállt. A problémákat az űrhajósok is észlelték, a most nyolcvankét éves Lowell Grissom-ban máig élénken élnek bátyja, Gus szavai, miközben a kommunikációs rendszert szidta:

"Hogyan hallanátok a Holdról, ha még három háztömbnyi távolságból sem sikerül?"

Lángra lobban a kabin

Ami ezután következett, az leginkább egy katasztrófafilmbe illő szörnyűség volt. Az irányító központ csendjét egyszeriben megtörte az egyik űrhajós kiáltásai: "Tűz!", majd két másodperccel később újra: "Tűz van a kabinban!" Pár másodperces csend, és egy elhaló mondató után pedig már csak kétségbeesett fájdalomkiáltások hallatszottak, végül megszakadt a rádiókapcsolat.

A monitorokon tisztán kivehető volt Ed White karja, amint megpróbálja kinyitni a zsilipeket, de a belső szakasz szabaddá tételéhez több tolózáron keresztül vezetett az út. Ráadásul a légmentes záródás miatt az ajtó befelé nyílt, vagyis kijutásukhoz normál körülmények között is legalább másfél perc kellett volna. Ami nem sok, ebben az esetben mégis rengeteg.

A tiszta oxigénnel töltött kabin a másodperc törtrésze alatt égő pokollá változott. A túlnyomás felszakította a kabin oldalát, a mérgező gáz pedig csak úgy ömlött kifelé.

A tűz megolvasztotta az űrhajósok egyenruháját, illetve az életfunkciókhoz szükséges berendezéseket, Grissom és White ruhája pedig egybeolvadt. A mentésre érkezett technikusoknak legalább öt percbe telt, mire sikerült kinyitni az űrkabin ajtaját. A halottkém jelentése szerint az űrhajósok már az első segélykiáltás után tizenhét másodperccel életüket vesztették, és bár súlyos égési sérüléseket szenvedtek, halálukat közvetlenül fulladás okozta. A kabinból csupán a repülési dokumentációt sikerült épségben kimenekíteni.

Mire jutottak a vizsgálatok?

A tüzet egy vezetékben keletkezett rövidzárlat okozta, a kabin kialakítása során felhasznált sok gyúlékony anyag és az oxigénben gazdag környezet pedig tovább szította a lángokat. A tragédia valódi okozója mégis egy tervezési hibában keresendő: a kabin ajtaja eredetileg egy darabból állt, és (robbanózárral) kifelé nyílt. A tesztek során kiderült, hogy ha a robbanózár netán meghibásodik az űrben, a legénység azonnal meghal.

Ezért két részből álló, befelé nyíló és robbanózár nélküli ajtóra cserélték, ami viszont a keletkezett tűz után elvágta az egyetlen menekülési útvonalat.

A belső nyomás vagy másfél tonna erővel nyomta ajtót, melyhez képest az emberi erő csak gyenge próbálkozás. Az események természetesen nem maradtak következmények nélkül, így az Apollo-programot húsz hónapra leállították. A kiégett űrkabint máig a NASA Űrközpontjának egyik raktárában őrzik, a lebontott harmincnégyes kilövőállás talapzatára pedig emléktáblát állítottak. A Holdon krátereket, a Marson hegyeket neveztek el a három űrhajósról, a héten pedig kiállítás nyílik a Kennedy Űrközpont Látogatóközpontjában egyebek mellett NASA emléktárgyakkal, fényképekkel, az űrhajósokkal készített interjúkkal, valamint kutatási eredményeiket ábrázoló grafikákkal. Az épségben maradt parancsnoki modult azonban a családtagok kérésére a NASA nem hozza nyilvánosságra.

(Fotó: Flickr)