Techno

Exoszkeletont épített a youtuber egy kígyónak, hogy „visszaadja a lábait”

A csőszerű exoszkeleton már a második verzió, ugyanis az elsőt a feltaláló nem tartotta etikusnak.
Techno

Magyarországon repkedett az "igazi Vasember", aki azt is elárulta, miért nem fogunk rakétahátizsákkal menni a boltba

A Gravity Industries alapítóját a Brain Baron kaptuk el egy rövid interjúra, amelynek során beszélt a repülő emberekkel rendezett versenysorozatról és arról is, miért nem tervezne repülő motort.
Techno

A brit feltaláló, Clive Sinclair legérdekesebb találmánya nem a ZX Spectrum és nem is a zsebszámológép volt

A világ sajnos nem mindig elég nyitott az újítások iránt, pedig ha a feltalálón múlt volna az emberek már a hetvenes években mini-képernyős eszközön nézték volna a műsorokat és rádiót hordtak volna a csuklójukon, miközben elektromos háromkerekűn suhantak volna az utcákon.
Techno

Ezzel az eszközzel a nyelvünkkel irányíthatjuk a számítógépet

Az eszköz mindössze  egy apró labdával és mágnessel ellátott fogászati rögzítőből áll, amit viselője a nyelvével előre és hátra pöccinthet, ezáltal többek között irányíthatja például a kurzort.
Tudás

Ki találta fel a műanyag zacskót?

Jó ötletnek indult, egyes számú közellenség vált belőle. Tekintsünk vissza a dicsőséges kezdetekre, amihez igazából nem is kell olyan sokat visszautaznunk az időben.
Tudás

Edison és Westinghouse nagy áramháborúja

Az 1880-as években felragyogott a világ az elektromos világításnak köszönhetően, de az árnyékban újfajta háború kezdte szedni áldozatait. Edison, Tesla, Westinghouse, Harold Brown, Topsy elefánt és három nagy magyar feltaláló mind a csatatéren találták magukat.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.