Vizsgálat indult a holttestek nem megfelelő tárolása miatt egy zöld temetkezéssel foglalkozó vállalat ellen

2023 / 10 / 11 / Bodnár Barna
Vizsgálat indult a holttestek nem megfelelő tárolása miatt egy zöld temetkezéssel foglalkozó vállalat ellen
Az elhunytak temetéséhez biológiailag lebomló koporsókat használó coloradói cég telephelyét átkutatva a rendőség több mint száz oszlásnak indult tetemre bukkant.

Bár a coloradói törvények lehetővé teszik a zöld temetéseket, de azt is előírják, hogy minden olyan holttestet, amelyet nem temetnek el 24 órán belül, megfelelően hűteni kell. A Return to Nature Funeral Home nevű vállalat a jelek szerint nem tartotta be ezt a szabályt, a környékbeliek által bejelentett, elhanyagolt épületből szivárgó rendkívüli bűz legalábbis erre engedett következtetni. A hatóságok átkutatták a ravatalozó raktárát, és több száz oszló holttestre bukkantak. Az ezt követő sajtótájékoztatón Allen Cooper,

Fremont megye seriffje "borzalmasnak" nevezte a helyszínt, ahol a rendőrök 115 bomlásnak indult hullát találtak.

A holttestek állapota miatt azonosításukhoz a hatóságok ujjlenyomatokat vesznek, orvosi és fogászati adatokat keresnek, illetve DNS-vizsgálatokat is végeznek, ami több hónapig is eltarthat. A temetkezési vállalkozást igénybe vevő családtagokat arra kérték, hogy lépjenek kapcsolatba a nyomozókkal. A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) olyan különleges felszereléssel rendelkező csapatokkal segíti a nyomozást, amelyet például nagyobb repülőgép-katasztrófák esetén szoktak bevetni.

A cég tulajdonosát, Jon Hallfordot azzal gyanúsítják, hogy eltitkolta a holttestek helytelen tárolását, miközben azt állította, hogy a létesítményben a tetemek preparálása zajlik, az üggyel kapcsolatban azonban még senkit nem tartóztattak le, illetve vádemelés sem történt.

Világszerte egyre nagyobb a kereslet a környezetbarát temetkezési alternatívák iránt, mivel a hagyományos temetés káros vegyi anyagokat juttathat a talajba, míg a hamvasztás jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár. A szóban forgó vállalat honlapja szerint a temetéseket balzsamozó vegyszerek nélkül, biológiailag lebomló koporsókkal, vagy azok használata nélkül végezték, amiért a cég 1895 dollárt (körülbelül 691 ezer forintot) számolt fel, a koporsót és a temetői helyet nem számítva, illetve idén júliusig hamvasztást is vállalt.

Az emberi holttestek komposztálása jelenleg az Egyesült Államok hat államában legális, és Európában még nem engedélyezett, az év elején azonban az Egyesült Királyságban elérhetővé vált egy másik alternatív módszer, az úgynevezett vízihamvasztás, vagy resomáció. Az eljárás során az elhunyt testét egy lúgos oldattal töltött, nyomás alatt lévő acéledénybe helyezik, majd felmelegítik azt, így a test gyakorlatilag teljesen lebomlik, csupán a csontok maradnak belőle, amiket pedig porrá őrölnek, és urnába helyezve nyújtanak át a halott hozzátartozóinak. A vízzel való hamvasztás ötöd annyi energiát igényel, és jóval kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a hagyományos, krematóriumban végzett eljárás.

(Borítókép: Google Maps)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Polgár Judit sakkvilágbajnok legemlékezetesebb mérkőzései, játék Kaszparov ellen és Világsakkfesztivál
Polgár Judit sakkvilágbajnok legemlékezetesebb mérkőzései, játék Kaszparov ellen és Világsakkfesztivál
Kilenc évesen a New York Times címoldalára került, tizenkét évesen Kaszparov figyelte a játékát, magántanulóként tanult, mert minden idejét a sakk kötötte le. Polgár Judit, minden idők legsikeresebb női sakkozója, Világsakkfesztivált tart hamarosan Budapesten nővéreivel és Rubik Ernővel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.