Ha a holnapután világára gondolunk általában a sci-fik által megjósolt jövőkép rémlik fel bennünk: repülő autók, robotizáció, automatizáció, önvezető járművek, multiplanetáris civilizációk, virtuális valóságok, a világot irányító szuperszámítógépek és a mindent átszövő, illúziókra épülő mátrix, esetleg az önmagát kipusztító emberiség, vagy ennek ellentéte, az ideális társadalom megszületése egy utópisztikus világban. Ezekből a fantáziákból néhány már meg is valósult, néhány készülőben van, néhány, a tudományos-fantasztikum által előrevetített következményt pedig valószínűleg inkább szeretnénk elkerülni, egy dologgal kapcsolatban azonban nem nagyon találunk fogódzkodót, ha a sci-fikből akarjuk megtudni, mit is gondoltak a régi korok vizionáriusai az adott téma jövőjének alakulásáról: ez pedig az iskola.

Bár gyerekek időnként szerepelnek a klasszikus tudományos-fantasztikus alkotásokban is, de mégis kevés mű foglalkozik azzal, hogy bemutassa, hogyan is nézhet ki az oktatás a távoli jövőben, amit már teljesen átformált időközben a technológiai haladás. Ahogyan azt Ornat Turin, a Gordon College of Education professzora írja tanulmányában, ez részben azért lehet, mert az írók (főként férfi írók) egyszerűen nem találták a gyerekek kérdését fontosnak, de az is lehet, hogy az iskola, illetve a gyerekek felnövekedésének részletezése általában nem illett bele az eszképista történetekbe. Néhány példát azonban találhatunk: Jules Verne az 1937 körüli évek francia oktatási intézményeit például úgy képzelte el, mint amelyeket teljes egészében uralma alá hajtott egy pénzügyi intézmény.

“Ha senki nem is olvas már, legalább mindenki tud olvasni, sőt, írni is.”

- jósolta Verne, akinek képzelete szerint a túlélő tárgyak a matematika, mérnökség és a csillagászat lesznek az (akkori) jövőben, de az intellektualitás lassan kiveszik a világból. H. G. Wells elképzelése szerint a tudást 2100-ban már egyáltalán nem kell erőfeszítéssel és évekig tartó tanulással megszerezni, ennél sokkal egyszerűbbé válik a folyamat: a tudásra szomjazóknak képzett mentális személyi edzők adják át pontosan azokat az ismereteket, amire szükségük van, méghozzá hipnózis útján, az elemi iskolák pedig a lehető legkevesebbet tanítják a gyerekeknek, mivel azok nagyon hamar úgyis ipari munkaerővé válnak. Az általános iskolák egyébként még sokkal ritkábban kerülnek említésre a sci-fikben, mint a középiskolák vagy egyetemek, de abban az esetben, mikor egy-egy ilyen intézményt festenek le az írók, nagyon gyakran ugyanazt a formát adják nekik, mint amit a valóságban jól megszokhattunk: a tanár felé néző padok soraiban ülő diákok, akiket az idősebb generáció oktat.

Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Főiskola rektora a Holnapután iskolája című könyvében a jövő oktatásának kérdését járja körül, nem a fantasztikum, hanem a valós helyzet és trendek nézőpontja felől közelítve, hogy képet adjon róla, milyenek lesznek, lehetnek az iskolák, ha már a technológiai fejlődés egyik legújabb és legfontosabb vívmánya, a mesterséges intelligencia elkerülhetetlenül beszivárog az életünk minden egyes szegletébe. A könyv egy pontján négy képet láthatunk, amelyek szinte egy az egyben ugyanazt a jelenetet ábrázolják: iskolapadban ülő gyerekeket, akik az órán dolgoznak. Ha nem lenne különbség az öltözékükben, nem nagyon tudnánk megállapítani, hogy melyik fotó mikor készült, pedig a képek az 1900-as évek legelejét és 2024-et is bemutatják. Nem csoda, hogy még a fantáziadús sci-fi írók sem tudtak mást elképzelni, mint ezt a klasszikus elrendezést az iskolákban, ami generációról generációra száll, pedig a világ azóta sokat változott, és a részben általános tudást adó, részben viszont a felnőttkorra, munkára felkészítő iskola rendszere is ennek megfelelően kellene, hogy alakuljon.

“Gyermekeink egykor (és most) padokban ülve, könyveket, füzeteket, íróeszközöket használva, a tanári instrukciókat fegyelmezetten és kifogástalanul követve és azokat felidézve, reprodukálva, versengenek magukkal és társaikkal, hogy 1 és 5 között minél magasabb egész számmal értékeljék törekvéseiket.

