Videón ahogy valami hatalmas dolog telibe találja a Jupitert 2021 / 09 / 18 / Felkai Ádám

A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója, a gravitációs ereje pedig több kisebb égitestet is bevonz, ezek egy része pedig be is csapódik. A mi szempontunkból nézve ez remek dolog, mivel a hatalmas planéta így a Föld pajzsaként is funkcionál. Korábban egyébként egy cikk erejéig eltöprengtünk arról, hogy miként lehetne a Jupitert felrobbantani, és az eltűnése mit jelentene a bolygónk számára – erről itt lehet olvasni. Mindebből az is következik, hogy a becsapódások nem ritkák a bolygón, ugyanakkor ezek felére eleve a planétának a Földtől távoli felén kerül sor, másrészt csak néhány másodperces jelenségekről beszélünk, ráadásul az esemény utóhatásait is gyorsan eltüntetik a Jupiter gyorsan mozgó felhői. Mindennek ellenére, hála az amatőr csillagászoknak, az ilyen eseményeket az utóbbi időben elég gyakran rögzítik. A legutóbbi, a videón megtekinthető becsapódást José Luis Pereira csillagász rögzítette, és ez a nyolcadik alkalom, hogy egy ilyen eseményt sikerült megörökíteni. Azonban láthatóan sűrűsödik az utóbbi időben a megörökített események száma, hiszen ilyesmire először 1994-ben került sor, majd ezt követően 2009-ben, majd azután elég gyakori mód 2010-ben, 2012-ben, 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben, 2020-ban és most tehát 2021-ben. Forrás: IFLScience
Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Éber szemek figyelik a világot az űrből a nap huszonnégy órájában. Az űrbeli sztrádák egyre jobban benépesülnek, és felmerülhet a kérdés, mennyire fejlett a mai műholdas technológia, és mit is látnak pontosan az űreszközök a magasból?
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.