Senki sem tudja, hogy pontosan milyen lesz a világ tízezer vagy húszezer év múlva és ha élnek még akkor emberek, milyen környezetet teremtenek maguk köré, de mégis adódnak bizonyos helyzetek, amelyek arra köteleznek, hogy próbáljunk meg nagyon messzire előretekinteni, valamint olyanok is, amikor a rendkívül hosszú távú gondolkodás elengedhetetlen velejárója az elvégzendő feladatnak.

Egyike ezeknek a szituációknak a radioaktív hulladékok tárolására szolgáló Onkalo (Barlang) építése Finnországban, ahol a Föld alatt 450 méterrel sok-sok ezer évre lesznek elkülönítve a finn atomerőművekből származó veszélyes anyagok. Ilyen hosszú időkre nehéz előre tervezni, de a kivitelezőknek mégis meg kellett oldani valahogy, hogy a jövő generációk számára se jelentsen kockázatot a létesítmény veszedelmes tartalma, ezért a tudósok a környék geológiai sajátosságait elemezve próbáltak meg rátalálni a legmegfelelőbb helyszínre. A projekt már 1983-ban megkezdődött, a kutatóknak az elemzések során a százezer-egymillió év alatt bekövetkező lehetséges eseményeket, a klímaváltozás hatásait, egy következő kis jégkorszakot és sok egyéb tényezőt kellett figyelembe vennie a tervezéshez.

Az Atlanticnak nyilatkozó Timo Äikäs, egyike a felmérést végző geológusoknak, elmondta: nem csak azt kellett alaposan végiggondolniuk, mi lesz a sorsa a radioaktív anyagoknak, azt is meg kellett tervezni, hogy a később, mondjuk 10 000-ben élő embereket, akik már lehetséges, hogy nem értik a ma használt nyelveket, vajon hogyan figyelmeztessék a veszélyre, vagyis arra, hogy kerüljék a környéket és ne kezdjenek ásatásokat végezni a területen.

A finnek egyelőre egyszerű választ adtak a kérdésre: sehogy sem figyelmeztetik őket.

Äikäs szerint ugyanis, ha bármilyen jelzést tennének Onkalo közelébe, az csak felkeltené a kíváncsiságot. A projekt 2004 óta már a kivitelezés fázisában tart, és lassan Kína is az 1985 óta a területén végzett előkészítési szakasz végére ér és megkezdi a földalatti laboratórium konstrukcióját, amely segít felmérni, hogy valóban a Góbi-sivatagban kijelölt helyszín a legalkalmasabb-e az országban keletkező radioaktív hulladék eltemetésére.

A veszélyes hulladék tárolásának problémája azonban olyan kérdés, amely viszonylag kis számú embert foglalkoztat napi szinten, a legtöbb teendő elvégzéséhez pedig nincs szükség arra, hogy évszázadokra előre kalkuláljunk. A rövid távú gondolkodás, a kitartó koncentráció hiánya, az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) terjedése egyfajta népbetegséggé is válhat, amit a folyamatos online életmód csak tovább komplikál, de a segítség egy sajátos verziója már formálódik egy texasi hegy gyomrában a világ jelenlegi leggazdagabb emberének birtokán, méghozzá egy óra képében.

A The Long Now Foundationt (a Hosszú Most vagy Hosszú Jelen Alapítványát), amely a nevét Brian Eno zenésztől kapta, 01996-ban alapította Danny Hillis számítógépmérnök és Stewart Brand író azzal a céllal, hogy megalapozzák a világ leghosszabb életű órájának előkészítési munkálatait és egyben megteremtsék egy olyan projekt alapját, amely nem csak a hosszú távú, hanem az évezredekre előre tekintő gondolkodás előnyeit hirdeti a világban. A 01996 nem elírás, a szervezet szándékosan vezette be az öt számjegyű évszámokat, ezzel is jelezve, hogy minden, az alapítványhoz köthető tevékenység, ha nem is az örökkévalóságnak, de a nagyon-nagyon távoli jövőnek szól.

Hillis 1986-ban (01986-ban) álmodta meg az órát, majd 1995-ben egy Wiredben megjelent publikációban tárta a koncepciót a világ elé, amelyben így ír az ötletről:

"Amikor gyerek voltam, három évtizeddel ezelőtt, a jövő még nagyon messze volt - akárcsak a századforduló.

