Clive Sinclair neve egy életre összefonódott az otthoni személyi számítógépek térhódításának sikerével és az Egyesült Királyság legnépszerűbb személyi számítógépével, a ZX Spectrummal, amely versenyre kelt a Commodore 64-gyel is, de a feltalálónak messze nem ez volt az egyetlen értékes hozzájárulása a technológiai fejlődéshez.
Sinclair számítógépét 1982 áprilisában hozták kereskedelmi forgalomba Nagy-Britanniában, ezzel megelőzte a Commodore 64-et, amely szeptemberben jelent meg és a szigetországban rendkívüli sikerre tett szert, a vita pedig azóta is folyik arról, hogy melyik volt akár a grafika minősége, akár a felhasználói élmény tekintetében az erősebb versenyző. Egy biztos, a ZX Spectrum egy nem éppen elhanyagolható szempontból felülmúlta amerikai vetélytársát, ez pedig az ára volt: míg a Commodore 595 dollárról indult megjelenésekor, ez mai áron nagyjából 1600 dollár, majdnem félmillió forint, addig a Spectrum 16KB-os változata 125 fontba került, mai áron 400-450 font (165 000 forint). Ez is tükrözte Sinclair egyik fontos célját, amelyet mindig szem előtt tartott a találmányai tervezése közben, vagyis, hogy az eszközei ne csak egy szűk elit réteg számára legyenek elérhetőek, hanem széles körben megismerjék és használják az emberek.
Az 1961-ben alapított Sinclair Radionics termékei könnyen előállítható, egyszerű készülékek voltak, a Guardiannak nyilatkozó Belinda Sinclair, a feltaláló lánya szerint Clive Sinclair figyelme mindig a kicsi és olcsó berendezések felé fordult. A most csütörtökön elhunyt feltaláló legnagyobb sikerét a könnyen hozzáférhető és praktikus termékek hozták el számára, de karrierjét nem egy abszurd ötlet is fémjelezte, amelyeket kicsivel kevesebb lelkesedéssel fogadott a nagyközönség, mint ami a tervben szerepelt.
Az okostelefonok korában már természetes, hogy mindenhová olyan eszközzel járunk, amelynek kis méretű kijelzőjén bármikor nézhetjük a kedvenc műsorainkat, de a hetvenes években még leginkább az otthonuk fogságában tudták csak tévénézéssel múlatni az időt az emberek. Ezen a tarthatatlan helyzeten igyekeztek változtatni az első hordozható miniatűr televíziók, amelyek folyamatos szórakozás jövőjét ígérték. A nevükkel (pocket television, vagyis zsebtelevízió) ellentétben zsebben nem igazán szállítható, de valóban nagyon kicsi készülékek első példányát a Panasonic alkotta meg, az apró, másfél inches (38 milliméteres) képernyővel rendelkező TR-001 mellé azonban hamarosan felzárkózott az 1978-ban megjelent MTV-1 Micro TV, ami már kényelmesebben nézhető, öt centiméter átmérőjű képernyőjével jobb minőséget kínált.
A Retrothing leírása szerint ez volt az első olyan multistandard televízió a piacon, amely az NTSC és a PAL rendszer között tudott váltani. A készülék beépített akkumulátorokkal működött és mindössze 790 grammot nyomott, vagyis kényelmesen használható volt útközben is, de volt egy hátulütője, ami miatt mégsem terjedt el a nép körében, ez pedig az ára volt. Sinclair, szokásaival ellentétben, elég drágán adta a berendezést, 395 dollárért, ennyit pedig úgy tűnik, hogy nem ért meg az öt centis képernyő nyújtotta élvezet az embereknek. Ez volt a cég egyik nagy bukása, amivel 1,8 millió fontot vesztettek (mai értékén majdnem négymilliárd forint), a következő mini-tévét így már sokkal olcsóbban, fele annyiért kezdték el árulni szintén 1978-ban.
Rádió a csuklón? A hatvanas években még úgy tűnt, hogy ez lehet a szórakoztatóelektronika egyik lehetséges útja a jövő felé, így több verzió is piacra került, köztük a Sinclair Radionics készüléke is. A gyufásdoboz méretű Micro-6 a korabeli reklámok szerint az elérhető csatornák rendkívül széles spektrumát kínálta és, ami a legjobb, a tulajdonosa maga szerelhette össze otthon, miután kézhez kapta az alkatrészeket. A Transrista nevű, nejlon anyagú pántra rögzíthető rádió tiszta hangzást biztosított, amelyet fülhallgatóval lehetett hallgatni, mindössze 28 grammot nyomott és, ahogy a hirdetés ígérte, akár Luxemburgot is olyan jól lehetett fogni vele, mint a helyi adókat.
