Svájcban engedélyezték az első olyan gépet, amivel bárki önmagán hajthat végre eutanáziát

2021 / 12 / 07 / Bobák Áron
Svájcban engedélyezték az első olyan gépet, amivel bárki önmagán hajthat végre eutanáziát
A Sarco kapszula folyékony nitrogén alkalmazásával pillanatok alatt elkábítja a benne fekvő embert, akinél néhány perc múltán beáll a klinikai halál állapota. A gyártó Exit International a géppel a passzív eutanázia ma is alkalmazott módszereire kíván alternatívát biztosítani.

Bár Svájcban az aktív eutanázia nem megengedett, az öngyilkosságban való segédkezést (azaz a passzív eutanáziát) nem tiltja a törvény. A lehetőséget jellemzően olyan gyógyíthatatlan betegek veszik igénybe, akinek az állapotuk komoly szenvedést okoz; a Swiss Info adatai szerint az országban a tavalyi évben mintegy 1300-an döntöttek a kontrollált öngyilkosság mellett, akik az orvos által felírható nátrium-pentobarbitál alkalmazásával vetettek véget az életüknek.

Erre nyújt alternatívát a Dr. Philip Nitschke által 2017-ben megalkotott kapszula, amely a feltalálója szerint teljesen fájdalommentes elmúlást tesz lehetővé: a Sarco folyékony nátrium alkalmazásával fél perc alatt 21-ről 1%-ra csökkenti a kapszula oxigéntartalmát, amitől a benne fekvő ember elkábul, majd 5-10 percen belül beáll a klinikai halál állapota. A kapszulát kérésre bárhova elszállítják, így mindenki maga dönthet arról, hogy hol szeretné elvégezni az eutanáziát, és a folyamatot elindító gombot is maga a kliens nyomja meg.

A Swiss Infónak nyilatkozva Nitschke elmondta, hogy a céljuk, hogy hosszabb távon teljesen kivonják az orvosokat a folyamatból, beleértve a személyes jelenlétet igénylő pszichiátriai vizsgálatokat is. A feltaláló elképzelései szerint a későbbiekben a betegek mentális egészségét mesterséges intelligencia ellenőrizné, de amíg erre nincs lehetőség, addig online teszt alapján kaphatják meg az engedélyt a gép használatára, ami egy napig érvényes.

Svájcban jelenleg két kapszula található, és a tervek szerint jövőre érkezik egy harmadik is, ugyanakkor a gépet gyártó Exit International a világjárvány miatt kisebb csúszásban van a fejlesztésekkel. A végleges kapszulába egy kamerát is felszerelnek, amelyen keresztül a benne fekvő ember tarthatja a kapcsolatot a külvilággal, és rögzíteni tudja a beleegyező nyilatkozatát, mielőtt elindítaná a gépet.

(Business Insider, Swiss Info, Fotó: Exit International)

Megkezdte működését az emberi komposztáló, ami termőfölddé alakítja a holttesteket A harmincnapos eljárás végén 0,7 köbméternyi szerves anyag keletkezik, ami termőföldként is felhasználható.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.