Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a nácik a második világháború alatt próbáltak atombombát fejleszteni, sőt népszerű feltételezések szerint, ha sikerrel járnak, akár a háborút is megnyerhették volna. Lényegében ez utóbbi hipotézis Philip K. Dick Az ember a Fellegvárban című regényének (illetve az erre épülő sorozatnak) az alapja – tehát hogy a németek sikerrel jártak, és elkészítettek egy Heisenberg-szerkezet nevű eszközt, vagyis egy atombombát, és Japánnal szövetségben megnyerték a háborút. A fikció ebben az esetben is tehát valóságra épül, hiszen több német tudóscsoport is kísérletezett azzal, hogy uránból plutóniumot állítson elő harci célokra. Az egyik csoportot Werner Heisenberg vezette Berlinben (ők aztán átköltöztek Haigerloch-ba, hogy elkerüljék a szövetséges erőket), a másikat pedig Kurt Diebner Gottow-ban. Ezeken a helyeken pedig nukleáris reaktorokat próbáltak kisebb (öt centis élű) uránkockákkal működtetni. Abban reménykedtek, hogy az urán radioaktív bomlása segítségével sikerül beindítani egy önfenntartó nukleáris láncreakciót, de ezt a célt végül egyik csapatnak sem sikerült elérnie.

Később az amerikai és a brit csapatok lefoglalták Heisenberg kockáinak egy részét 1945-ben, és ezekből több mint 600 került át az USA-ba. Ezekből párat Amerika is felhasznált, amikor elkezdett dolgozni a saját atombombáján, néhány kocka pedig bizonyos amerikai kutatóintézetekben kötött ki. Azonban több kocka sorsáról nincs információ, és azt sem tudni, hogy mi történt a Deibner-csapat kockáival.

Kutatók viszont azon dolgoznak most, hogy sikerüljön beazonosítani ezeket a kockákat, méghozzá azok pontos származása szerint – ráadásul a kidolgozott módszer segíthet a nukleáris anyagok fekete kereskedelmével kapcsolatos nyomozásokban is. Az egyik kocka ugyanis a Pacific Northwest National Laboratory-ban (PNNL) kötött ki (ahol éppen a nukeláris-fegyverkereskedelem utáni nyomozáshoz dolgoznak ki módszereket a segítségével), bár hogy pontosan hogyan, azt senki sem tudja.

A kockát a laborban Heisenberg-kockának nevezik, de nincs rá bizonyíték, hogy abból a kutatóprogramból származna, sőt arra sincs, hogy egyáltalán a náci Németországban állították elő.

Vagyis az első lépés épp annak a tisztázása, hogy a kocka ebből a korszakból származik. A PNNL kutatói ezért változtattak azon a módszeren, amellyel eddig a kockákat vizsgálták. Az egyik új eljárás a radiokronometria (radiochronometry), amely segítségével meg lehet határozni a minták korát azok izotóp tartalma alapján. Ennek alapja, hogy amikor kiöntötték, a kockák még tisztán uránból álltak, ám ahogy telt az idő, a radioaktív bomlás során az urán egy része tóriummá, illetve protaktíniummá alakult át. A kutatók pedig úgy finomhangolták ezt az eljárást, hogy ennek segítségével könnyebben elkülöníthető és mérhető legyen ezen elemek megjelenése és mennyisége a kockákban – így pedig eldönthető lesz, hogy mikor készültek ezek a tárgyak. Sőt a módszer arra is jó, hogy olyan szennyeződést találjanak vele az uránban, amely alapján az is kiderülhet, hogy hol bányászták, így pedig könnyű lesz ezeket valamely említett német kutatócsoporthoz kötni.

Másik módszer annak eldöntésére, hogy honnan származik a kocka, hogy megvizsgálják a bevonatát, amivel azt az oxidációtól védték. A Marylandi Egyetemről megszerzett kocka bevonata például sztirolból áll, ami annyiban meglepő, hogy a Heisenberg-csapat cianid-alapú bevonatot használt. Nemrég viszont az az információ került a csapat birtokába, hogy a Diebner-csapat kockáinak egy része, melyet sztirollal fedtek, átkerült a Heisenberg-csapathoz, mivel ez utóbbinak több üzemanyagra volt szüksége a reaktoraihoz. Elképzelhető tehát, hogy ez pont egy olyan kocka, amely mind a két náci kutatócsoportot megjárta, és végül Amerikában kötött ki.

(Kép: Pixabay)

További cikkek a témában:

Ezért félt még Adolf Hitler is az atombombától Fel lehet-e perzselni egy atombombával a Föld légkörét? - ez a kérdés foglalkoztatta a Manhattan Project tudósait az első kísérleti robbantás előtt.

A Mein Kampf 2 létezik, de sosem jelenhetett meg A kétszáz oldalas kézirat egy titkos óvóhelyen vészelte át a második világháborút, a kötet lapjait azonban nem csupán a zsidók iránt érzett gyűlölet itatta át.  

Hitler valójában festőművész akart lenni, de terve végül füstbe ment Kétszer is felvételizett a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, és mindkét alkalommal elutasították. A történet többi része pedig már történelem.