Ahogy az egykori felnőttek is. Szüleink, nagyszüleink, ki-ki a maga munkahelyén: kutatóirodában, cipőgyárban, titkárságon, kormánykerék mögött ülve-állva végezte a rá kiszabott munkát. Ma pedig nem. Alig találunk olyan, munkát végző felnőtt embert, aki munkafázisokra tagolt egynemű feladatot végez egyedül, kollégáival versenyezve. A munka világa egyre inkább a komplex problémák megoldásán és a valami újnak a létrehozásán dolgozó csapatokból áll.” - mondja Gloviczki, hozzátéve, hogy napjainkban a munkavégzéshez lényegében nélkülözhetetlen tulajdonságok, a kreativitás és az innováció, valamint a kritikus gondolkodás és a kommunikációs készség valójában könnyen fejleszthető az iskolákban, de a hagyományos magolós, kérdezz-felelek típusú tudásátadás nem igazán alkalmas erre.

Ha az a cél, hogy ne csak egy, a világról szóló, mára hatalmasra nőtt ismeretanyagot, egyfajta akadémiai tudást kapjanak meg készen a fiatalok, hanem az is, hogy a későbbiekben boldogulni képes emberek hagyják el az oktatási intézményeket, akkor érdemes figyelembe venni, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a különféle nemzetközi szervezetek az oktatással szemben. Az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) fő tevékenysége a tagállamok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének összehangolása, de mivel a szervezet a gazdaság hatékony működésének egyik alapfeltételét a megfelelő oktatásban látja, ezért 2000-ben elindították a PISA-teszteket (Programme for International Student Assessment), amelyek azóta háromévente, három tudásterületen (szövegértés, matematika és természettudomány) mérik a 15 éves tanulók képességeit. “A PISA-felmérés révén az OECD olyan rendszeresen közölhető és megbízható mutatókat akar nyerni, melyek a felmérés nemzetközi összehasonlító jellegéből fakadóan a részt vevő országok mindegyikében érvényesek a közoktatási rendszert rövidesen elhagyó fiatalokra.” - magyarázza az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet. A tesztek nem a tárgyi ismereteket, hanem az alapvető ismeretek alkalmazásának készségeit mérik, a kompetenciák értelmezési keretében, vagyis a problémamegoldást és az értő gondolkodást is.

“Természetesen vitatható, hogy ez a megfigyelési szempontrendszer feltétlenül azonos-e az iskola és az iskoláztatás céljaival, és a mérés mennyire illeszkedik egy-egy részt vevő ország oktatásügyének belső céljaihoz és működéséhez.

Mint ahogy az az elv is, hogy az iskoláztatás célja kizárólag a munkaerőpiac és a működő gazdaság egyfajta üzemanyagaként értelmezhető. Az azonban nem vitatható, hogy a megfigyelési szempont valid.” - véli Gloviczki, aki felidézi, hogy a 2000-es első tesztek után néhány ország egyfajta PISA-sokkot kapott, amikor szembesült azzal, hogy oktatási módszerei mégsem olyan hatékonyak, mint amilyennek gondolták korábban. Ide tartozott Magyarország is, ahol a diákok eredményei, ha nem is sokkal, de az átlag alatt voltak.

“A PISA-felmérés matematika- és természettudomány-tesztjein két távol-keleti ország, Japán és Korea érték el a legjobb teljesítményt. Ugyancsak kiemelkedően szerepeltek az angolszász nemzetek (az Egyesült Királyság, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália, Írország), valamint a skandináv országok közül Svédország és Finnország. A teljesítményskála másik pólusát a közép- és kelet-európai, valamint a latin országok jelentik, amelyek nem lehetnek elégedettek az eredményeikkel, ugyanis többségük mindhárom felmérési területen az OECD-országok átlagánál gyengébb teljesítményt ért el. Számunkra mindez azt sugallja, hogy az egyes országok teljesítményének alakulásában nem pusztán az oktatás nemzeti sajátosságai, hanem az adott régió kulturális és történelmi hagyományai is meghatározóak.” - szólt a 2002-ben a Pedagógiai Folyóiratban megjelent értékelés az eredmények kapcsán.

