Százmillió T-Mobile ügyfél személyes adataihoz férhettek hozzá a hackerek

2021 / 08 / 16 / Bobák Áron
Százmillió T-Mobile ügyfél személyes adataihoz férhettek hozzá a hackerek
Ez gyakorlatilag az amerikai T-Mobile összes ügyfele, akiknek többek között a jogosítványuk száma és társadalombiztosítási azonosítójuk is illetéktelenek birtokába juthatott.

Az ügyről elsőként beszámoló Vice magazinnak sikerült felvennie a kapcsolatot a hackerrel, aki azt állította, hogy több mint százmillió ember adatait szerezte meg a T-Mobile szervereiről. A szolgáltató második negyedéves üzleti jelentése alapján ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy

az amerikai T-Mobile minden ügyfelének az adataihoz hozzájutottak, beleértve a nevüket, telefonszámukat, lakcímüket, a jogosítványuk számát, a tátsadalombiztosítási azonosítójukat és a telefonjuk egyedi azonosítószámát (IMEI) is.

Bár a szolgáltató egyelőre nem erősítette meg az adatlopás tényét, csupán annyit nyilatkoztak, hogy "vizsgálják az esetet", a Vice a hackertől megszerzett minták alapján arra jutott, hogy azok hitelesek és valóban a T-Mobile ügyfeleihez tartoznak.

A hacker az interneten árulja a megszerzett információkat, harmincmillió ügyféladatért hat bitcoint kér, ami a jelenlegi árfolyam szerint 283 650 dollárnak avagy 84,5 millió forintnak felel meg. A hacker a Vice-nak azt is elárulta, hogy a T-Mobile idő közben kijavította a biztonsági rést, így az ő módszerével már nem lehet hozzáférni a felhasználók adataihoz.

FRISSÍTÉS: A T-Mobile közben megerősítette az adatszivárgás tényét, bár szerintük a hackerek csak 48 millió ügyfél adataihoz jutottak hozzá - írja a Wired. A kiszivárgott információk nagy része nem jelenlegi, hanem korábbi vagy leendő ügyfelekhez tartozik, akik hitelt igényeltek a szolgáltatónál. A T-Mobile szerint a jelenlegi ügyfeleik közül 7,8 millió előfizetéses, és nagyjából 850 ezer feltöltőkártyás ügyfelük adatai szivárogtak ki.

(Borítókép: John Lamparski/SOPA Images/LightRocket/Getty Images)

További cikkek a témában:

Legalább 377 ezer magyar facebookozó adatait tették közzé nyilvánosan a neten Januárban már írtunk róla, hogy hackerek több mint félmilliárd Facebook-felhasználó telefonszámát szerezték meg, amelyeket darabonként húsz dollárért árultak a dark weben. A Business Insider szerint viszont valaki most az egész adatbázist közzétette egy internetes fórumon.

Hogyan ne dőljünk be a telefonos csalóknak, akik hiteles banki alkalmazottnak tűnnek? Bankszámlákat csapoló telefonos csalók jelentek meg hazánkban, aminek sajnos egy közeli hozzátartozónk is áldozata lett. Ezért szakértőhöz fordultunk, majd szavakba öntöttük tanácsait, hogy olvasóinkkal ilyesmi ne fordulhasson elő.

Nem is gondolnánk, hányféleképpen ellophatják netes személyazonosságunkat 2019-ben a Have I Been Pwned adatbázisába óránként 19 000 új lopott account került fel, jelenleg pedig több, mint 10 milliárd kiszivárgott jelszó található benne. Az internetes csalók semmitől sem riadnak vissza, ha adataink ellopásáról van szó, informatikai szakemberek ezért elárulják a leggyakoribb módszereiket, és tanácsot adnak a védekezéshez.  


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.