Techno

Elon Musk százmillió dollárt ajánlott fel díjként a légkörből a szén-dioxid kivonására képes technológiáért

A Tesla vezére szokás szerint a Twitteren jelentette be, hogy ennyi pénzt ajánl fel a legígéretesebb, a felmelegedés hatását ellensúlyozó technológiáért.
Techno

Már 2024-re hidrogénüzemű járműre cserélnének le tízezer párizsi taxit

A kezdeményezés mögött álló francia cégnek a Toyota Motor Corp. Az egyik tulajdonosa. A cél a fővárosi taxipark harmadának hidrogénüzeműre cserélése az Olimpiára.
Bolygó

Extrém módon tisztítják a levegőt a fővárosi fák

Nem csak több tonna szállóport szűrnek ki a levelek, de ráadásul a segítségükkel a légszennyezést is lehet mérni. Az is kiderült, melyik fa tisztítja a leginkább a levegőt.
Bolygó

Ezek lehetnek az új amerikai elnök első intézkedései a környezet védelme érdekében

Joe Biden a kampányban számos olyan dolgot ígért a klímaváltozás megállításával és a környezet védelmével kapcsolatban, amelyek megvalósulására feltehetőleg nem kell sokat várni, ugyanis elnöki rendeletekkel akár az első száz napban keresztülviheti őket.
Bolygó

Így hatott a koronavírus-járvány tavasszal a budapesti levegő minőségére

Az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy a Covid19 miatti lezárások, valamint csökkentett járműforgalom miként hatott a budapesti levegő minőségére. A mérések alapján több paramétert tekintve tisztult a levegő – a várakozásoknak megfelelően –, de meglepetések is akadtak. Az ózon koncentrációja például nőtt.
Techno

Arcon hordható légtisztítót dob piacra az LG

A Puricare Wear két beépített ventilátor segítségével oldja meg a maszkok legnagyobb hátrányát.
Bolygó

Évente egy olimpia árába kerül Magyarországnak a légszennyezettség

Ez még világviszonylatban is nagyon sok.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.