Újabb rossz hír azoknak, akik sok időt töltenek képernyő előtt

2020 / 08 / 01 / Raketa.hu
Újabb rossz hír azoknak, akik sok időt töltenek képernyő előtt
A televíziós csatornák és a streamingszolgáltatók kiugró nézettségeket mértek az elmúlt hónapokban a pandémia okozta elzártság miatt. Egy új brit tanulmány azonban megállapította, hogy a tévézéssel töltött idő napi két órára való korlátozásával megelőzhető az egészségkárosodás.

A képernyő előtt töltött időt olyan betegségek kialakulásával hozzák kapcsolatba, mint a rák és a szív- és érrendszeri megbetegedések. A Glasgow-i Egyetem kutatása szerint akkor a legkisebb a kockázat, ha a napi tévézéssel eltöltött idő nem haladja meg a két órát. A tanulmányban csaknem félmillió harminchét-hetvenhárom év közötti ember egészségi állapotát kísérték figyelemmel tizenkét éven át 2006 és 2018 között. A kutatók szerint eredményeik alapján a felnőtteknek minimalizálniuk kellene a tévézéssel töltött időt.

Mint a kutatásból kiderült, ha az összes résztvevő csak napi legfeljebb két órát töltött volna a képernyő előtt, a vizsgált időszakban bekövetezett minden halálozás 5,62 százaléka, a szív- és érrendszeri betegség okozta halálozások 7,97 százaléka megelőzhető lett volna vagy később következett volna be. A vizsgálatban a tévézés mellett a mobilon nézett videókat is beleszámolták a képernyő előtt töltött időbe. Hamish Foster, a kutatás vezetője elmondta: a tanulmány igazolja, hogy a túl sok tévézés, az ülő életmód károsítja az egészséget.

„A tévézéssel töltött idő korlátozása késleltetheti vagy megelőzheti az egészségkárosodást” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy pontos ajánlásokat fogalmazhassanak meg a képernyőidővel kapcsolatban.

A kutató megjegyezte, hogy az egészségtelen nassoláshoz és alacsony társadalmi-gazdasági státuszhoz egyaránt kapcsolódik a televíziózással töltött idő és a rossz egészségi állapot. A szakértők azt is megvizsgálták, hogy milyen előnyökkel járhat, ha a televíziózással töltött időt egészségesebb tevékenységekkel, például sétával helyettesítik az emberek.

(Fotó: Needpix)


Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Éber szemek figyelik a világot az űrből a nap huszonnégy órájában. Az űrbeli sztrádák egyre jobban benépesülnek, és felmerülhet a kérdés, mennyire fejlett a mai műholdas technológia, és mit is látnak pontosan az űreszközök a magasból?
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.