Térképen a világ eddigi összes demokratikusan megválasztott női vezetője

2022 / 03 / 10 / Bobák Zsófia
Térképen a világ eddigi összes demokratikusan megválasztott női vezetője
A világ első demokratikus szavazással megválasztott női miniszterelnökétől, az 1960-ban Ceylonban hatalomra kerülő Szirimávó Bandáranájakától napjainkig mutatja be az ESRI a világ, még mindig elenyésző számú, női vezetőjét, illetve azokat az országokat, ahol női vezetőket választottak.

Több mint négyezer évvel ezelőtt került hatalomra az a királynő, akit a világ első női vezetőjeként tartanak számon a történészek, legalábbis az első olyan női vezetőként, akiről hivatalos feljegyzések is születtek. A sumér királylistán szereplő Kubaba az ókori Mezopotámia (nagy valószínűséggel) kocsmárosból lett uralkodója után, az elkövetkező évezredekben számos más királynő és császárnő vezetett hosszabb-rövidebb ideig országokat, de az első, a vezetői pozíciót demokratikus szavazáson elnyerő női elnökre egészen 1960-ig kellett várni.

Ceylonban, a mostani Srí Lankán választották meg 1960 júliusában Szirimávó Bandáranájakát miniszterelnökké,

aki 1965-ig tartó szolgálata után még két alkalommal, legutóbb 1994-től 2000-ig töltötte be a tisztséget. Az első női államfő, vagyis egy ország első demokratikusan megválasztott női elnöke, Vigdís Finnbogadóttir volt, aki 1980-tól kezdve összesen 16 évig állt Izland élén. Magyarországon a mai napon választották meg Novák Katalint köztársasági elnökké, ezzel ő lett az első női magyar államfő és az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is.

A kaliforniai ESRI (Environmental Systems Research Institute) földrajzi információs rendszerekkel és térképekkel foglalkozó szoftvercég a március 8-ai nemzetközi nőnap alkalmából térképen mutatta be az 1960-tól napjainkig megválasztott női vezetőket, illetve azokat az országokat, ahol nő került elnöki pozícióba (időnként név nélkül mutatja az adott országot), akiknek száma még mindig elenyésző a férfi elnökök és miniszterelnökök mellett. A Statista februári adatai szerint összesen 63 országban nyerte el a legmagasabb tisztséget női jelölt 1960-tól számítva.

A világ bizonyos részén pedig a nők társadalmi helyzete az elmúlt időkben jelentősen romlott, Afganisztánban az uralmat átvevő tálibok egyelőre nem biztosítottak lehetőséget a középiskolás lányoknak a tanulásra, bár az ígéretek szerint a március 23-án kezdődő tanítási időszak során már visszatérhetnek a szegregált osztályokba ők is. Az országban a parlament 69 tagja volt nő a tálib hatalomátvétel előtt, de nagy részük azóta külföldre menekült.

(Fotó: Getty Images/Bettmann)

Ha nincs Instagram, ma valószínűleg nem ülök itt A Vodafone a nemzetközi nőnap alkalmából olyan hazai nőket díjazott, akik nem csak sikerrel vették a digitalizáció kihívásait, de egyenesen utat mutatnak abban, hogyan lehet az új lehetőségeket a növekedés szolgálatába állítani.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.