Papíron a Poszeidón az egyik leghátborzongatóbb fegyver az emberiség történelmében: a torpedó legénység nélkül képes nagy távolságokat átszelni, mivel a meghajtásáról egy mini nukleáris erőmű gondoskodik. Az eredeti tervek alapján ráadásul a torpedóra 100 megatonnás termonukleáris robbanófej került volna – ez a híres Cár-bomba robbanóerejének a duplája.

Ez volt a világ legnagyobb bombája Kik és mikor készítették? És mi történt, amikor felrobbant?

Amennyiben egy ilyen eszközzel mérnek csapást egy partközeli városra, úgy az adott települést radioaktív cunami találná telibe, ami úgy hangzik, mintha egy Michael Bay film kedvéért találták volna ki. Nem csoda hát, hogy az orosz média kezdetben csak Cunami-bombaként emlegette az eszközt. Sőt olyan hírek is előkerültek, hogy a robbanófej kobaltot is tartalmazott volna. Azóta annyi kiderült, hogy ezek túlzó állítások: a robbanófej mérete inkább 2 megatonna körül járhat, ami azért még mindig elég kellemetlen, de egy cunamihoz nem elég. Csak a viszonyítás kedvéért: 2 megatonna 2 ezer kilotonnának felel meg, és a Hirosimára ledobott atombomba 15 kilotonnás volt.

A Cár-bomba semmi ehhez képest: a fegyver, amely kiirthatta volna az életet a Földön Nem ez a legnagyobb vagy a legerősebb nukleáris fegyver, ám a kobaltbomba mégis kiirthatta volna az életet a bolygón. Ám ha ilyen veszélyes, miért éppen az atomfegyverek ellen felszólaló Szilárd Leó hozakodott elő ennek a „Végítélet-gépnek” az ötletével? És tényleg nem gyártott soha senki ilyen bombát?

Habár így a cunami apokalipszis torpedó jelzős szerkezet bár fenyegetően hangzik, de nem igaz, összességében, ha a Poszeidón tényleg elkészülne, olyan fegyver lenne, amilyet még nem látott a világ – a torpedó önmagától szelné át az óceánt és jutna el a tengerparti városig, amelyre termonukleáris csapást mérne. Az eszközt egyébként (melynek teljes neve Poszeidón 2M39, eredetileg pedig Status–6) egy állítólagos véletlen révén leplezte le az orosz állami tévé még 2015-ben. Az orosz védelmi minisztérium pedig később annyit mondott róla, hogy a torpedó célja

„az ellenség part közelében lévő fontos gazdasági létesítményeinek tönkretétele, és az országnak garantáltan elfogadhatatlan károk okozása olyan kiterjedt radioaktív szennyezettségű övezetek kialakításával, amelyek alkalmatlanok katonai, gazdasági, üzleti vagy egyéb tevékenységi területek alakítására hosszú időn keresztül.”

A torpedóról máig keveset tudni, és sok körülötte a fentiekhez hasonló mendemonda. Annyit lehet tehát sejteni, hogy az eszköz legénység nélküli, képes önállóan nagyobb távolságok megtételére – a szakértők szerint ez akár az Atlanti-, akár a Csendes-óceán önálló átszelését jelentheti, és elég gyors ahhoz, valamint elég mélyen halad, hogy jelenleg nincs ellene elfogó eszköz. A torpedó ráadásul több szerephez is juthat, mivel az oroszok szerint vízi célpontok, így akár anyahajók és egyéb kiemelt katonai célpontok ellen is bevethető. Bizonyos vélemények szerint azonban az eszköz nem tekinthető a klasszikus értelemben vett drónnak.

A Poszeidón gyenge pontja természetesen az, hogy csak a partvonalon (vagy a vízben) elhelyezkedő célpontok ellen hatásos, de mivel több fontos amerikai város is ilyen (Los Angeles vagy épp New York), ezért az eszköz elrettentő ereje igen kiemelkedő lehet.