Csuklón hordható számológép? Bár sosem tűnt úgy, hogy ez jelentené a matematikai számításokra alkalmas eszközök lehetséges jövőjét, de kétségkívül érdekes ötletnek ígérkezett és akár hasznos kiegészítő is válhatott volna belőle, ha a világ nyitottabban áll a Sinclair által kifejlesztett újdonsághoz. A feltaláló egyik nagyobb sikerét a hordozható zsebszámológépével érte el, az órapánttal a karra rögzíthető változat azonban nem bizonyult olyan praktikus megoldásnak.
A mini gép tíz nyomógombbal, az alapvető számításokra alkalmas funkciókkal (összeadás, kivonás, szorzás, osztás, gyökvonás, négyzetre emelés és százalékszámítás), memóriával, piros LED kijelzővel rendelkezett és hallókészülékekbe való elemmel működött, valamint, a Micro-6-hoz hasonlóan az otthoni barkácsmunka örömét is biztosította, mivel csak összeszerelhető készletben volt kapható. A csuklón hordható számológépet már nem a Sinclair Radionics, hanem a Sinclair Instrument fogalmazta, mivel a Radionics addigra pénzügyi nehézségekkel kezdett küszködni, de ez a termék sem lett népszerű a nehéz összeszerelhetősége miatt. A későbbiekben az órával kombinált számológépek már sokkal nagyobb sikert arattak a világban, a csak a matematikai számításokra alkalmas eszközök pedig a múlt homályába vesztek.
Sinclairt nem csak a miniatűr és csuklóra szerelhető készülékek érdekelték, a nyolcvanas években kitérőt tett a közlekedési eszközök világába is többek között egy különleges személyi szállítóeszközzel, a C5-tel. A jármű megjelenéséhez hozzájárult egy 1983-ban életbe lépő rendelkezés, ami lehetővé tette, hogy a brit utakon négynél kevesebb kerékkel (vagyis elektromos biciklikkel, triciklikkel) is lehessen haladni, biztosítás vagy vezetői engedély nélkül a National Motor Museum leírása szerint.
A C5-öt nehéz lenne egyértelműen bármilyen kategóriába sorolni, tulajdonképpen egy elektromos háromkerekű 'bicikli' volt, amely külsőleg viszont inkább motor-autó hibridre hasonlított. A meghajtást egy 12 voltos akkumulátor biztosította, egészen addig, amíg le nem merült, ami nagyjából egy óra, illetve 32 kilométeres táv megtétele után következett be (bár a végsebesség csak 24 km/h körül volt, ezért feltehetően rövidebb távot bírt a gyakorlatban), ekkor átvehette a pedál a meghajtás feladatát, amelyet viszont a leírások szerint rendkívül nehéz volt taposni. A jármű alapvető problémája a kialakításában gyökerezett, ami a vélemények szerint nem volt se kényelmes, se biztonságos, mivel a talajhoz túl közel helyezkedett el az utas és így nem volt elég jól látható a nagyobb járművek számára, valamint a karosszéria védelmet sem nyújtott egy esetleges ütközés és az időjárás viszontagságai ellen.
A 399 fontos járművet így, a megjelenését megelőző reklámhadjárat ellenére nem nagyon vásárolták, a 14 000 legyártott példányból csak ötezer talált gazdára, Sinclair pedig nem az elektromos járművek forradalmáraként, hanem a ZX Spectrum megalkotójaként vonult be a történelembe.
(Digitiser2000, Fotó: Planet Sinclair, Getty Images/Mirrorpix)
Thomas Edison bizarr, beszélő “kis szörnyetegei” a feltaláló legnagyobb bukásához vezettek
Edisont a világ egyik legsikeresebb inventoraként tartjuk számon, de mikor új területre merészkedett és az otthoni szórakoztatóipar szeszélyes vásárlóinak kedvére próbált tenni, hatalmas bukás lett a vége. Persze gyerekeknek ijesztő babákat árulni százezer forintos áron sosem volt a legjobb ötlet.
Viagra, szájvíz, láncfűrész - hét találmány, amit eredetileg egészen másnak szántak, mint amire használjuk őket
Összegyűjtöttük napjaink hét ismert árucikkét, melyeket eredetileg teljesen másnak szántak, némelyik feltalálója pedig beleőrült a nagy igyekezetbe: a láncfűrész például szülészeti segéd- (vagy inkább kínzó-) eszköz volt, míg a Kellogg's gabonapehely atyja tűzzel-vassal üldözte a testiséget, és a nemiszerv-csonkítástól sem riadt vissza.
Történet a szuper hatékony motorról, amely már negyven éve megmenthette volna a klímakatasztrófától a világot
Tom Ogle feltalált egy eszközt, amellyel a kocsi őrült kevés benzint fogyasztott. A találmányt állítólag olajipari cégek akarták megvenni, de Ogle nem adta el nekik, aztán fiatalon meghalt.