Tartunk tőle, mégis gyakrabban vásárolunk online a járvány óta

2021 / 08 / 19 / Perei Dóra
Tartunk tőle, mégis gyakrabban vásárolunk online a járvány óta
A világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata, az ESET felméréséből kiderült, hogy világszerte a fogyasztók csupán huszonkilenc százaléka érzi kifejezetten biztonságosnak az online vásárlást, ugyanakkor hatvanegy százalékuk gyakrabban vásárol online, mint a koronavírus-járvány előtt.

Világszerte a fogyasztók csaknem kétharmada használ valamilyen FinTech alkalmazást vagy platformot, azonban mindössze tizenhét százalék érzi úgy, hogy kellő mennyiségű információ áll rendelkezésére ezen alkalmazások – például a digitális pénztárcák, illetve a költségvetés-tervező vagy e-kereskedelmi alkalmazások – használatával kapcsolatos lehetséges kockázatokról.

Az online térbe költöztettük pénzügyeinket, de még mindig nem vigyázunk rá eléggé Egy felmérés szerint a fogyasztók 42%-a nem használ jelszókezelőt, amely segítene az erős és egyedi jelszavak létrehozásában, illetve a kiberbiztonság terén sem elég tudatosak, így például nyilvános WiFi hotspotokhoz csatlakozva hajtanak végre pénzügyi tranzakciókat.

A pénzügyi technológiáról (FinTech) szóló globális kutatás fogyasztói szegmensében az ESET tízezer fogyasztót kérdezett meg az online vásárlási és bankolási szokásaikról, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban és Brazíliában.

Netbank, mobilbank – egyre többen használják

A kutatásból kiderült, hogy az emberek ötvenhét százaléka ma már gyakrabban használja az online- vagy mobilbankokat, és huszonegy százalékuk jobban érdeklődik a saját pénzügyeivel kapcsolatos ügyintézés iránt, mint a járvány előtt. A tizennyolc és negyvennégy év közötti korosztályból minden ötödik válaszadó csatlakozott egy virtuális bankhoz a koronavírus miatti lezárások bevezetése óta, és minden tizedik fogyasztó kezdte el először használni a FinTech platformokat.

A válaszadók nyolcvanhárom százaléka számolt be arról, hogy online kezeli bankszámláját, huszonnégy százalékuk pedig ehhez kizárólag mobilalkalmazást használ. Az emberek harminckilenc százaléka kifejezetten biztonságban érzi magát az online bankolás során, amiből az ESET kutatása alapján egy globális trend rajzolódik ki, miszerint a biztonság és a fogyasztói bizalom tekintetében a bankok megelőzik a kiskereskedőket.

A FinTech-felhasználók hetvenhét százaléka egyetértett abban, hogy a hagyományos online banki alkalmazásokhoz képest a FinTech appok könnyebben használhatók és jobb felhasználói élményt nyújtanak. Arra a kérdésre, hogy honnan szerzik be az információt az új pénzügyi szolgáltatásokról és a pénzügyek kezelésére használt technológiákról, a felmérés résztvevői között az „online keresőmotor, mint például a Google” bizonyult a legnépszerűbb válasznak. A kriptovaluta iránti érdeklődés is folyamatosan növekszik:

a magukat magas szintű felhasználóként megjelölő fogyasztók harminc százaléka fektet ebbe a pénznembe.

Az online vásárlás velünk marad

Az ESET kutatásában megkérdezettek hatvanegy százaléka gyakrabban vásárol online, mint a járvány előtt, ez a szám a huszonöt-harmincnégy éves korosztály körében hetven százalék. A kutatásból az is kiderült, hogy a megnövekedett online vásárlások velünk maradnak a pandémia után is: a fogyasztók negyven százaléka arra számít, hogy a jelenleginél is többet vásárol majd online a járvány után.

Ugyanakkor az adataik és eszközeik biztonságát tekintve a fogyasztók kevésbé magabiztosak: mindössze huszonkilenc százalékuk nyilatkozta, hogy „nagyon biztonságosnak” érzi az online vásárlást, és tizenhat százalék válaszolta, hogy „nem különösebben biztonságos” vagy „egyáltalán nem biztonságos”.