Egy ballisztikus lövedékhez képest a Poszeidón kifejezetten lassú, ám ellentétben ez utóbbival – megállíthatatlan. Ennek oka, hogy az eszköz 70 csomóval halad, így realisztikus körülmények közt a jelenlegi torpedó elfogó rendszerek egyszerűen nem érik utol, valamint az 1000 méteres operációs mélysége is megközelíthetetlen ebből a szempontból. Az energiaforrásként működő nukleáris reaktornak köszönhetően pedig a Poszeidón hatótávolsága lényegében végtelen. Magyarán a Poszeidón igaz veszélye, hogy egy vadiúj fegyverkategóriát vezetne be, amely ellen új védelmi rendszereket kellene fejleszteni (ami viszont idő és pénz).

Viszont nem igaz, hogy 100 megatonnás robbanófejjel rendelkezne, ahogy az sem, hogy bármi köze lenne a T–15 megatorpedóhoz az ötvenes évekből, vagy hogy a VA–111 Shkval-hoz hasonló szuperkavitációs torpedó lenne, azaz képes lenne extrém gyorsan, akár 100 csomó feletti sebességgel is haladni a víz alatt (az ilyen eszközökhöz rakétahajtómű szükséges). Ami azonban a legnagyobb megnyugvást jelentheti, hogy a Poszeidón egyelőre el sem készült, tesztfázisban leledzik. Ahogy lényegében azok a Belgorod-osztályú tengeralattjárók is, melyekről egyáltalán indítható lenne ez az eszköz.

T–14 Armata, az orosz szupertank, amelyet arra terveztek, hogy megnyerje ezt a háborút Ukrajnában alapvetések kezdenek megdőlni haditechnikai értelemben, de milyen szerephez jut az újgenerációs orosz tank, melyet kifejezetten az ilyen konfliktusokra terveztek?

Habár látszik a mostani ukrajnai háborúban, hogy az orosz fejlesztések bár félelmetesen hangzanak papíron, a valóságban vagy nem válnak be, mint az aktív tankvédelmi rendszer, vagy gyakorlatilag nem létezik, mint a T–14 Armata tank, mindez azonban nem jelenti, hogy egy ilyen nukleáris csapásmérő eszköz jelentette fenyegetést ne kellene komolyan venni – az oroszoknak ugyanis láthatóan nagy tervei vannak vele. Oroszország 30 ilyen torpedót épít, és ezekkel 4 Belgorod-osztályú tengeralattjárót tervez felszerelni – ebből kettő az Atlanti-óceán irányába csapásmérésre képes Északi Flottában, kettő másik pedig a Csendes-óceáni Flottában szolgálna.

Az is biztos, hogy maga az eszköz (még ha kísérleti fázisban is), de létezik: idén már kiszúrták műholdképeken a Severodvinsk hajógyárban az Északi-Dvina folyón, a Fehér-tenger szélén. A torpedó fejlesztése egyébként párhuzamosan halad a már említett K–329 Belgorod tengeralattjáróval, amely az osztályából az első, és 2019-ben már vízre is bocsájtották (ez sokáig tesztfázist jelentett, és bár az orosz források ellentmondásosak, eléggé úgy tűnik, hogy a hajó még nincs teljesen kész, és vissza-visszatér a száraz dokkba). A 32 csomó maximális sebességre képes Belgorod-osztályú hajókat 6 Poszeidónnal lehet felszerelni.

Ami a jövőt illeti – Oroszország 2027-től állítaná szolgálatba ezeket a torpedókat, kérdés, hogy ez mennyire reális dátum. Annyit tudunk, hogy az eszköz túljutott 11 teszten, ám ezek az autonóm rendszereket érintették, és a legnagyobb bizonytalansági tényező a miniatűr nukleáris reaktor, amely tehát a rendszer energiaforrását jelentené. A Poszeidón megvalósulásával kapcsolatos legfőbb kérdés tehát, hogy az oroszoknak sikerül-e ilyen reaktor építeniük.

Forrás: 1945, Naval News, Popular Mechanics

(Kép: A cikkhez használt kép illsuztráció, ezen az orosz Tomszk-tengeralattjáró látható 2015-ben, forrás: wikimedia.commons/Sergey Konovalov)