Így kell közel százmillió forintból karácsonyfát díszíteni

2022 / 12 / 23 / Bobák Zsófia
Így kell közel százmillió forintból karácsonyfát díszíteni
Aki nem kedveli az ünnepekkel járó munkálatokat, az robotokra is bízhatja a feladatot.

A Boston Dynamics 2020 júniusában kezdte meg négylábú robotjának, Spotnak az értékesítését és annak ellenére, hogy a cég akkori kijelentése szerint elsősorban nem otthoni szórakozásra szánják a gépet, hanem hasznosabb munkák elvégzésére, de - mivel a vásárlókhoz kerülő példányok sorsát nem tudják minden esetben szemmel tartani - gyakran előfordul, hogy nem "rendeltetésszerűen" használják a tulajok a robotokat. A közösségi média oldalakon feltűnő beszámolók tanúbizonysága szerint vannak, akik pórázon sétálni viszik a mechanikus kutyát és vannak, akik a házimunkákat bízzák rá - ez utóbbit a robotra csatolható karral lehet kivitelezni, ami nem alaptartozék, hanem külön, meglehetősen borsos összegért lehet megvásárolni.

Spotot, kereskedelmi forgalomban való megjelenése idején közel 75 000 dollárért, vagyis 28,5 millió forintért árulták, de azok a kiegészítők, amelyek egy-egy fontosabb munka elvégzéséhez nélkülözhetetlenek lehetnek, még sok millióval emelik a robot árát. A többféle fejre szerelhető kamera közül például kapható 9 millió forintos is, de a plusz akkumulátor, vagy a gép sérülésektől való megóvását segítő, lábra szerelhető panelek is sok százezer forintba kerülnek. Így fordulhatott elő, hogy az Egyesült Királyság Atomenergia Hivatala (a The Stack leírása szerint) összesen 77,5 millió forintnyi összeget költött a robotkarral felszerelt Spot Enterprise-ra, amelyet ellenőrzési és karbantartási munkákra szánnak, a Los Angeles-i rendőrség (Los Angeles Police Department, LAPD) pedig a hírek szerint egy infrakamerával és karral ellátott, 277,917 dolláros (105 millió forint) példányt szerez be hamarosan.

A legtöbb esetben a fejlesztések kezdetén még katonai szolgálatra szánt robotkutyát manapság olyan munkakörökben alkalmazzák, amivel a távoli megfigyelés, az őrző-védő szolgálat vagy az ellenőrzés/karbantartás elvégzésének terhét veszi le a humán munkatársak válláról, de bizonyos esetekben közel sem ilyen komoly a feladat, amit meg kell oldaniuk a gépeknek. Annak ellenére, hogy a Boston Dynamics képviselői néhány évvel ezelőtt még úgy nyilatkoztak, hogy

"kifejezetten nem szeretnénk, hogy az emberek otthon szórakozásra használják" a 'kutyát',

mégis éppen a gyártócég az, aki leggyakrabban áll elő szórakoztató videókkal Spotról és barátairól, Atlasról és Strechről. Ezeken a felvételeken a robotok táncra perdülnek vagy éppen akrobatikus mutatványokat adnak elő, miközben nyilvánvalóan demonstrálják a hardver és szoftver fejlett képességeit.

Spotos videó nélkül a karácsony sem telhet el, ezért a cég idén a robotjai segítségével öltöztette ünnepi díszbe a karácsonyfáját és egyúttal jó ötletet adott a feladat elvégzéséhez azoknak, akik monoton, kötelező tevékenységnek látják a díszek elhelyezését… és már amúgy is rendelkeznek robotkutyával. Megvásárolni három Spotot, plusz egy robotkart több mint százmillió forintba kerülne, ezért csak ennek az egy estének a kedvéért talán nem érné meg a befektetés, de jó hír lehet, hogy rendezhetünk hasonló jelenetet némileg kevesebb pénzből is, amennyiben más robotkutyák választunk a feladatra. A Unitree Go1 robotja például robotkar nélkül 2700 dollárba kerül (egymillió forint), míg a Xiaomi Cyberdogjának kezdő ára alig 1540 dollár (580 000 forint) volt megjelenése idején.

Ha viszont inkább humanoidokra bíznánk a teendőket, az egyik legnépszerűbb típus, a SoftBank Pepper robotja 8 millió forint körüli áron hozzáférhető, bár a gyártócég 2021-ben leállt az emberszerű gép újabb példányainak gyártásával. Elon Musk pedig a Tesla saját fejlesztésű univerzális robotját 20 000 dollár (7,5 millió forint) körüli áron tervezi majd értékesíteni, bár azt még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen feladatok elvégzésére lesz képes Optimus, aki, a videók alapján virágot öntözni már jól tud.

(Fotó: Pexels/Any Lane)


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.