A dátumok, mint az 1984 vagy 2001 kényelmesen távoliak voltak. A vicces benne, hogy ezek alatt az évek alatt a jövő, amire az emberek gondolnak, nem lépte át a századot. Olyan, mintha a jövő évente egy évet zsugorodna, egész életem során."

Hogy a lassan elszivárgó évekkel együtt észrevétlenül eltűnő jövőt megmentse saját maga és az egész emberiség számára, a mérnök egy olyan szerkezetet tervezett, ami az egyiptomi piramisoknál is hosszabb ideig fennmarad és a sokadik generáció számára is hirdeti majd az idők végtelenségét. Az egy évvel később létrehozott Long Now alapítvány elsődleges feladata, hogy az órát felügyelje, de időközben kinőtte magát és számos új projektet is indított, a résztvevők pedig rendszeres előadásokat tartanak a hosszú távú gondolkodás témakörében. A Hosszú Most órája, másik nevén a 10 000 Éves Óra, nem egy könnyen elérhető látványosságnak készül, hiszen már az elhelyezésére szolgáló helyszín is különleges: a nyugat-texasi Sierra Diablo hegyvonulatánál található birtokon jelölték ki számára az ideális búvóhelyet, ami Jeff Bezos tulajdonában van.

Bezos akkor jelent meg a színen és lépett a támogatók közé, mikor Hillis már elkezdett hinni benne, hogy az óra valóban megvalósítható és fontos dologgá válhat, sokkal többé, mint az ő fantáziájának a terméke. Brian Enón és Branden kívül több futurista gondolkodó is csatlakozott a projekthez, többek között Alexander Rose dizájner, aki a konstrukciót a világ leglassabb számítógépének nevezte az IEEE Spectrumnak adott interjújában. Bezos meglátta a párhuzamot a Long Now által képviselt értékek és a saját ideáljai között, azoknak ugyanis mindig is köze volt a hosszú távú tervezéshez.

"Ha elolvasod az 1997-es részvényeseknek szóló levelemet (abban az évben, mikor az Amazon részvényeit bevezették a tőzsdére), az egész a hosszú távról szól.

Ez a filozófia, ez a képesség, hogy használjuk a hosszú távú gondolkodást fontos dolgok megvalósítására, közös pontja mindennek, amiben részt vállalok."

A finanszírozás tehát már megvolt a projekthez, valamint a megfelelő helyszínt is megtalálták a Van Horn melletti hegy gyomrában, ahol kellő távolságban lehetett az óra a világ zajától. Hillis 1995-ös koncepciója szerint ugyanis azok a régi értékek maradnak fenn legtovább, amelyek elvesznek, úgy, mint a Holt-tengeri tekercsek, ezért a konstrukciót is el kell rejteni a szemek elől. Ez a némileg paradox elmélet, vagyis hogy az emberiség okulására építenek egy műtárgyat, azután pedig nehezen elérhető távolságba helyezik, valójában összecseng a projekt céljával, mivel így csak a legkitartóbb érdeklődők jutnak majd el az óra megtekintéséig, már eleve az odavezető út is egyfajta hosszabb távú tervezést igényel.

A Long Now Foundation leírása szerint a hajnalban induló vándoroknak megérkezésük után két ajtón kell áthaladniuk, amelyek a port és a vadállatokat tartják távol. Miután beléptek a teljes sötétségbe burkolózó folyosóra, végighaladnak a 152 méter hosszú alagútban, majd megkezdik felfelé tartó útjukat a csigalépcsőn, amelyet a sziklákból vájtak ki. A lépcsők mellett már lehet látni az óriási szerkezet alsó részét, az ellensúlyokat, amelyek akkorák, mint egy kisebb autó. A csörlőhöz érve a látogatók felhúzhatják az órát, majd elérnek a két és fél méteres, ötszáz kilós fogaskerekekhez, melyek, egyfajta mechanikus számítógép módjára, összeállítják azt a 3,5 millió dallamot, melyet az évezredek alatt hallani lehet majd: a soha nem ismétlődő hangfutamok az idő múlásának progresszív jellegét szimbolizálják.

