Radikálisan átalakítja a NASA az utasszállítók szárnyát, hogy kizöldítse a repülést

2023 / 01 / 19 / Felkai Ádám
Radikálisan átalakítja a NASA az utasszállítók szárnyát, hogy kizöldítse a repülést
Hála az újragondolt szerkezetnek, a gép sokkal hatékonyabb lesz, így rengeteg üzemanyagot lehet vele megspórolni. A NASA és Boeing közösen dolgoznak a projekten – a gép már 2028-ra elkészülhet, és a technológián alapuló utasszállítók már az évtized végén üzembe állhatnak.

A NASA tegnap, január 18-án bejelentette, hogy a The Boeing Company nyerte el a pályázatukat az ügynökség Sustainable Flight Demonstrator projektjének megvalósításával kapcsolatban, amely az egyfolyosós repülőgépek potenciális új és környezetbarát generációjának a megvalósulását eredményezheti. A Boeing a NASA-val együttműködve egy demonstrációs repülőgépet épít, tesztel, és megvalósítja a próbarepüléseket is – egyben értékeli a kibocsátás csökkentését célzó technológiákat.

Hét év alatt a NASA 425 millió dollárt fektet be, míg a vállalat és partnerei a megállapodás fennmaradó részét, a becsült mintegy 725 millió dollárt állják. A megállapodás részeként az űrügynökség műszaki szakértelemmel és létesítményekkel is hozzájárul a projekthez. Mint azt Bill Nelson, a NASA vezetője kifejtette:

„A NASA a kezdetek óta ott van, amikor repülünk. A NASA mert messzebbre, gyorsabban, magasabbra menni. És ezzel a NASA fenntarthatóbbá és megbízhatóbbá tette a repülést. Benne van a DNS-ünkben. Célunk, hogy a NASA és a Boeing együttműködése egy teljes körű demonstrációs kísérleti gép elkészítésével és tesztelésével segítsen a jövőben az üzemanyag-felhasználás szempontjából hatékonyabb kereskedelmi repülőgépeket létrehozni, amelyek előnyösek a környezet, a kereskedelmi repülési ipar és az utasok számára világszerte. Ha sikeresek leszünk, a 2030-as években láthatjuk ezeket a technológiákat olyan repülőgépeken, amelyek már utasokat szállítanak.”


Bill Nelson a Transonic Truss-Braced Wing demonstrátor modelljével (NASA/Joel Kowsky)

Az egyfolyosós repülőgépek (mint a Boeing 737 vagy az Airbus A320) a legtöbb légitársaság flottájának a gerincét adja, ám éppen a jelentősebb igénybevételük miatt a világ légi-közlekedési kibocsátásának közel a feléért felelősek. A NASA azt tervezi, hogy a 2020-as évek végére befejezi a projekt tesztelését, hogy a bemutatott technológiák és tervek megalapozzák az iparági döntéseket az egyfolyosós repülőgépek következő generációjával kapcsolatban, amelyek a 2030-as években állhatnak üzembe.

A Sustainable Flight Demonstrator projektben tehát a NASA és a Boeing közösen fejleszti a Transonic Truss-Braced Wing (TTBW) demonstrációs repülőgépet. A Transonic Truss-Braced Wing koncepció pedig végső soron egy olyan, némileg fura repülőgépet jelent, amely rendkívül hosszú, vékony szárnyakkal rendelkezik, amelyeket átlós támasztékok stabilizálnak. Ez a kialakítás olyan járművet eredményez, amely sokkal üzemanyag-hatékonyabb, mint egy hagyományos utasszállító, mivel a hagyományos gépeknél sokkal kisebb a légellenállása – így kevesebb üzemanyagot éget el. A NASA becslése szerint számokra lefordítva mindez 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot jelent átlagosan az eddigi, hasonló gépekhez viszonyítva. A megtakarításért azonban nem kizárólag az új szárnydizájn a felelős, hanem ehhez olyan kevésbé látványos tényezők is hozzájárulnak, mint a meghajtórendszerek, a felhasznált anyagok, illetve a gép teljes architektúrája is – írja a Popular Science a sajtótájékozatót összefoglaló cikkében.

A gépnek két hajtóműve lesz – egy-egy mindkét szárny alatt, míg hátul egy T-formájú farok található majd rajta. A hosszú és vékony szárnyakat pedig tehát merevítőkkel stabilizálják, hogy az ne csapkodjon. További kihívást jelent majd épp a hosszabb szárnyak kapcsán az is, hogy ha ezek a gépek majd tényleg felváltják a keskeny törzsű 737-eseket, akkor illeszkedniük kell a reptér kapujához. A gép 2028-ban szállhat fel először, 2030-tól pedig már üzembe is lennének helyezhetőek azok a gépek, melyek ezekre a tervekre épülnének.

A projekt tehát segíthet az Egyesült Államoknak abban, hogy 2050-ig zéró nettó szén-dioxid-kibocsátást érjen el a repülésben – ami az egyik környezetvédelmi cél, amelyet a Fehér Ház az amerikai légi-közlekedési cselekvési tervében megfogalmazott. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet is célul tűzte ki egyébként, hogy 2050-re zéró nettó szén-dioxid-kibocsátást kell elérni. A Nemzetközi Energia Ügynökség szerint 2021-ben a repülés a szén-dioxid-kibocsátás több mint 2 százalékát tette ki, és mint a sajtótájékoztatón Pamela Melroy, a NASA igazgatóhelyettese fogalmazott:

„Ez egyike azon iparágaknak, melyeket a legnehezebb kibocsátásmentesíteni.”

(Kép: Boeing)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.