Űrhajósok véréből, vizeletéből és porból épülhetnének a házak a Marson

2021 / 09 / 16 / Felkai Ádám
Űrhajósok véréből, vizeletéből és porból épülhetnének a házak a Marson
Mivel a szállítás nagyon drága, abból kell építkezni, ami helyben is megtalálható: a vér, a könny, a vizelet, valamint a por épp ilyenek.

A marsi házak építését szokatlan rituálé előzhetné meg az asztronauták részéről: kardió, némi vérontás, végül levezetésként egy kis sírás-rívással megspékelt pisi-parti. Legalábbis valami ilyesmi kép kezd el felsejleni egy új kutatásból, amely idegen égitesten hozna létre a helyben található erőforrások felhasználásával építőanyagot, amely még a Földön használt betonnál is keményebb lenne. Maga az alapelv, tehát a helyszíni erőforrások hasznosítása – in-situ resource utilization/ISRU – jellemzően a marsi talajra és kőzetekre, valamint az esetleges vízkészletekre fókuszál, és azért van egyáltalán szükség ilyen irányú kutatásokra, mert egyetlen téglának a vörös bolygóra történő eljuttatása körülbelül 2 millió dollárba kerül. A Mars készleteinek felhasználását ennek megfelelően már több szempontból is vizsgálták, a Manchesteri Egyetem mostani kutatásának az újdonsága azonban, hogy figyelembe vesz egy olyan erőforrást amely bár rendelkezésre fog állni, de eddig mégis elsikkadt – ez pedig maga az űrhajós.

A kutatók a tanulmányban egy olyan építőanyagot írnak le, ami nem is igényelne túl sok összetevőt: elő lehet állítani a Mars (vagy akár a Hold) felszínén található porból, emberi vérből, izzadtságból, könnyből és vizeletből. A vizelet egyébként nagyon fontos, amolyan utolsó ecsetvonás a szuper strapabíró anyag esetén, amely teljesen megfelelne minden szempontnak, hogy a Földön kívül építkezésre használják. A kutatók ugyanis arra jutottak, hogy a humán szérumalbumin nevű fehérje, amely a vérben (de nem csak ott) található meg az emberi szervezetben, remek kötőanyagnak bizonyul, mivel ha marsi porral keverik el, akkor a betonnál is erősebb lesz. Az így keletkezett anyagnak már neve is van: az AstroCrete nyomáserősség tekintetében körülbelül a földi beton tartományában helyezkedik el. Itt jön képbe azonban a karbamid (vagy urea), amely a vizeletben, az izzadtságban, valamint a könnyekben található meg, és amely a szóban forgó anyag erősségét további 300 százalékkal fokozza – vagyis az így nyert AstroCrete még a földi betonnál is jóval erősebb lesz.

A kutatók számítása alapján egy hat fős legénység egy két éves marsi küldetés leforgása alatt körülbelül 500 kg-nyi szuper erős AtroCrete-t hozhatna létre, ami azt jelenti, hogy minden űrhajós akkora térfogattal növelhetné a lakhelyet, ami rajta kívül még egy asztronauta elszállásolására lenne elég – vagyis minden egyes misszióval megduplázhatóvá válna a lakhely mérete. Egyébként a módszer annyiban nem új, hogy a történelem folyamán már használtak fel állati vért a habarcs megerősítésére.

(Kép: balról jobbra: holdi és marsi biokompozit anyag, forrás: Manchesteri Egyetem)

További cikkek a témában:

Elkészült az eddigi legkülönösebb marsi ház látványterve A hatalmas tojásokra emlékeztető épületek 3D nyomtatással készülnek majd, és a NASA szerint minden igényt kielégítenek.

Gombaházak a Marson – a NASA új terve Ha a Holdra vagy a Marsra akarunk költözni, ahhoz rengeteg nyersanyagot kell átmozgatnunk egy másik égitestre. Hacsak ott helyben meg nem termeljük őket – és itt jönnek képbe a gombák.

Hat új technológia, amelyekkel a NASA a Marsra készül Rengeteg megoldandó probléma vár a mérnökökre, ha embert akarnak a Marsra küldeni. Hatásosabb hajtóművekre, újragondolt szkafanderre, lakhatási és közlekedési eszközökre, valamint gyorsabb kommunikációs megoldásokra lesz szükség. Ezekből szemezgettünk most.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Rolls-Royce bemutatta a miniatűr atomreaktor prototípusát, amivel a jövőben akár egy holdbázist is üzemeltethetnek
A 3x1 méteres Space-Micro Reactort a múlt héten megrendezett UK Space Conference-en mutatták be a nyilvánosságnak, és a tervek szerint nagyjából 2030-ra készülhet el a végleges változata.
Kína valódi
Kína valódi "láthatatlanná tévő köpönyeget" fejlesztett állítólag
Olyan, mint a Harry Potterben, már ha igaz. A láthatatlanná tévő technológia viszont ennek köszönhetően nagy pillanatokat él meg, mivel egy kanadai cég is hasonló terméket fejlesztett. Csak győzze az ember szétszálazni, hogy éppen ki és miért akar láthatatlan lenni!
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.