Az Artemis I misszió során a küldetés legfontosabb részét az Orion űrkapszula és a benne helyet foglaló bábuk tesztelése jelenti (utóbbiakkal az űrbeli sugárzás emberi szövetekre gyakorolt hatását mérik), abból a célból, hogy később, az Artemis II során már legénységet is küldhessenek a Hold felé, majd az Artemis III keretében végül újra emberek landolhassanak a Föld kísérőjének felszínén. A NASA megarakétája, a Space Launch System azonban más jellegű szolgáltatást is nyújtott rövid pályafutása során: kisméretű cubesatokat is szállított magával, amelyek különböző országok tudományos kísérleteinek elvégzésében segítenek.

Egyike a felküldött űreszközöknek a japán űrügynökség, a JAXA szondája, amivel az ország által kivitelezett első, egyelőre még csak robotizált holdraszállást tervezték megvalósítani. Az Omotenashi (Outstanding MOon exploration TEchnologies demonstrated by NAno Semi-Hard Impactor) szonda egy nagyobb méretű, 12,6 kilogrammos cubesat, aminek nagysága 6U, vagyis hat egységből áll. A cubesatok alapegységei maximum 2 kilogrammos, 10 centiméteres kockák, ezekből többet is lehet egymás mellé integrálni, de a kisműholdak átlagos mérete 3U szokott lenni. Az Omotenashi egy úgynevezett technológiai demonstrátor, amivel az űrügynökség egyfelől azt szeretné bizonyítani, hogy képes leszállóegységet küldeni a Holdra, másrészt sugárzással kapcsolatos méréseket végezne a felszínen és a Hold közelében. Utóbbira még nyílik lehetőség,

de a holdi landolásról egy nem várt hiba miatt már lemondott a JAXA.

A szonda az SLS sikeres indítását és a szállítmányok kiengedését követően pályára állt ugyan, de nem megfelelő irányban, emiatt a földi irányítóközpontnak nehézséget okozott a kommunikációs csatorna létesítése az űreszközzel. A Deep Space Network Madridban található állomásán keresztül végül sikerült telemetriai adatokat szerezni a szondáról, de, mint kiderült, a cubesat bajba került: a napelemei nem a Nap felé néztek és a szonda gyorsan pörgött a tengelye körül. Az irányítóközpont munkatársainak döntést kellett hozniuk azzal kapcsolatban, hogy melyik probléma megoldása jelent prioritást, mivel a kimerülőben lévő akkumulátorok feltöltése ebben a pozícióban nem volt lehetséges. A JAXA Ham Radio Club leírása szerint először a forgást próbálták megállítani a hajtóművek beindításával, majd ezután igyekeztek irányba állítani az űreszközt, de addigra késő volt:

a kommunikáció megszűnt az Omotenashi és a földi állomások között.

November 17-én a JAXA még nem adta fel a reményt, hogy a hat éven át fejlesztett szondát végül sikerül mégis eljuttatni a Holdra, és néhány nappal később, november 21-én is még voltak terveik az utolsó pillanatokban történő mentési kísérletre, de a helyi hírügynökségek, többek között az NHK World-Japan hírei szerint a terveken végül változtatni kellett és az űrügynökség kedden bejelentette , hogy a holdraszállás meghiúsult. A kommunikációt nem sikerült helyreállítani, azonban ha később ez a helyzet megoldódna, a leszállással már akkor sem próbálkoznának, a tudományos kísérletek többi részét, vagyis a sugárzási értékek mérését viszont még lehetséges lenne kivitelezni. Hogy mi okozta a hibát és mi vezetett a nem megfelelő pozicionáláshoz, JAXA még vizsgálja.

(Fotó: JAXA, NASA)