Az ESET eredményei rávilágítanak arra, hogy a szolgáltatóknak többet kell tenniük annak érdekében, hogy megvédjék a fogyasztókat az online vásárlás során rájuk leselkedő fenyegetésektől, ezzel pedig növeljék az online vásárlásba vetett bizalmukat is. A vállalatok gyakran szenvednek el adatszivárgásokat és kibertámadásokat, melyek során lehet, hogy az ügyfeleik személyes adatai is nyilvánosságra kerülnek, akik így zsarolás vagy adathalász támadások áldozataivá válhatnak. Nagyon gyakori, hogy a bűnözők jól ismert, megbízható cégeknek kiadva magukat próbálják meg rávenni a felhasználókat arra, hogy kártékony linkekre kattintsanak, és megadják érzékeny adataikat.

A fogyasztók hatvankilenc százaléka gondolja úgy, hogy felismerne egy adathalász e-mailt, amely az egyik általa rendszeresen látogatott webshopnak adja ki magát. Ez jelentheti azt, hogy egyre tudatosabbak és óvatosabbak vagyunk az online térben, ám tekintve, hogy a Google 2020-ban rekord mennyiségű,

kétmillió adathalász webhelyet regisztrált, valószínűleg sokan még mindig alábecsülik a bűnözők erőfeszítéseit.

A szolgáltatóknak lépniük kell a nagyobb biztonságért

Ignacio Sbampato, az ESET üzleti igazgatója szerint kifejezetten aggasztó, hogy a fogyasztók kevesebb, mint egyharmada érzi magát teljesen biztonságban az online vásárlás során. Ha nem növelik a fogyasztók tudatosságát az internetes vásárláshoz rendelkezésükre álló biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban, továbbra is veszélynek fogják kitenni a fizetési adataikat. Ezért mind a kiskereskedők, mind a fogyasztók számára elengedhetetlen ezen adatok védelme a tranzakciók során. Létfontosságú megvédeni a fogyasztókat és adataikat az adathalászoktól és más rosszindulatú fenyegetésektől – "a mi küldetésünk ennek biztosítása a legmodernebb biztonsági szoftvertechnológiák segítségével” – fogalmazott az igazgató.

(Forrás: ESET, fotók: Unsplash/CardMapr.nl, Pickawood)

További cikkek a témában:

Így zajlik egy telefonos netbank-átverés, egy olvasónk majdnem áldozat lett Három embert is "kapcsoltak" a csalók, míg vonalban voltak.

Hamis Rick and Morty tartalmakkal támadnak a kiberbűnözők A Rick és Morty egy felnőtteknek szánt amerikai animációs sci-fi, melyben Rick Sanchez, a végletekig cinikus őrült tudós és jószívű, balek unokája Morty Smith kalandjait követhetjük, akik olyan népszerűek, hogy azt már a kiberbűnözők is észrevették, és az ötödik évad kapcsán komplett támadássorozatot építettek rájuk.

Hogyan ne dőljünk be a telefonos csalóknak, akik hiteles banki alkalmazottnak tűnnek? Bankszámlákat csapoló telefonos csalók jelentek meg hazánkban, aminek sajnos egy közeli hozzátartozónk is áldozata lett. Ezért szakértőhöz fordultunk, majd szavakba öntöttük tanácsait, hogy olvasóinkkal ilyesmi ne fordulhasson elő.


Megint kijjebb tolódott a határ az ember és AI kapcsolatában: mesterséges intelligenciával generált hologrammal házasodik a barcelonai művésznő
Megint kijjebb tolódott a határ az ember és AI kapcsolatában: mesterséges intelligenciával generált hologrammal házasodik a barcelonai művésznő
Alicia Framis hamarosan történelmet írhat azzal, hogy házasságot köt egy mesterséges intelligencia által létrehozott hologrammal. A különleges ceremónia, amelyre a tervek szerint nyáron kerül sor a Rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen múzeumban, jelentős lépés az emberek és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolatdinamika értelmezésében.
Nem mindegy, hogy melyik napszakban sportol az ember, ha sokáig akar élni
Nem mindegy, hogy melyik napszakban sportol az ember, ha sokáig akar élni
Más-más szempontból előnyös, ha reggel, vagy ha délelőtt kezdünk neki az edzésnek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.