Teljesen megújítaná az okosórák műfaját az Apple szabadalma

2025 / 03 / 24 / Bobák Áron
Teljesen megújítaná az okosórák műfaját az Apple szabadalma
Bár hajlítható kijelzős telefonjuk továbbra sincsen, egy most nyilvánosságra hozott szabadalom alapján az Apple egyáltalán nem zárkózik el a gondolattól, hogy ilyen eszközt dobjanak piacra - sőt, akár egy teljesen új termékkategóriát is megalkothatnak.

A hajlítható OLED kijelzők mára nem csak az okostelefonokba, de a laptopokba is utat találtak maguknak, az okosórák ezzel szemben mindeddig nem profitáltak a technológiából. Ha egy pillanatra belegondolunk, hogy nézne ki egy ilyen óra, akkor elég egyértelmű, hogy miért nem próbálkozott még ilyesmivel senki, ugyanakkor egy, a napokban nyilvánosságra került szabadalom alapján ötletek azért vannak.

Ahogy arról a Designboom beszámolt, az Apple dizájnere, Vladimir Krneta még 2023 őszén jegyeztetett be egy "viselhető elektronikus eszközre" vonatkozó szabadalmat, ami ugyan a mellékelt képek alapján két különálló kijelzőből állna, ám a leírás szerint a kijelző "folyamatos" lenne, ami arra utal, hogy akár hajlítható panelt is alkalmazhatnának a megvalósításához. Az elképzelések szerint az egyik kijelző tulajdonképpen egy hagyományos okosóra lenne, amelyhez alul és felül csatlakozna a szíj, ennek a tetején viszont lenne egy másik kijelző, ami az alsó kijelzőre merőlegesen lenne nyitható és csukható. Hogy kicsit még bonyolultabb legyen a helyzet, a felső kijelzőnek a másik oldalán is lenne egy kijelző, az alsó kijelző pedig forgatható lenne, így az órát számtalan különböző konfigurációban hordhatnánk.

Ez az elrendezés egy másik érdekes újítást is magával hozhatna, amivel eddig az okosórák gyártói csak elvétve kísérleteztek, ugyanis a felső kijelző egy előlapi és egy hátlapi kamerát is tartalmazna, amelyek funkcionalitása nagyjából az okostelefonok első éd hátsó kamerájával egyezne meg. Nem nehéz belátni, hogy ennek mi értelme lenne, hiszen a felfelé nyitható felső kijelző miatt egy ilyen órával sokkal kényelmesebb lenne fotózni vagy akár videochatelni, mint egy hagyományos okosórával.

A fentiek persze mind erősen spekulatív feltételezések, hiszen a nagy cégeknél a szabadalom megléte még egyáltalán nem garantálja, hogy az adott termék valaha megvalósul - vagy akár csak dolgoznak rajta. Az Apple-nek például önmagában is mintegy százezer szabadalmi bejegyzése van, amelyek közül jónéhány minden bizonnyal örökre a fiókban marad.

(A nyitókép csak illusztráció, Forrás: Imagen 3/Gemini)

Így nézhet ki a Samsung következő nagy dobása A Huawei Mate XT sikerén felbuzdulva állítólag hamarosan a koreai gyártó is olyan telefont dob piacra, ami túllép a hagyományos hajlítható kijelzős készülékek dizájnján.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Túrázóknak és a világvégére készülőknek is érdekes lehet a kínai Unihertz beszédes nevű mobilja, a Tank 3 Pro, amibe az óriási akkumulátor mellé még egy beépített projektor is belefért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.