A jelenlegi háborút többen több szempontból fogják elemezni, ha már megbízható adatok és információk állnak rendelkezésre, azonban pár dolog már most leszögezhető a háború végkimenetelétől függetlenül is. Az biztos, hogy az oroszok, akik a világon a legtöbb tankkal rendelkeznek, ebben a fegyvernemben látták Ukrajna lerohanásának a kulcsát, azonban a pár napos villámháború terve elbukott, mivel nem hogy a fővárost nem sikerült elfoglalni, de az ukrán védelem is működőképes ezen sorok írásakor. Eközben az orosz csapatok (bár a számok itt nem a legmegbízhatóbbak) olyan ember- és járműveszteséget szenvednek el, amit a hasonló ütőképességű hadseregek évtizedek óta nem. Mindennek több oka is lehet, ami részben az orosz korrupciós viszonyokban, hadseregszervezésben tehát rengeteg, az aktuális hadszíntéren kívüli körülményben található meg.

Miért kisebbek és könnyebbek az orosz tankok, mint a nyugatiak? A válasz az eltérő katonai doktrínákban keresendő, kérdés persze, hogy az oroszok megközelítésén változtatni fog-e valamit Ukrajna.

Ami viszont a haditechnikát illeti, ott a hosszútávú kérdés a tankok harctéri jelentősége – míg az oroszok számára a tank továbbra is kiemelt fontosságú eszköz, a nyugat ezt mára kevésbé preferálja, aminek az ilyen jellegű NATO-fejlesztések le-, illetve elmaradása is a következménye. A fentebb kattintható cikkünkben kifejtettük a szovjet katonai doktrína hozzáállását a tankhoz, amire láthatólag a jelenlegi orosz elképzelések is épülnek valamilyen mértékben. Épp ezért pedig kifejezetten tanulságos lehet a csúcstechnológiájú, újgenerációs orosz tank, a T–14 Armata története, helyzete és szerepe a jelenlegi háborúban.

Reformok és rengeteg rubel

Ha szeretnénk visszamenni a kályháig, akkor 2008-at kell felidéznünk, ebben az évben Oroszország 5 napos háborút vívott Grúziával, amit ugyan megnyert, de a konfliktus rávilágított az orosz hadsereg nem egy gyenge pontjára. Ezért aztán az orosz hadsereg átfogó katonai reformba kezdett, ami egyebek mellett szépen felhizlalt hadi költségvetésben öltött testet. 2015 óta pedig az orosz katonai műveletek Szíriában azt bizonyították, hogy a reformok és a rengeteg pénz működik, az orosz hadsereg ugyanolyan ütőképes, mint a szovjet volt a hajdani fénykorban.

Az Armata története így belesimul ebbe a reformfolyamba, és a 2015-ben (tehát egy évvel a Krím orosz megszállása után) bejelentett tank papíron mindent tud, amivel elvileg akár a mostani háborút is meg lehetne nyerni.

Mesetank a háborúban

Az orosz Uralvagonzavod által fejlesztett eszköz valóban a tankok következő, 21. századi szintjét jelenti papíron legalábbis – a nyugati tankokhoz hasonlóan alacsonyabb sziluettel tervezett tankot nehezebb eltalálni, ráadásul 3-fős legénysége is elég komoly biztonságban van. Azt már a fenti cikkünkben is megírtuk, hogy az oroszok régóta automatikára bízzák a löveg újratöltését, így sikerült egy fővel csökkenteni a személyzet számát. Azonban ebben a tankban a személyzet egy elkülönített, páncélozott fülkében ül a jármű első részében, relatíve távol a 125 mm-es ágyútól és a muníciótól. A legénységet őrző fülke többrétegű páncélborításával elvileg bármilyen lövedéknek ellenáll, amivel csak el lehet ezt az eszközt találni, így biztosítva a katonák túlélését. A tank első része ezen kívül aktív védelmi rendszerekkel is fel lesz szerelve – vezérelt tankelhárító lövedékek, rakéták vagy gránátok sem jelenthetnek gondot, a rendszer ezeket mind képes blokkolni. Ismerős a helyzet? Igen, arról már mi is írtunk többször, hogy ezek a tankelhárító eszközök mennyire brutálisan hatékonyak a jelenlegi háborúban. Azonban képzeljük el, ha nem lennének azok! – Az Armata ugyanis épp ezt ígéri.

