Saját fejlesztésű operációs rendszert kapnak jövőre a Huawei telefonjai

2020 / 09 / 14 / Bobák Áron
Saját fejlesztésű operációs rendszert kapnak jövőre a Huawei telefonjai
A Huawei telefonjai 2021-től kapják meg a saját fejlesztésű HarmonyOS-t, de egyelőre marad az Android is.

A kínai gyártó tavaly elég nehéz helyzetbe került, miután az USA kereskedelmi minisztériuma tiltólistára tette őket, így az amerikai cégek azóta nem üzletelhetnek a Huaweijel. Ennek következtében a Huawei a telefonjain is csak az Android nyílt forráskódú változatát használhatja, rajta a saját HMS ökoszisztémájukkal. Ez viszont azt is jelentette, hogy a Huaweinek le kellett mondania a Google szolgáltatásairól, vagyis az azóta kiadott telefonjaikon nem fut se a Google Play, se a többi Google-alkalmazás, és azok az appok sem, amik csak a Google keretrendszerével működnek.

Ilyen előzményekkel már nem is olyan meglepő, hogy a cég a múlt csütörtökön tartott fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy jövőre már az új telefonjaikon is a saját fejlesztésű HarmonyOS fog futni, ami a Honor és Huawei tévéken már tavaly bemutatkozott. A Huawei arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy tervbe van-e véve, hogy teljesen elhagyják az Androidot, de mivel a fejlesztői konferencián egy új androidos felhasználói felületet is bemutattak EMUI 11 néven, így egyelőre még biztosan nem akarnak megválni a Google operációs rendszerétől.


Így néz ki a HarmonyOS felhasználói felülete a tavaly bemutatott Honor Vision okostévén

Nem a Huawei az egyetlen, aki sokat veszíthet

Az Androiddal való szakítás nem csak a Huaweinek fájna, de minden bizonnyal a Google-t is érzékenyen érintené. A Huawei az idei év első felében 105 millió telefont értékesített, amivel átmenetileg a világ legnagyobb mobilgyártójává váltak. Nehéz elképzelni, hogy az operációsrendszer-váltás egyáltalán nem befolyásolja majd az eladásaikat Európában, ugyanakkor ha az itteni felhasználóiknak csak egy részét is sikerül megtartaniuk, már az is igencsak nagy érvágás lesz a Google-nek, akik az IDC statisztikái szerint jelenleg a mobil operációs rendszerek piacának toronymagas egyeduralkodói, 85,4%-os részesedéssel. A kínai piacon az átállás várhatóan jóval zökkenőmentesebb lesz, hiszen az országban a nyugaton népszerű alkalmazások nagy része (Facebook, Twitter, Instagram) régóta be van tiltva, így a kínai felhasználóknak ezek nem is fognak hiányozni.

A HarmonyOS 2.0-át decembertől kezdik el bevezetni, és hivatalosan jövő októberben jelenik meg, ugyanakkor a Huawei egyelőre megtartja mellette az Androidot is, amin az EMUI 11 felhasználói felület fog futni. A cég azt is bejelentette, hogy az operációs rendszer az Androidhoz hasonlóan nyílt forráskódú lesz, vagyis bárki használhatja a készülékein. Az operációs rendszer sikerében valószínűleg kulcsfontosságú lesz, hogy a Huaweinek hány gyártót sikerül átcsábítani, hiszen ahogy korábban már többször is láthattuk, a mobil operációs rendszerek piacára egyáltalán nem könnyű betörni. A Microsoftnak például úgy sikerült elhasalnia a Windows Phone-nal, hogy éveken keresztül az összes Nokia telefonon ez az operációs rendszer futott, ennek ellenére a felhasználók körében soha nem lett annyira népszerű, mint az iOS vagy az Android. A siker kulcsa minden bizonnyal az lesz, hogy a Huawei meg tudja-e győzni a fejlesztőket, hogy Harmony OS-re is adják ki az alkalmazásaikat, ami egyelőre kemény diónak tűnik. Ezen a területen a Google-nek és az Apple-nek jelenleg hatalmas az előnye, hiszen amíg a Google Playen 2,96 millió, az Apple App Store-ban pedig 2,2 millió alkalmazás érhető el, addig a TechCrunch információi szerint a Huawei HMS ökoszisztémájára szeptemberig alig százezer alkalmazást portoltak át a fejlesztők.

A kínai gyártónak jelenleg nem az operációs rendszer az egyetlen megoldandó problémája, hiszen az USA nemrég kiterjesztette a gyártóval szembeni tiltást minden olyan cégre, amelyik amerikai technológiát használ, így a Huawei többek között a saját fejlesztésű Kirin-processzorát is elveszítette.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.