Tizennyolcból tizennyolc betegnél hatásos volt egy új kísérleti rákkezelés

2022 / 06 / 07 / Bobák Áron
Tizennyolcból tizennyolc betegnél hatásos volt egy új kísérleti rákkezelés
A világon számos klinikai tesztet végeznek a daganatos betegségek kezelésére, de olyan, hogy egy kísérleti eljárás minden betegnél működjön, eddig nem igazán történt.

Dr. Luis A. Diaz Jr. és csapata előrehaladott végbélrákkal küzdő betegeket kezelt az új eljárással, akiknél a daganat még nem terjedt át más szervekre. Az ilyen betegséget a hagyományos eljárás szerint kemoterápia és sugárkezelés kombinációjával kezelik, ezután pedig a tumort sebészi úton távolítják el, azonban a betegek beleegyeztek abba, hogy még a kezelés megkezdése előtt kipróbálják rajtuk a kísérleti gyógyszert.

Ez nem volt veszélytelen, hiszen nem volt kizárható annak a lehetősége, hogy a kísérlet miatt a betegek nem jutnak időben hozzá az életmentő kezeléshez, emiatt pedig Diazékat kezdetben mindegyik cég elutasította. Végül egy kisebb gyógyszeripari vállalat, a Tesaro állt be a kezdeményezés mögé, akiket idő közben felvásárolt a GlaxoSmithKline, így a klinikai teszteket már ők finanszírozták.

A múlt vasárnap a New England Journal of Medicine orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis az elmúlt két évben elvégzett 18 kísérlet közül a betegek mindegyikénél nyom nélkül eltűnt a rák, amit endoszkópos valamint PET- és MR-vizsgálatokkal is megerősítettek. Dr. Diaz a The New York Timesnak úgy nyilatkozott, hogy nem tud másik olyan esetről, amikor egy kezelés minden betegnél tökéletesen megszüntette volna a rákot. "Azt hiszem, hogy a rák történetében ez az első alkalom, hogy ilyesmi történt" - nyilatkozta a lapnak.

Évekkel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rákos elváltozásokat egy új eljárás A kínai kutatók által kifejlesztett PanSeer teszt már négy évvel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rosszindulatú daganatok megjelenésére utaló jeleket, és az eddigi kísérletek szerint 95%-os megbízhatósággal működik.

Az orvosok a pácienseket dosztarlimabbal kezelték, ami egy úgynevezett immunellenőrzőpont-gátló gyógyszer. Az immun-ellenőrzőpontok, mint a CTLA-4 és a PD-1 olyan fehérjereceptorok, amelyek csökkentik az immunválaszt, ezek kikapcsolásával pedig a szervezet képes felismerni a rákos sejtek bizonyos fajtáit és elpusztítani azokat. A terápia kifejlesztéséért Taszaku Hondzso és James P. Allison 2018-ban kapta meg az orvosi Nobel-díjat.

A mostani kísérletben a páciensek hat hónapon keresztül, három hetente kaptak kezelést, amely a The New York Times információi szerint alkalmanként 11 ezer dollárba, vagyis csaknem négymillió forintba került. Bár a betegségből a többségük valószínűleg a hagyományos eljárással is felépült volna, azonban a sugárkezelés, a kemoterápia valamint a műtéti beavatkozás sokkal inkább megviselte volna a szervezetüket, és az is előfordulhat, hogy a betegeknek később bél, vizelet vagy akár szexuális diszfunkciókkal kell szembenézniük. A tanulmány szerint a kísérletben résztvevőknél a dosztarlimab nem okozott súlyosabb mellékhatásokat, és komplikációk nélkül gyógyultak ki a rákból. Az első páciens, akit a kísérlet keretében kezeltek, Sascha Roth, már több mint két éve tünetmentes.

Az eredmények kapcsán ugyanakkor Dr. Hanna K. Sanoff, az Észak-Karolinai Egyetem rákkutató központjának orvosa azt hangsúlyozta, hogy bár azok kétségkívül meggyőzőek, egyelőre nem jelenthető ki, hogy a betegek valóban meggyógyultak. Ezzel összhangban más orvosok is nyomatékosították, hogy az eredményeket meg kell tudni ismételni ahhoz, hogy biztosan kijelenthessék, hogy a dosztarlimab hatásos a végbélrák kezelésére.

A CTLA-4 és PD-1 fehérjéket gátló immunterápiás gyógyszereket 2011 valamint 2014 óta használják többek között a melanóma, a Hodgkin-limfóma, a nem-kissejtes tüdődaganat, valamint a húgyutakat érintő daganatok kezelésére. A dosztarlimab ezek között is az egyik legújabb hatóanyag, amelyet az Európai Bizottság tavaly áprilisban engedélyezett a méhdaganatok bizonyos típusainak kezelésére, emellett mellrákos betegeknél, áttétes fej- és nyaki pikkelysejtes karcinómában szenvedő betegeknél is kísérleteznek már vele.

(Borítókép: Getty Images)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.