Az OECD tesztje mellett más forrásokat is találhatunk arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi szervezetek szerint milyen képességekkel érdemes nekivágni a nagyvilágnak, ha a diákok sikeresek szeretnének lenni leendő munkahelyükön: ilyen például a Világgazdasági Fórum listája, amelyet ötévente adnak ki, és ami a felnőtt társadalomban várható legszükségesebb kompetenciákat sorolja fel. 2020-ban a komplex problémamegoldás és a kritikus gondolkodás még a vezető skillek közé tartoztak, és ez nem sokat változott 2025-re sem, de megjelentek olyan új képességek is a listán, mint az - egyből az első helyre került - analitikus gondolkodás és innováció, az aktív tanulás és tanulási stratégiák, vagy éppen a vezetői képességek és társadalmi befolyás, illetve a technológiahasználat, felügyelet, ellenőrzés.

A kreativitás és a rugalmasság szintén mindig előnyt jelentő jellemzők, nem csak 2025-ben, hanem régóta

- már 2020-ban figyelmeztetett a Világgazdasági Fórum, hogy az egyes munkahelyeken dolgozóknak évről évre jelentősen módosítaniuk kell a használt készségeiket, azaz folyamatosan újabb képességekkel kell gyarapodniuk, ha nem akarnak lemaradni. Ezt reskillingnek hívják, és a becslések szerint a dolgozók felét érinti valamilyen mértékben világszerte, éppen ezért is kiemelt fontosságú az aktív tanulás az elvárt kompetenciák között. A Fórum 2020-as számításai szerint egyébként 2025-re 85 millió munkahelyet változtat meg az emberek és gépek közti munkamegosztás arányainak eltolódása, viszont ennek hatására 97 millió új munkahely születik, amelyek sokkal jobban adaptálhatóak az ember-gép-algoritmus új együttműködéséhez.

A jövő iskoláinak tehát figyelembe kell vennie ezeket a faktorokat is a tanítás megszervezése során, ha a világban tért hódító trendekkel lépést akar tartani, de ezt nem feltétlenül elég a digitális eszközöknek az órákba való bevonása révén megtenni.

A digitális/virtuális eszközök, a gyors informáciáradat, a hiperszöveg típusú megjelenítés néha éppen a felszínes információszerzést segíti elő, az elmélyültebb gondolkodás helyett, ami az igazi megértéshez és a hosszabb távú memória építéséhez vezetne.

“A gyorsaság, az információözön sebessége becsapós. Az inger iránti pszichés igény nőtt meg, nem a feldolgozás gyorsasága.

Egyszerre csökken az információ iránti lelkesedés időtartama (a két legfiatalabb generáció esetében néhány másodperc alatt dől el, hogy egy-két további percet időznek-e egy-egy közlésnél), és alakul ki az úgynevezett időnyomás jelensége, ami nyilvánvalóan következik a feldolgozhatatlan mennyiségű információ jelenlétéből és folyamatos mozgásából.” - írja Gloviczki, aki szerint egyébként az iskolákban megfigyelhető digitalizáció, az okoseszközök, audiovizuális tartalmak beszivárgása egyébként hasznos és érdekesebb megoldást nyújt a diákok számára, mint a tábla és a tankönyv, de “mindez a látszólagos fejlődés azonban csak a XIX. század célkitűzéseinek szolgálatában áll.” Ami igazán emelné a hatékonyságot például a munkaerőpiacon manapság fontos skilleknek, a kreativitásnak, problémamegoló képességnek, a kritikus gondolkodásnak és kommunikációs készségnek a fejlesztése terén, az többek között a csapatmunka, a projektalapú feladatok végzése.

A mesterséges intelligencia árnyékában - vagy fényében?

A 21. század nagy kihívása pedig egyértelműen a mesterséges intelligencia rendszerekkel kapcsolatos kérdések megoldása, ami nem csak a felnőttek munkahelyeit érinti, hanem az iskolákat is. A mesterséges intelligencia kétségkívül gyorsabban tanul (szinte úgy, mint H. G. Wells regényében az erőfeszítés nélkül, hipnózissal tanuló emberek), több adattal rendelkezik, jobban keres a hatalmas mennyiségű információ között, és bármelyik pillanatban hozzáfér az internetes tartalmakhoz, vagyis az egész online világból szerezhet adatokat pillanatok alatt, így ebben a tekintetben messze lekörözi a feledékeny, szétszórt, hozzá képest lassan tanuló embereket.

“Az emberi agy által tárolható információmennyiség és annak strukturálása a gépi világ számára nem jelenthet reális versenykihívást.”

- mondja a rektor. A mesterséges intelligenciával azonban nem kell feltétlenül versenyeznünk, elvégre az MI egy eszköz a kezünkben, ha megfelelően használjuk és bizonyos területeken egyértelműen sokat hozzáadhat az emberi fejlődéshez is: segít új gyógyszerek, anyagok sokkal gyorsabb felfedezésében, lerövidítheti a klinikai vizsgálatok idejét, a szenzoros adatok gyűjtése és elemzése révén javíthatja a mezőgazdasági teljesítményt és a fenntarthatóságot, és (jó kezekben) a kiberbiztonságot is támogathatja.

