Soha ilyen látványos fotó nem készült még az Uránuszról

2023 / 12 / 28 / Bobák Áron
Soha ilyen látványos fotó nem készült még az Uránuszról
A NASA űrtávcsöve 2023-ban is számtalan látványos képpel örvendeztette meg a nagyközönséget, az egyik legmutatósabbra viszont az év végéig kellett várni.

A tízmilliárd dolláros készülék nemrég ugyanis a Naprendszer hetedik bolygóját, az Uránuszt vette célba, és készített róla egy képet az infravörös-közeli tartomány érzékelő NIRCammel, olyan részleteit tárva fel az égitestnek, amelyek a látható fénytartományban nem érzékelhetőek.

Ahogy a NASA sajtóközleménye írja, míg a bolygó szabad szemmel szinte teljesen kéknek néz ki, a James Webb felvételén tisztán kivehető rajta az északi pólust borító jégsapka, valamint számos vihar is, amelyek értékes információkkal szolgálhatnak a kutatóknak a bolygó időjárásáról. Ez nem csak az Uránusz tanulmányozása szempontjából fontos, de a segítségével többet megtudhatnak arról a mintegy kétezer, hasonló méretű exobolygóról is, amelyeket az elmúlt években fedeztek fel.

A fénykép abból a szempontból is rendkívül látványos, hogy azon tisztán látszanak az Uránusz gyűrűi, emellett a bolygó jelenleg ismert 27 holdjából kilenc is feltűnik a képen (ezek a Rosalind, Puck, Belinda, Desdemona, Cressida, Bianca, Portia, Juliet, és a Perdita). A kép a NASA reményei szerint rendkívül hasznos lehet a jövőben az égitesthez tervezett missziók tervezése szempontjából, hiszen olyan részletes információkkal szolgál a bolygóról, amivel mindeddig nem rendelkeztek.

(Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI)

Évtizedek óta először a James Webb felvételein láthatóak a Neptunusz gyűrűi Valóban lélegzetelállító felvételek a Naprendszer talán legőrültebb bolygójáról.


Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.