Rakétákkal szállítana fegyvereket az amerikai hadseregnek a SpaceX

2020 / 10 / 11 / Bobák Áron
Rakétákkal szállítana fegyvereket az amerikai hadseregnek a SpaceX
Elon Musk 2017-ben állt elő azzal az ötlettel, hogy a BFR (a Csillaghajó hordozórakétája) nem csak mélyűri utazásokra lehet alkalmas, de arra is, hogy az eddiginél sokkal gyorsabb utazást tegyen lehetővé itt, a Földön is. Most úgy tűnik, hogy a terve tényleg megvalósulhat.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A Business Insider számolt be róla, hogy a SpaceX megállapodást írt alá az Amerikai Védelmi Minisztériummal, amelynek értelmében olyan rakétákat fognak gyártani az amerikai hadseregnek, amelyek egyszerre nyolcvan tonna szállítmányt is képesek magukkal vinni, és a világ bármely pontja elérhető velük egy óra alatt. Ez meglehetősen hasonlít Elon Musk eredeti ötletére, aki úgy tervezte, hogy a BFR az emberekkel a fedélzetén Föld körüli pályára állna, majd onnan térne vissza a Földre, így a New York és Sanghaj közötti 11 ezer kilométeres út mindössze 39 percbe telne.

Az amerikai hadsereg szállítmányozási parancsnokságának vezetője, Stephen Lyons tábornok egy online konferencián elmondta, hogy ez hatalmas előrelépés lenne az utánpótlás szállításában, ugyanis a jelenlegi leggyorsabb katonai teherszállítógépnek, a C-17 Globemasternek 15 órába telik megtenni a Florida és Afganisztán közötti utat. Összehasonlításképpen: a Globemaster maximális sebessége 950 km/h, míg a SpaceX azt ígéri, hogy a rakétáik 12 ezer km/h-s sebességgel közlekednének.

Nem ez az egyetlen megállapodás, amit Elon Musk vállalata a napokban kötött az amerikai hadsereggel, ugyanis alig néhány napja jelentették be, hogy a SpaceX olyan műholdakat fog gyártani a Védelmi Minisztérium megbízásából, amelyek alkalmasak lesznek a hiperszonikus rakéták észlelésére.

Frissítés 2020.10.13: Elon Musk Twitteren azt írta, hogy a SpaceX nem kap pénzt a projektért, bár azt nem cáfolta, hogy együttműködnének a hadsereggel. "A Csillaghajót arra terveztük, hogy embereket és rakományt szállítson a Földön (valamint a Holdra és a Marsra is). Jelentős részben polgári közlekedésre használják majd, mint egy repülőjáratot, ami az űrben közlekedik. Néha minden repülőjárat szállít katonai szállítmányt, de 99%-ban polgári felhasználású lesz" - írta a SpaceX vezére.

(Borítókép: Egy Falcon-9 rakéta kilövése 2020 október 6-án, Fotó: Paul Hennessy/NurPhoto/Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.