Széteshetett a nagy látványosságot ígérő ATLAS üstökös
2020 / 04 / 10 / Perei Dóra
Széteshetett a nagy látványosságot ígérő ATLAS üstökös
A csillagászok pár hete még bíztak a jelenség beteljesülésében, most mégis úgy tűnik, nem csodálhatjuk meg az üstököst.

A C/2019 Y4 (ATLAS) nevű üstökös felfedezése 2019-ben történt, 2020 február végétől pedig látványosan fényesedni kezdett. Olyannyira, hogy márciusban még kisebb amatőr felszereléssel is látszódott. Az üstökös ekkor még távol járt a Naptól, fényessége azonban arra engedett következtetni, hogy amennyiben fényesedése hasonló ütemben folytatódik, májusra, vagyis mire a Nap közelébe kerül, szabad szemmel is látható lesz. Bár a tapasztaltabb kutatók óvatosak voltak, egyesek még a nappali égbolton is valószínűnek tartották felbukkanását.  A Naprendszer belső régiójába került üstökösök egyúttal először kerülnek olyan sugárzási és hőmérsékleti környezetbe, ahol a magjukra ható erők próbára tehetik annak egységét.

Azonban gyakori, hogy a fellépő erők szétvetik az üstökösöket, így azok széteshetnek, még mielőtt közelebb kerülnének a Naphoz.

Bizonyos esetekben pedig maga a napközelség okozza vesztüket. Ez történt az ATLAS üstökössel is, vagyis hiába vártuk a májusi látványosságot, úgy tűnik, ennyi volt. - olvasható az EarthSky-on. Az üstököst nyomon követő amatőr és hivatásos csillagászok egyaránt úgy észlelték, hogy a március második feléig tartó fényesedést után az üstökös halványodni kezdett, április hatodikán, virradó éjjel pedig a Maryland-i Egytem és a Caltech munkatársai közölték, hogy egy kínai obszervatóriumban folytatott megfigyeléseik alapján az üstökös magja feltehetően szétesett.

A régebbi felvételeken az üstökösmag még határozott csomóként látszódott, a frissen viszont csak egy elnyúlt pacaként. Az első felvétel óta ráadásul már több dokumentum megerősítette a sajnálatos eseményt. De még ha tegyük fel nem is semmisül meg teljesen a mag, a maradék akkor sem nyújthatja az eredetileg várt látványt. Számunkra mindez nagy csalódás, a szakembereknek viszont minden üstökös viselkedése új dolgokat mutathat, és pont a mostanihoz hasonló kiszámíthatatlan viselkedésük teszi érdekessé megfigyelésüket.

(Fotó: Wikimedia, EarthSky)


Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.