Spot, Stretch és Atlas együtt tölti a karácsonyt, nem is akárhogyan

2023 / 12 / 17 / Bobák Zsófia
Spot, Stretch és Atlas együtt tölti a karácsonyt, nem is akárhogyan
A Boston Dynamics robotjai már megkezdték a karácsonyi ünneplést.

Amikor Marc Raibert, a Carnegie Mellon Egyetem és az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) professzora 1992-ben megalapította a Boston Dynamicsot, még nem tudta, hogy a cég egyszer majd robotikával fog foglalkozni, eleinte kifejezetten modellezésre és szimulációk létrehozására fókuszáltak. Raibert elmondása szerint a kezdő lökést a robotok építésének irányába a Sony-val való közös munka adta, majd hamarosan már a DARPA támogatásával építették a Big Dog nevű robotkutyaszerű gépüket.

Mára a Boston Dynamics az egyik legismertebb és legsikeresebb robotikai cég, aminek nevéhez fűződik többek között a 2020-ban kereskedelmi forgalomba hozott Spot négylábú robot, a rendkívül agilis Atlas humanoid és legújabban Stretch, az ipari rakodórobot megalkotása. A vállalat elsődleges célja soha nem kizárólagosan a praktikus robotok létrehozása volt, sokkal inkább a kísérletezés, ami a robotok képességeinek jobb megértését eredményezte, és annak ellenére, hogy ma már a Boston Dynamics jelentős kereskedelmi sikereket ér el, a cég továbbra is szereti olyan tevékenységekre használni az alkotmányait, aminek nincs egyértelmű gyakorlati haszna. A robotok emiatt gyakran perdülnek táncra egy-egy videóban és rendszeresen adják elő közösen a koreográfiákat, bár Raibert szerint a táncnak létezik előnye is: hozzájárulhat a robotok "érzelmi" kifejezéséhez.

Spot, Stretch és Atlas most kivételesen nem egy táncos videóban lépnek fel együtt, hanem a karácsonyi ünnepek szellemében ajándékokat parkolnak közös erővel a Boston Dynamics karácsonyi főhadiszállásán, ahol már megkezdődött az ünnepi készülődés. A cég rendszesen tesz közzé hasonló felvételeket a robotok karácsonyáról, korábban díszítettek már fát is a négy-, és kétlábú gépek, ezzel is demonstrálva egyik lehetséges hasznos felhasználási módjukat a robotoknak, amelyek egy több helyen lépnek szolgálatba.
A Boston Dynamics 2022 végén közzétett adatai szerint akkor több mint ezer Spot működött a világban, Stretch pedig már 2022-es forgalmazása előtt olyan népszerűvé vált, hogy az értékesítés kezdete előtt túladott minden példányon a cég.

(Fotó: Boston Dynamics)

Így kell közel százmillió forintból karácsonyfát díszíteni Aki nem kedveli az ünnepekkel járó munkálatokat, az robotokra is bízhatja a feladatot.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.