Sikeresen a levegőbe emelkedett az izraeli Air One légitaxijának prototípusa

2022 / 07 / 13 / Palotai Nándor
Sikeresen a levegőbe emelkedett az izraeli Air One légitaxijának prototípusa
A szárnyakkal ellátott légitaxi első ránézésre inkább hasonlít egy repülőgépre a formavilága alapján, azonban a működése szempontjából még mindig egy multikopternek minősül.

A tel-avivi székhelyű Air EV teljesen titokban fejlesztette elektromos járművét, és csak alig egy éve mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Azóta a startup megépítette és tesztelte légitaxijának kicsinyített másait is, melyekkel tesztrepülések sorozatait hajtották végre, ezzel bizonyítván koncepciójuk életképességét. Két hónappal ezelőtt a cég bemutatta a légitaxijának első valódi prototípusát is, mely június 21-én emelkedett először a levegőbe egy mezőn az észak-izraeli Megiddóban. Ez az első repülés egy rövid ideig tartó lebegés volt, mely során a gépet egyelőre még kötelekkel rögzítették a földhöz – számolt be róla a New Atlas.

A két személyes Air One különlegessége, hogy a formája alapján első ránézésre inkább egy repülőgépre, vagy egy billenőrotoros eVTOL-ra hasonlít, de a működése alapján voltaképpen egy hagyományos multikopternek tekinthető, melyre kiegészítésképpen szárnyakat szereltek. Ezt támasztja alá az is, hogy a gép rotorjai nem billenthetőek, illetve külön horizontális haladást biztosító hajtóműve sincs.

Egy további különbség a repülőgépekhez képest, hogy a légitaxi szárnyairól hiányoznak a csűrőlapok, azaz a szárnyfelület azon mozgatható, kitéríthető részei, melyek segítségével egy hagyományos repülőgépet szokás irányítani, a gyártó továbbá azt is leszögezte, hogy a szárnyak önmagukban, a rotorok nélkül nem lennének képesek annyi felhajtóerőt termelni, ami a gép levegőben tartásához szükséges. A szárnyak pusztán arra szolgálnak, hogy a gép előre történő haladásakor némi felhajtóerő termelésével tehermentesítsék a rotorokat, növeljék a hatótávolságot.

A 868 kg-os prototípus a gyártó által közzétett paraméterek alapján képes lesz felvenni a versenyt a napjainkban fejlesztés alatt álló légitaxik nagy többségével. A tervezők elmondása alapján a gép 160 km/h utazósebességgel fog rendelkezni, de szükség esetén képes lesz elérni a 250km/h-t is. A 771 lóerős gép 250kg terhet lesz képes elszállítani, és egy feltöltéssel nagyjából egy óra repülésre képes. A légitaxi 177 km körüli hatótávolsággal rendelkezik.

Az Air One jövendőbeli árát jelenleg 150 ezer amerikai dollárban határozták meg, ami több mint 60 millió forintnak felel meg, ennek ellenére már 150-en előrendelték a légitaxit. A vállalat a tervek szerint még az idén végre fogja hajtani az első emberes repüléseit is, az első, minden létező tanúsítványnak megfelelő prototípust 2023-ra, az első kereskedelmi forgalomba kerülő, sorozatgyártású darabokat pedig 2024-re ígérik.

(Air EV)

Az ellenség vonalai mögött teljesíthet szolgálatot az eVTOL, amit magyar mérnökök terveztek A távolról irányítható légi jármű a fegyveres konfliktusok során állhat majd szolgálatba.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.