A fő terembe érkezvén már látható az óra által jelzett idő is, de ezt sem olyan egyszerű leolvasni, mivel a mutatók, energiaspórolás céljából, maguktól nem nagyon haladnak előre, így az utolsó látogató által beállított időpontot jelzik. Ha azonban az ember kézi erővel megforgatja a kerekeket, a mutató a pontos helyére ugrik. Az órát úgy tervezték, hogy tízezer évig is funkcionáljon, ehhez pedig a látogatók ereje mellett más fajta energiaforrásra is szükség volt, ezt azonban könnyen megtalálták a sziklás terepen: a nappali forróság és az éjszakai hideg közötti hőmérséklet különbséget használják fel a meghajtásra. Így, ha elég meleg az idő, az óra magától is zenélhet, akkor is, ha akár hónapokig vagy évekig nincs a közelben senki, aki meghallgassa.

A nagy probléma egy ilyen hosszú élettartamú eszközzel, hogy a levegő páratartalma, a súrlódás és egyéb tényezők a sok év alatt megviselik a szerkezetét, ezért a hozzá való anyagokat nagy gondossággal válogatták ki (a páratartalom pedig kevés gondot okoz a száraz sivatagi levegőnek köszönhetően). A konstrukcióhoz nem használtak fém részeket, csak kerámiát és kőzeteket, mivel a fém korrodálódhat, vagy akár össze is 'forrhat' hosszú távon. A tervek szerint a Sierra Diablo órája csak egy lesz a sok közül, amelyek a világon mindenhol a jövőről való elmélkedésre sarkallják az embereket, de egyelőre még az első példány sem készült el, bár egy korábbi és kisebb prototípust már lehet találni a londoni Tudományos Múzeumban.

Installation has begun—500 ft tall, all mechanical, powered by day/night thermal cycles, synchronized at solar noon, a symbol for long-term thinking—the #10000YearClock is coming together thx to the genius of Danny Hillis, Zander Rose & the whole Clock team! Enjoy the video. pic.twitter.com/FYIyaUIbdJ

— Jeff Bezos (@JeffBezos) February 20, 2018

Az építkezést 2018-ban megkezdték, de a munkálatok befejezése még várat magára, persze az összesen öt terem kivájása a sziklákból nem kis feladat: ezeket az első, tizedik, századik, ezredik és tízezredik évforduló alkalmára tervezték. Bár az nagy kérdés, hogy a tervezők elképzelése szerint teljesedik-e be az óra sorsa, tényleg működik-e évezredekig a szerkezet, lesznek-e látogatói ezer és tízezer év múlva is, és lesz-e bárki is, aki hallja majd a dallamokat, amelyek már egy teljesen más világban szólnak, de a Long Now Foundation leírása szerint már az, hogy ilyen dolgokról elgondolkozunk, önmagában az óra valódi célját szolgálja:

"Miért építene bárki egy órát egy hegy gyomrába, azzal a reménnyel, hogy tízezer évig csengeni fog?

A válasz egyik része az: csak azért, hogy feltegyék ezt a kérdést és ha már megkérdezték, ösztönözzék magukat arra, hogy megidézzék generációk és évszázadok képzetét."

(Fotó: Kevin Kelly/ Long Now Foundation, Posiva Oy, Wikimedia Commons)

További cikkek a témában:

Egy ausztráliai atomreaktorban derülhet ki, hogy tud-e több irányba is telni az idő Bár az idő múlása a mi szempontunkból teljesen lineárisnak tűnik, a tudósok régóta feltételezik, hogy az idő nem csak egy irányba tud folyni. Az elméletet hamarosan Ausztrália egyetlen működő atomreaktorában fogják igazolni - vagy cáfolni.
Elveszíti időérzékét és több napig alszik az ember extrém izoláció hatására, derül ki a Deep Time barlangkísérletből Számos esetben vizsgálták már korábban is barlangokba zárt embereken a totális izoláció hatását a pszichére és testre, mikor se a napfény, se órák nem segítenek az idő számon tartásában, és a szervezet ritmusa elkezd sajátos utat követni.
Az óráink egyre pontosabbak, de ennek ára lehet: növelik az entrópiát Először bizonyították be egy kísérletben, hogy nem csak a kvantumvilágban áll összefüggésben az óra pontossága az általa keltett entrópiával.