A legnagyobb tech platformok sikersztorijaiban gyakran jelenik meg egy közös motívum: a súrlódás eltüntetése. Taxizás végén nyúlkálni a pénztárca után, miközben már rég ki kéne ugranunk a mögöttünk feltorlódott kocsisor miatt? Súrlódás. Sorban állni a szálloda recepciójánál, hogy bejelentkezzünk és kitöltsünk egy csomó papírt? Súrlódás. Külföldön bolyongani hosszasan, mire megtaláljuk a jó bringakölcsönzőt, kocsmát, gyógyszertárat? Súrlódás. Ezeket a problémákat, illetve sokkal inkább kellemetlenségeket, százezrek veszik észre - és mindig akad közülük egy, aki nem halkan mormog a bajsza alatt, vagy félhangosan káromkodik, hanem elkezd gondolkodni, írogatni, rajzolgatni. Aztán, amikor hetek óta nem ereszti a gondolat, dolgozni a megoldást jelentő appon, weboldalon, akármin. Őket hívjuk innovátoroknak, vagy ha jól csinálják, milliárdosoknak.

A kérdés csak az, hogy mi történik, amikor túl sok súrlódás kerül ki a rendszerből.

Zách Dániel a TotalCaron egy itthon eddig szerencsére példátlan, de vészjósló esetről számolt be: az újságíró szemtanúja volt egy carsharing autó rommá törésének. Érdemes elolvasni a cikket, hiszen Zách a csattanás után mindent, ami történt, a saját szemével látott, de a lényeg: egy fiatal srác az édesanyja belépési adatait használva kibérelt, majd ripityomra tört egy olyan A Mercit, amit valószínűleg friss jogsisként nem kapott volna túl könnyen kölcsönbe a szüleitől, és a zsebpénzéből vagy kezdő fizetéséből is évekig spórolhatott volna rá.

A The Verge a Vice-ot idéző cikkében számol be arról, hogy a rövidtávú bérletek piacán milyen, rendszeresen előforduló csalásokkal károsítják meg az utazókat. Plusz pénz a szállásért, röhejes javítási költségek kávéfoltokért, több ezer dolláros kulcspótlási díj. Az írás megemlíti, hogy 2020-ra az Airbnb minden, nála listázott ingatlant “megerősít” - de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikbe küldenének ellenőrt.

És persze, a szülők autóját elkötő kamasz, vagy a minden hájjal megkent panziós karaktere nem az elmúlt években született. A taxizók java is valószínűleg ezerszer szívesebben ülne be egy Uberbe, mint egy övtáskás hiéna mellé. Jó, hogy nem kell évekig spórolni arra, hogy az ember kipróbálhasson egy olyan kocsit, amit a szalonból nem merne elvinni tesztvezetni. Jó, hogy lehetünk napközben könyvelők, este taxisok, éjjel panziósok, ha a családi pénzügyek épp így kívánják meg. Az viszont nem jó, hogy a platformok még nem tudják, hogy hogyan adják át nekünk az ehhez szükséges tudást és fegyelmet.

Amikor apánk először a kezünkbe nyomja a családi kombi slusszkulcsát, akkora lesz a gyomrunk, mint a vaskos ujjain feszülő jegygyűrű. Amikor kijelentkezünk egy szállodából, és a recepciós kedvesen a szemünkbe néz, hogy mindent megfelelőnek találtunk-e, tudjuk, hogy itt az ideje szólni a leszakított karnis miatt. Amikor beszállunk egy londoni taxiba, akkor tudjuk, hogy az anyósülésen ülő, mégis kormánykereket a kezében tartó ember átverekedte magát a hétlépcsős vizsgarendszeren, és fejből ismer nagyjából huszonötezer utcát. Meglátjuk, hogy képesek-e feleennyi felelősséget és tudást átadni ezek a platformok, akár azon az áron, hogy a felhasználói élményben egy kicsit több lesz a súrlódás. Vagy megoldják, vagy egyre gyakrabban hallunk összetört kocsikról és átvert vendégekről.

(Borítókép: Getty)