Rém egyszerű applikációnak tűnik, de valójában memóriagéppé változtatja az agyat

2021 / 08 / 13 / Perei Dóra
Rém egyszerű applikációnak tűnik, de valójában memóriagéppé változtatja az agyat
A MemoryOS nevű startup szerint ideje lecserélni az okostelefonok emlékeztetőit, és helyette a memóriafejlesztésre koncentrálni. Ehhez készítettek egy gamifikált e-learning alkalmazást, amelyben szó szerint játszva javíthatunk emlékezőképességünkön.

A MemoryOS nevű startup szerint ideje lecserélni az okostelefonok emlékeztetőit, és inkább a memóriafejlesztésre koncentrálni. Ehhez készítettek egy gamifikált e-learning alkalmazást, amelyben szó szerint játszva javíthatunk emlékezőképességünkön. Elvégre akárhogy is nézzük, az emberiség igencsak elkényelmesedett, amióta az okostelefonok mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé váltak. Hiszen manapság elég csak bepötyögnünk a naptárba a nem elfelejtendő dolgokat, a készülék pedig automatikusan figyelmeztet az időpontra. Egy startup szerint azonban nem ez a jó irány.

A világ legvékonyabb memóriaeszközei bizonyítják, hogy lehetséges az atomi szintű adattárolás A memória már sose lesz a régi: a világ legvékonyabb CD-je és mágnese is elkészült a közelmúltban, hogy az emberiség által generált hatalmas adatmennyiséget valahogy kezelhetővé tegyék.

Illetve mások szerint sem, hiszen kis túlzással talán, de a memóriafejlesztésre – és annak megtanulására, hogy hogyan emlékezhetünk jobban életünk eseményeire – mára szinte komplett iparág épült. A MemoryOS teches startup szerint a tanulás akkor a legeredményesebb, ha szórakoztató, játékos módon történik. Ezért előrukkoltak egy saját fejlesztésű, gamifikált e-learning alkalmazással. Az alapító Alex Ruzh egyetemistaként, a vizsgaidőszakban kezdett el különféle emlékezést segítő módszereket alkalmazni, de valamiért úgy érezte, hogy egy ponton túl megáll a fejlődése. Ezért startupot alapított, méghozzá nem is akárkivel: Jonas von Essen kétszeres „memóriavilágbajnokkal”, aki

képes volt memorizálni a Pi sok ezer számjegyét, valamint hallgatósága teljes névsorát, ami ötszáz személyt jelent.

A MemoryOS mesterséges intelligencia alapú alkalmazása a már kipróbált és bevált memóriafejlesztő technikákat ötvözi az online oktatással egy 3D-s játékban, ezáltal egy élvezhető és hatékony eszközt jelent a felhasználóknak. Érdekesség, hogy az applikáció alapját a memóriapalota nevű módszer adja, amit nagy mennyiségű információ megjegyzésére alkalmaznak, és amit már az ókorban is ismertek. (A szónokok ezzel a technikával memorizálták beszédeiket.) A memóriapalotát legegyszerűbben egy tárolóként képzelhetjük el, ami speciális asszociatív technikák segítségével megjegyezni kívánt adatok, dolgok, szavak kódolására, tárolására és felidézésére használható. Egyszerűbben: a megjegyzendő információkat egy ismert fizikai helyszínhez kell társítani.

A MemoryOS alkalmazása ebben segíti a felhasználókat a Mind Palace Virtual Implant (MPVI) módszerrel, melyben a a játékosok virtuális memóriapalotákkal - és rövid küldetésekkel - javíthatnak elméjük memorizálási folyamatán, valamint növelhetik memóriakapacitásukat.

A játék használata nem igényel előképzettséget, annak demó verzióját pedig már ki is próbálhatták egy korábbi Kickstarter-kampány keretében. A startup megfigyelései alapján minimális tanulással töltött idő után az elraktározott információ felidézésének aránya hetven százalékkal, míg az emlékezés gyorsasága átlagosan hatvan százalékkal nőtt a tesztelők között. A fejlesztőknek komoly terveik vannak a játékkal, és szeretnének túllépni a klasszikus memóriafejlesztő alkalmazásokon:

ehhez kezdésként beépítették a tanulási platformba az OpenAI GTP-3 generatív nyelvi modellt és a Dall-E programjait.

Jonas von Essen szerint bárki 'átprogramozhatja' és 'memóriagéppé' változtathatja az agyát, magyarán elsajátíthatja, hogy hogyan emlékezzen hatékonyan például születésnapokra, hosszú beszédekre, bonyolult jelszavakra. Hozzátette: egy folyamatosan trenírozott memória segítségével gyorsabban elsajátítható bármilyen nyelv, és jobb eredmények születhetnek a vizsgákon is. Virtuális memóriapalotájuk segítségével hatalmas agyi kapacitások szabadulnak fel, így az kiváló lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy megtanulják, hogyan kell tanulni.

Plusz érdekesség, hogy egy, a játékról készült tanulmány szerint a memoryOS, a hiperaktív, figyelemzavaros betegek terápiájánál is sikerrel alkalmazható, mivel általa az érintettek megtanulhatják egy adott dologra összpontosítani figyelmüket.

A memoryOS demo verziója jelenleg is elérhető az App Store-ban és a Google Playen, valamint már készül a webes és a VR verzió. Az Indiegogón elérhető termékre akár életre szóló előfizetés is igényelhető háromszáznegyvenhét dollárért, vagyis körülbelül százötezer forintért. Emellett létezik kezdő és haladó szint, családi verzió, mindenféle szótár és anatómiai tananyag, valamint pluszban vásárolható tárhelyet is kérhetnek az előfizetők. Aki pedig nem sajnálja a pénzt, és akár másfél millió forintot is kifizet, az személyre szóló coachingot kap a memóriavilágbajnoktól, plusz eltölthet vele egy közös vacsorát.

(Fotó:Kickstarter)

További cikkek a témában:

A jövő memóriatárolása felé egy lépéssel - először figyelték meg hopfionok keletkezését A spintronika, a részecskék mágnesességét felhasználó technológia lehet a kulcs a nagyságrendekkel hatékonyabb memóriatárolás kifejlesztésében. De mi az a hopfion?

Sosem felejtünk el egy arcot sem? Akkor lehet, hogy szuper-arcfelismerők vagyunk - a UNSW tesztjéből kiderül Jó ismerősként ráköszönünk valakire, akit csak egyszer láttunk a boltban hetekkel korábban? Felismerjük az óvodai társainkat, noha azóta szakállt növesztettek és évtizedeket öregedtek? Aki igennel válaszol, lehet, hogy az úgynevezett szuper-felismerők elit klubjába tartozik.

Egyetlen kromoszóma irányíthatja emlékeink raktározását és előhívását A kutatók évekig tartó keresgélés után megfejtették az emlékek formálódásának molekuláris mechanizmusát.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
Geoffrey Hinton kísérleti pszichológusként végzett, ám több mint ötven éve foglalkozik a neurális hálózatokkal.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.