Viszik az otthoni UV-C fertőtlenítőket, mint a cukrot, pedig még nem igazán tudjuk, milyen hatása van ránk ennek a cuccnak

2020 / 08 / 21 / Rácz Tamás
Viszik az otthoni UV-C fertőtlenítőket, mint a cukrot, pedig még nem igazán tudjuk, milyen hatása van ránk ennek a cuccnak
Már pár ezer forintért meg lehet venni azokat a vírus ellen árult UV-C fertőtlenítőket, amik rosszul használva komolyabb egészségügyi kockázatot jelenthetnek, mint maga a vírus.

A vírussal megfertőződött emberek szervezetéből tüsszögéssel, köhögéssel kikerülő aktív kórokozók elpusztítására, a fertőzésveszély megszüntetésére a vegyszeres kezelés mellett széles körben alkalmazott módszer az UV-C fénnyel való besugárzás. Ez a fajta, a látható fénynél kisebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás ugyanis roncsolja a sejtek örökítőanyagait, így a náthás hapcival a lépcsőkorlátra, bútorokra, textilekre került koronavírust (és persze minden más vírust és a baktériumok nagy részét) "elrontja", szaporodásképtelenné teszi.

Az UV-C sugárzás a természetben nem jelent problémát. A 100-280 nm hullámhosszú ibolyántúli, tehát az emberi szem számára nem látható sugárzást az ózonréteg szinte száz százalékban kiszűri. Így nap sugárzási spektrumának ez a tartománya a földfelszínt - és a bőrünket, szemünket - nem éri el.


Könnyű hozzájutni, olcsó, de olyan veszélyei lehetnek, amiket még nem is igazán ismerünk (kép: Aliexpress)

Az UV-C fénnyel való fertőtlenítést a szennyvízkezelés, légkondicionálók berendezésen belüli használata mellett mellett egyre többfelé használják olyan helyeken fertőtlenítésre, ahol fontos a nagy terek gyakori kezelése és megoldható a módszer biztonságos használata. Például laboratóriumokban, kórházi helyiségekben műszak után, üres repülőgépeken kiszállítás után, beszállítás előtt, szállodák megüresedett szobáiban. Egy a lényeg: az UV-C sugárzás ne érje közvetlenül az emberi testet, főleg ne a szemet. Hiszen ez a sugárzás nem csak a vírusok, bacik RNS-ét és DNS-ét károsítja, hanem az emberi sejtekét is, ha pedig belenézünk, súlyos látáskárosodást is okozhat. Legújabban sok helyen már robotok világítják végig a fertőtlenítendő, előzőleg gondosan "embermentesített" tereket.

Mindeközben viszont a COVID-19 kapcsán rohamos fejlődésnek indult egy új iparág: az otthoni, háztartási célú UV-C fertőtlenítők gyártása. Egy ilyen készülék olcsón legyártható, a gyártás pedig gyorsan, kis beruházási költséggel beindítható, hiszen nem kell hozzá semmi, csak egy tápegység, egy foglalat meg egy pár dolláros UV-C fényforrás. Az E-Bay, Amazon, Aliexpress és a hasonló nemzetközi online áruházak kínálatában hemzsegnek, de már a magyar oldalakon is megjelentek a különböző méretű és árú készülékek, az USB-ről tölthető, pár ezer forintos UV-C lámpától a több tízezer forintos "UVC-wand"-okig.


Bőséges a választék az UV-fertőtlenítő pálcákból, de az emberi szervezetre gyakorolt hatásukról eddig keveset tudunk (kép: Aliexpress screenshot)

Ezek nevében a "wand" azaz "pálca" szó erősen áthallásos a "magic wand", a varázspálca szóval, ami marketingszempontból zseniális: melyik anyuka vagy apuka ne szeretne egy varázspálcával hadonászva rendet és tisztaságot teremteni otthonában, mindössze 29 dollár 99 centért? (Persze nem elég az UV-C fénnyel "lesepregetni" a kórokozókat, a sugárzásnak időre van szüksége hatása kifejtéséhez.)

A probléma ezekkel a háztartási varázspálcákkal, hogy egyrészt nem mindig jár hozzájuk részletes, az egészségügyi kockázatokat és a munkavédelmi szabályokat leíró tájékoztató, másrészt a láthatatlan UV-C sugárzás olyan új veszélyforrás az otthonokban, amellyel kapcsolatban nincsenek elterjedt közismeretek az emberekben. Nem nyúlunk a konnektorba, mert van ott egy láthatatlan veszélyforrás: ezt már a legkisebb gyerekek is tudják. Az UV-C fény veszélyeit viszont eddig nem kellett széles körben tanítani, magyarázni és még a bulvársajtóban se lehetett megvakult vagy takarítás közben bőrrákot szerzett felnőttekről, ne adj'isten gyerekekről olvasni.

Még az EU hivatalos álláspontja is az az UV-C sugárzást használó eszközökkel kapcsolatban, hogy további kutatások szükségesek a hatásuk felmérésére. Ez a 2017-es összefoglaló megállapítja, hogy az UV-C káros a szemre és karcinogén hatása van az általa elért sejtekre, valamint hogy a 250 nanométernél kisebb hullámhosszú sugárzás során a levegőben erősen reakcióképes ózon keletkezik, de a végkövetkeztetés csak annyi, hogy egyelőre nincs elég adat általános következtetések és statisztikák megalkotására.

Egyelőre tehát csak azt tehetjük, hogy nagyon óvatosan bánunk ezekkel az eszközökkel, amíg ki nem derül, hogy miközben elpusztítja a kósza vírusokat, vajon mi a fenét csinál - velünk.

(Készült a CNET cikke nyomán)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
A kísérlet során három hónap alatt a résztvevők dupla akkora testsúlytól szabadultak meg, mintha Ozempicet szedtek volna. Ráadásul az amycretin szájon át bevehető tabletta.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.