Elkészült az eddigi legkülönösebb marsi ház látványterve

2020 / 07 / 17 / Perei Dóra
Elkészült az eddigi legkülönösebb marsi ház látványterve
A hatalmas tojásokra emlékeztető épületek 3D nyomtatással készülnek majd, és a NASA szerint minden igényt kielégítenek.

A 3D nyomtatás életünk lassacskán minden szegmensében teret nyer magának, így többek között az építkezésben is; múlt hónapban például Csehországban átadtak egy 3D-s nyomtatási technológiával kivitelezett, vízre tervezett házat, tavaly Mexikóban pedig egyszerre ötven lakóépületet vehettek birtokba a helyi szegény közösségek. A dolog azonban nem áll meg ennyiben, ugyanis már léteznek látványtervek az első, Marsra készülő futurisztikus otthonokról is. A NASA 2015-ben hirdette meg 3D Printed Habitat kihívását, a jelentkezők dolga pedig nem volt más, mint építészetileg kivitelezhető otthonokat tervezni a vörös bolygóra.

A feladat elsőre talán szórakoztatónak tűnik, a csapatok azonban keményen küzdöttek az ötszázezer dolláros főnyereményért, hiszen ki kellett találniuk, hogy milyen technológiát alkalmaznának, milyen anyagokat használnának az építkezéshez, és egyáltalán, milyen extrákat tervezzenek a házakba, hogy azok ne csupán élhetőek, de kifejezetten kényelmesek legyenek. A szerkezeteknek mindemellett elég erősnek kell lenniük, hogy kibírják a meteorhullást, és a sokszor extrém marsi légkört. A szerencsés nyertes végül egy New York-i építészeti cég, az AI Space Factory lett, Marsha névre keresztelt innovációjuk azonban egyik olyan szerkezetre sem hasonlít, mint amilyeneket eddig a filmekben látunk.

Leginkább ugyanis egy hatalmas tojás és egy kaptár fura kereszteződésére hasonlít.

A tervezők szándékosan választották a tojásformát, egyrészt mert így optimalizálták a marsi atmoszféra nyomás- és hőmérsékleti ingadozásának kezelésére, másrészt megépítése szintén jóval könnyebb és gyorsabb azáltal, hogy a 3D-s nyomtatónak nem kell annyit mozognia, mint más épületek elkészítésénél. Ez egyúttal alacsonyabb meghibásodási kockázatot is jelent. "Fontos, hogy a ház formailag jól átgondolt legyen, hiszen így kevesebb anyagot kell felhasználnunk" - mondja Davit Malott, az AI Space Factory alapítója és vezérigazgatója. Hozzátette: a tojáshéj tökéletes példa erre, hiszen bár a rétege vékony, mégis eléggé ellenálló a külső hatásokkal szemben. A belső elrendezés nagyban hasonlít egy átlagos családi házra, leszámítva pár bónusz Mars-specifikumot; az első emelet lényegében egy előkészületi tér, ahol az asztronauták felölthetik védőfelszerelésüket, mielőtt kilépnének a marsi légkörbe. Ezen kívül itt található egy laboratórium a kutatómunkák támogatásához, valamint egy, közvetlenül a ház mellé csatlakoztatott dokkoló port is. A tervezők a második emeletre a konyhát, míg a harmadikra a fürdőszobát, az alvóhelyeket és egy minikertet álmodtak. A harmadik, egyben utolsó szint mondhatni a rekreáció helye, ahol tévénézésre és edzésre egyaránt van lehetőség.

A tojásház miniatűr modelljének elkészítése harminc órán át tartott, ám ez nem jelenti azt, hogy a tényleges mérethez kilencven óra kellene, a verseny ideje alatt ugyanis a nyomtatást tíz órás lépésekben hajtották végre, és mivel a kicsinyített modell az eredeti lakóépület szerkezeti aspektusait tartalmazza, a tervezőknek csak ki kell terjeszteniük a 3D nyomtató nyomtatási felületének szélességét, illetve magasságát, hogy megkapják a végső változatot. Bár ezek még csupán ötletek, az AI Space Factory már szövetségre is lépett a Techmer PM nevű tervező céggel, akik egy szuper erős, a Mars szikláiból származó bazalt-rost keveréket, valamint egy lebomló bioplasztikát használnának a kivitelezéshez. Utóbbi ugyancsak egy, a Marson termesztett növényéből előállítható természetes anyag.

A NASA tesztjeiben ugyanis korábban már kimutatták, hogy ez az anyag erősebb és tartósabb, mint a beton, és ellenállóbb az ismétlődő fagyok és olvadások ellen.

Ha a COVID-19 nem húzta volna keresztül számításaikat, idén márciusban, New Yorkban mutatták volna be a Marsha földi verzióját, a Terat, melynek lakosztályait a vendégek kibérelhetik, és ezáltal maguk is megtapasztalhatják, milyen lenne az élet egy űrbéli házban. (Az átadás új dátumáról még nincs információ.)

(Fotó: Pinterest, AI Space Factory, Design Wanted)


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
A robot elkíséri az embert a túrákra és kiválasztja a legoptimálisabb helyet és pozíciót a minél jobb energiatermeléshez.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.