Űr

Jeff Bezos feljutott a világűrbe

A világ leggazdagabb embere saját cégének, a Blue Originnek a rakétájával emelkedett több mint száz kilométeres magasságba.
Űr

A világ leggazdagabb embere ma felmegy a világűrbe a saját rakétájával

Jeff Bezos a tervek szerint délután 3-kor indul el a New Shepard rakétával, a kilövést a Blue Origin honlapján lehet élőben követni.
Űr

A New Sheparddal utazó nyolcvankét éves pilótanő lesz a legidősebb ember, aki valaha elérte az űrt

Jeff Bezos és testvére július 20-án indulnak az űrbe több utas társaságában: egyikük már lefoglalta a helyet 8 milliárd forintnyi összegért, de személyazonossága egyelőre ismeretlen, másikuk már biztosan a 82 éves Wally Funk lesz, aki a hatvanas években űrhajós kiképzésen is részt vett, csak éppen akkor még a NASA nem engedélyezte, hogy nők is asztronauták lehessenek.
Űr

Valaki 28 millió dollárt fizetett azért, hogy Jeff Bezosszal utazhasson a világűrbe

Ez egész pontosan nyolcmilliárd forint egy 11 perces útért.
Űr

Mekkora kockázattal jár Jeff Bezos űrutazása?

Jeff Bezos váratlanul bejelentette, hogy öccsével együtt részt vesz a cége által fejlesztett New Shepard rakéta első olyan kilövésén, melyen emberek is tartózkodnak majd a jármű fedélzetén. Mekkora esély van arra, hogy valami elromoljon?
Űr

Jeff Bezos bejelentette, hogy alig egy hónap múlva űrutazásra megy

A világ második leggazdagabb embere az általa alapított Blue Originnek a rakétájával éri majd el a világűrt, az útra pedig a testvére is elkíséri.
Űr

Sikeres tesztrepülés után rendben leszállt a Blue Origin New Shepard űrrakétája

A Blue Origin vállalat szerdán hajtotta végre New Shepard rakétájának legújabb szuborbitális tesztrepülését, melyben az újra felhasználható gyorsítórakétát és az űrkapszularendszert is kipróbálták.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.