“Néhányan mesterséges intelligenciának hívják, de valójában ez a technológia fejleszt minket.

Vagyis a mesterséges intelligencia helyett szerintem kiterjesztjük az intelligenciánkat vele.” - mondta Ginni Rometty, az IBM első női vezérigazgatója a témával kapcsolatban.

Mások persze más véleményen vannak, és már régen megkongatták a vészharangokat. “A teljes mesterséges intelligencia kifejlesztése az emberiség végét jelentheti.” - vélte Stephen Hawking elméleti fizikus, és a terjedő deepfake-ek, a mesterséges intelligenciával készített nem létező emberek, történetek, világok megjelenése, az ebből származó bonyodalmak valóban egy kevésbé előnyös képet festenek az MI használatának következményeiről. Hawking szerint a legnagyobb problémát (és az emberiség végét) az jelenti, hogy a mesterséges intelligencia eljut arra a pontra, hogy saját magát fogja újragondolni egyre gyorsabb tempóban, mi pedig nem tudunk majd lépést tartani vele.

Hogy hogyan fog kinézni a mesterséges intelligencia jövője, az kérdéses, de annyi biztos, hogy a mai gyerekek és fiatalok már a chatbotokkal, metaverzummal, virtuális valóságokkal és a (sokszor MI által felügyelt) közösségi média platformokkal együtt nőnek fel és ezeket fogják használni a későbbiekben is. Az iskoláknak fontos ezt is figyelembe vennie, és szintén fontos ebben a környezetben azon tulajdonságok fejlesztése, illetve hangsúlyozása, amelyek emberivé tesznek minket, vagyis amiben a mesterséges intelligencia nem tudja - vagy nehezebben tudja - átvenni a helyünket. Ilyen többek között az érzelmi intelligencia is Gloviczki szerint. “Emberi és emberré nevelésünkben ezeknél fogva érdemes a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnünk az érzelmek és a gondolkodás összekapcsolására, az intuícióra, a művészi kifejezésre és annak értelmezésére, dekódolására, akár az abszurd humorig bezárólag.”

Lényeges ezen túl az érzelmi intelligenciához hasonló társas intelligencia előtérbe helyezése is, mivel a kapcsolatok - az élmények szerzésén túl - még az emberi agy alakításában is szerepet játszanak. Bár a társas kapcsolatokat látszólag az online közösségi oldalakon való folyamatos jelenlét manapság mindennél jobban szélesíti, de a felületes és leegyszerűsített kifejezésmód eszköztelenséghez, és “érzelmi inkontinenciához” vezet. A való életbeli kapcsolatok sokat tudnak adni a gyerekek fejlődéséhez is, de, míg a metaverzumokban és egyéb digitális/virtuális platformokon sokszor a hozzájuk hasonló társakat keresik, addig az iskolában éppen a minél változatosabb, a legkülönfélébb gyerekekből álló csoportokat célszerű kialakítani, hogy megtanulhassák a valódi együttműködést.

Gloviczki Zoltán egyébként döntésnek látja a mesterséges intelligencia használatának kérdését: szerinte a praktikus megoldásokat nyugodtan átengedhetjük az algoritmusoknak,

hogy bizonyos területeken megkönnyítsék az életünket, de ott, ahol jelentősége van az emberi tényezőnek, úgyis az emberi megnyilvánulásra leszünk kíváncsiak, többek között kulturális téren is. Az iskolákban, illetve az oktatásban, a mesterséges intelligencia használata különösen eredményes is lehet, például a nyelvtanulás területén, valamint a matematikai tudás fejlesztésében, és a VR/AR-eszközök alkalmazásával a háromdimenziós szemléltetésben, amit az Apor Vilmos Főiskolán is tanítanak a leendő pedagógusoknak. Az MI lényegében akár magukat a tanárokat is kiválthatná, és vannak is arra irányuló kísérletek a világban, hogy gépeket alkalmazzanak az oktatásban, de a főiskola rektora szerint a szakemberek kreativitása mindig nagyon fontos tényező marad, akár ötvözve a legfejlettebb technológiai megoldások használatával.

A holnapután iskolájának feladata tehát a “felkészítés egy emberi jövőre”, az (emberi) szövegek, például irodalmi alkotások olvasásától kezdve a tágabb emberi kultúra termékeinek megismeréséig.