A britek ajándéka Ukrajnának: egyszer használatos tankelhárító Az NLAW tankelhárítókból Ukrajna még januárban kapott 2000 darabot – ez az egyszerűen használható fegyver pedig most nagyon kapóra jön az orosz páncélosokkal szemben, és kiegészítheti a Javelin-arzenált, ám hogy ezek a fegyverek megfordíthatják-e a háború menetét, az nagy kérdés.

Az Armata viszont még ennél is több „nyalánksággal” lesz felszerelve – a „Mantiya” álcázórendszer radarelnyelő festéket jelent – a tankot így nehezebben lehet majd detektálni. Míg a (természetesen hőérzékeléssel és infravörös célzással felszerelt) kamerarendszer 360 fokos látószöget biztosít a tank körül – a rendszer persze minden napszakban, bármilyen időjárási körülmények mellett is működik.

A T–14-et ráadásul villámháborúra tervezték – a 48 tonnás szörnyeteg 88 km/h-ás sebességgel képes kiépített úton haladni, vagyis (továbbra is elvileg) gyorsabb, mint a T–90 vagy az M1A1 Abrams. A tankban 1500 lóerő dohog, és 500 kilométer a hatótávja. A T–14 Armata ráadásul nem csak egy tank, hanem egy teljes fejlesztési platform: páncélozott csapatszállítók és egyéb harci jáműveket fognak erre épülni (majd egyszer valamikor).

Akkor mi a baj, miért nem nyeri meg a T–14 a háborút?

Nagyjából azért nem, amiért az AT–AT lépegető vagy a Halálcsillag sem – mivel jelenleg épp annyira használható az orosz hadsereg számára, mint a Star Wars haditechnológiája. A 2015-ös katonai parádén nagy dérrel-dúrral bejelentett Armata ugyanis folyamatosan késik. Az Uralvagonzavod eleinte 2018-ra ígérte az első példányok leszállítását, de ebből nem lett semmi. Ezt követően 2019-ben leszállított 9 tankról volt szó. Majd miután ez sem jött össze, az új dátum 2021 volt 20 tesztelt járművel és 80 leszállított darabbal. Később már arról volt szó, hogy idén kezdődhet a tömegtermelés, ám a legfrisebb hírek szerint további tesztekre lesz szükség, és a tank legkorábban jövőre állhat készen bármilyen szinten is. Egyébként ha ezekből holnap 20 mégis kigördülne az ukrán csatatérre, az sem jelentene túl sokat, mivel a harckocsik jelenleg is kísérleti- és tesztfázisban vannak.

Az oroszok amúgy több ezer ilyen tankot szeretnének, csak annyi gond akad ezzel, hogy egy T–14-es ára körülbelül 4 millió dollár, aminek sok ezerszeres szorzata igencsak nagyvonalú befektetés lenne a gazdasági szankciókkal sújtott országtól.

A harctér valósága nem a szupertank, hanem a bizarr „sütőrács”

Ukrajnában a drónok, valamint a fentebbi cikkben bemutatott vállról indítható fegyverek (javelin, NLAW-rendszerek) igen hatékonynak bizonyultak, mivel aránylag olcsók, könnyen megtanulható a használatuk, és a rendszer odarepíti a lövedéket, ahol a legjobban fáj, tehát a tank lövegtornyának vékonyan páncélozott tetejére. A helyzet az oroszokat is némileg váratlanul érhette, amire a rögtönzött ketrecszerűség a bizonyíték, amivel a tankok tetejét próbálják védeni – reményeik szerint a lövedék így még azelőtt felrobban, hogy a tankkal kontaktusba kerülne. Ezen az oldalon azonban bátran lehet szemezgetni a kiégett roncsokat bemutató fotók között, amelyeken ott merdezik ez a láthatólag kevés védelmet jelentő, improvizált szerkezet.

Az ukrán ellenállók a rácsot egyébként Barbecue-nek becézik, ami szintén utalhat arra, hogy ez mekkora túlélési esélyt jelent a kezelőszemélyzet számára.

(Fotó: wikimedia commons/Dmitriy Fomin)