Ez tehát az "emberi nézőpont" az oktatás jövőjével kapcsolatban, de ha már szóba került a mesterséges intelligencia rendszerek kikerülhetetlen jelenléte, végezetül megkérdeztük az MI-t is a témáról, így a Perplexity-hez és a Copilothoz fordultunk a kérdéssel, miszerint: "Milyen jövő vár az iskolákra a mesterséges intelligencia korában?" A Perplexity szépen pontokba szedte részletes, bár némileg személytelenül megfogalmazott válaszát, ami így szólt teljes terjedelmében:

"A mesterséges intelligencia (MI) megjelenése és gyors fejlődése jelentős hatást gyakorol az oktatásra, átalakítva a tanítás és a tanulás kereteit. Az MI alkalmazása az iskolákban növelheti az oktatás hatékonyságát, de új kihívásokat és kockázatokat is felvet.

Alkalmazási területek és lehetőségek:

• Személyre szabott tanulás: Az MI lehetővé teszi a tananyag egyéni igényekhez és tanulási tempóhoz igazítását. Az adaptív tanulási rendszerek elemzik a tanulók teljesítményét, és személyre szabott feladatokat kínálnak, elmélyítve az ismereteket. Ez különösen előnyös lehet azoknak a tanulóknak, akiknek több időre van szükségük egy téma megértéséhez, míg a gyorsabban haladók számára kihívást jelentő feladatokat biztosít. A tanulók saját tempójukban haladhatnak, és a tananyag hozzáilleszthető az egyéni szükségleteikhez és tudásszintjükhöz.
• Tanári támogatás: Az MI átveheti az adminisztratív feladatokat, például a jegyek kiszámítását és a tanulási előrehaladás nyomon követését, ezzel időt szabadítva fel a pedagógusoknak. Ez lehetővé teszi, hogy a tanárok több figyelmet fordítsanak a diákok egyéni szükségleteire, és közvetlen emberi kapcsolatot igénylő módszereket alkalmazzanak.
• Digitális kompetenciák fejlesztése: Az MI-alapú eszközök segítik a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztését, felkészítve őket a munkaerőpiacra, ahol a mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van.
• Virtuális asszisztensek: A virtuális asszisztensek a kommunikáción keresztül segítik a tanulókat, válaszolnak kérdésekre és támogatást nyújtanak a tananyagban való navigáláshoz. Ezek az asszisztensek a hét minden napján, minden órában elérhetőek, így egyszerre több ezer tanulót is képesek támogatni.
• Értékelés és osztályozás: Az MI segíthet a tanulók házi feladatainak ellenőrzésében, időt és energiát megtakarítva a tanároknak.

Kihívások és kockázatok:

• Hibás információk: A mesterséges intelligencia használata során a diákok hibás információkhoz juthatnak, és kritikátlanul elfogadhatják azokat.
• Hitelesség megkérdőjelezése: Az MI által generált tartalmak hitelessége kérdéses lehet.
• Figyelemelterelés és függőség: Az MI elterelheti a diákok figyelmét az órán, és túlzott függőséget okozhat.
• Plágium: Nő a plágium esélye, ha a diákok az MI által generált munkát sajátjukként mutatják be.
• Kreativitás és íráskészség csökkenése: Az MI használata csökkentheti a diákok kreativitását és íráskészségét.
• Adatvédelem: Az MI használata adatvédelmi kérdéseket vet fel.

Fontos, hogy a pedagógusok lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel, és megtanulják az MI használatát. Az iskoláknak a kritikai gondolkodást kell fejleszteniük, és fel kell készíteniük a diákokat a jövőre."

Természetesen ne gondoljuk, hogy ezek a Perplexity "saját gondolatai", hiszen, mint minden chatbot, ez is csak az internetes tartalmak között keres és a releváns tartalmakat foglalja össze, a Perplexity pedig jelöli is a forrásait, ami alapján többek között a Pedagógiai Folyóiratból, a Debreceni Egyetem professzorától, és még az Igényesférfi.hu portáltól is idézett az MI. A Copilot nagyon hasonló, bár jóval rövidebb választ adott, emellett a forrásokat sem jelölte, de szerinte is az előnyök közé tartozik az interaktivitás és az egyéni tanulási tervek kialakítása, és kihívást jelent az adatvédelem, a technológiai egyenlőség és a tanárképzés aktualizálása.

(Fotó: George Marks/Getty Images, Nuffer/StartupStockPhotos/steveriot1/Pixabay)

Engedélyt kapott a magániskola, ahol napi két óra a tanítás, AI-alapú tantervvel, feladatokkal és visszajelzésekkel Texasban már működik az Unbound Academy, és a jövőben Arizonában is nyithat iskolát a szervezet.