A World Urbanization Prospects Report, melyet az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA) adott közre 2018-ban a népességnövekedés, a demográfiai elöregedés és a nemzetközi migráció mellett az urbanizációt jelöli meg korunkra jellemző négy globális megatrend egyikeként. A felmérés szerint az 1950-es állapotokhoz képest, mikor még csak a lakosság 30%-a élt városokban, az arány 2050-re 68%-ra emelkedik, Észak-Amerikában ez az arány már most 82%, Magyarországon az európai átlagtól kissé elmaradva 71%, de ez a szám folyamatosan, Ázsiában pedig ugrásszerűen nőhet az elkövetkezendő években.

A túlzsúfoltság problémájának orvoslása első látásra pofonegyszerűnek tűnik: ne költözzünk városokba. A kormányok vidékfejlesztési politikája, a falusi élet romantikájának hangsúlyozása, a médiában való trendivé tétele (lásd pl. Mi kis falunk, Házasodna a gazda és egyéb, manapság egyre gyakrabban felbukkanó falusi témájú műsor) mind-mind hatékony eszközzé válhatnának a lakosság friss és egészséges vidéki levegőn tartásához, de az emberek úgy tűnik, másra vágynak.

Városi vagányok vs. Country Joe

Az urbánus lét mindig is mágnesként vonzotta a vállalkozó kedvűeket, a jobb megélhetésre, magasabb kultúrára vágyókat, míg Rosseau nemes vademberének eszméje, aki a természet közelében talál valódi önmagára vagy a 18.-19. század romantikus költői, akik az erdő hűs magányának és sziklák vad ormainak szépségéről énekeltek, de akár a hippimozgalom „vissza a farmokra” szlogenje is elsősorban a filozófiában, a képzőművészetekben és a zenében hagyott maradandó nyomot, a valóságban a vidék vs. város meccset mindig a város nyerte, méghozzá kiütéssel.

Az urbanizáció ősi és visszafordíthatatlan folyamat, így a jövő városrendezésének feladata a hatalmas tömegek emberi életkörülményeinek megteremtése lesz. A DESA jelentése szerint: „ A Fenntartható Fejlődés Célja értelmében elkötelezzük magunkat a városokat inkluzívvá, biztonságossá és fenntarthatóvá tétele mellett[…] a lakhatás biztosításával, a nyomornegyedek minimalizálásával, az egészséges környezet kialakításával.”

Kill the streets

A környezet kialakítása részben az építészek felelőssége. A modern, idealisztikus, egész városokat megálmodó építészek sorát Ebenezer Howard nyitotta meg. 1898-ban tervezte a Garden City-t, a központból sugarasan kifelé futó utak az eredeti elképzelés szerint a nyugodt külvárosi élet elérhető közelségét hivatottak biztosítani a fáradt munkásosztály számára. A napjaink Angliájában található sivár, egyforma külvárosi házak monoton látványa ennek az elkorcsosult változata, mint ahogy a szovjet éra szürke betontömbjei Howard követője, Le Corbusier víziójának, a Ville Radieuse-nek lebutított és élhetetlenné tett utódai.

Le Corbusier és építésztársai, többek közt a Bauhaus tagjainak nemes célkitűzése: a kisemberek egészséges és kulturált lakhatáshoz juttatása hívta életre a CIAM-et (Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) 1928-ban.

Az első La Sarraz-i Nyilatkozatban a kiemelték természettel élő kapcsolatban álló, nyugalmat és védettséget biztosító lakások építésének fontosságát, a III. Brüsszeli Kongresszuson kijelölték a lakóövezet ideális arányait: a beépítendő terület csökkentésének érdekében 10 emeletnél magasabb házak, 11% lakóépület, 8% utca, 81% park. Corbusier az utca elszánt ellensége volt, „Kill the streets!”, hirdette több ízben is, helyette az életet tetőkertekben, az emeleteken végigfutó folyosókon elhelyezett függőkertekben (Freehold Maisonettes) vagy a házak közti parkokban sétálva képzelte el, megkezdve ezzel a természet városokba integrálását, az ipari forradalom alatt kialakult mocskos, fojtogató munkásnegyedeinek helyére kerülő ragyogó, tiszta, zöld jövő álmával.

A CIAM szellemi hagyományainak örököseként 1976-ban Vancouverben létrehozott UN-HABITAT, az ENSZ Emberi Települések Központja a II. világháború utáni és jelenkori urbanizáció megváltozott feltételei miatt még súlyosabbá váló környezeti problémákkal birkózik. A cél változatlanul az emberhez méltó lakhatás széles körű, lehetőleg mindenki számára elérhetővé tétele, de az egyre romló levegőminőség és a zöld területek drasztikus csökkenése még tovább nehezíti a kivitelezést.

Welcome to the jungle

Szerencsénkre a 21. század sem szűkölködik nagy álmodókban és invenciózus terveikben. A zöld építészet egyik új keletű és talán legérdekesebb formája a vertikális erdő, a toronyházak emeletein elhelyezett fák, cserjék, növények egybefüggő, dús vegetációjú együttese, ami lehetőséget ad a természet integrálására akár igen zsúfolt nagyvárosokban is. Gyönyörű példái közé tartoznak, a teljesség igénye nélkül:

- Emilio Ambasz, a legelismertebb argentin ökoépítész munkája, a fukuokai ACROS Prefekturális Nemzetközi Csarnok

- Ken Yeang, maláj építész Solaris épülete Szingapúrban

- Jean Nouvel One Central Parkja Ausztráliában

- Stefano Boeri Architetti Bosco Verticale-ja Milánóban

Stefano Boeri irodája a függőleges erdők evangélistájaként hirdeti az erdősítés örömét szerte a világban. A 2014-ben épült Bosco Verticale volt az első ilyen jellegű munkájuk.

„A Függőleges Erdő a mintapéldája a fenntartható lakóépületnek, a project célja a metropoliszok újraerdősítése, hozzájárulva a környezet regenerációjához és városi biodiverzitáshoz területi terjeszkedés hatásaitól mentesen.”- olvashatjuk az iroda hivatalos oldalán. A két, 110 és 76 méteres torony összesen 800 fának, 2500 bokornak, 15000 növénynek és a köztük berendezkedő madárfajok sokaságának ad otthont, persze a szerencsés és nem utolsó sorban tehetős lakók mellett. A növények hozzájárulnak a mikroklíma egészségesebbé tételéhez párásítással, a CO2 elnyelésével, por és más káros anyagok szűrésével, zajcsökkentéssel. A zöldfelület természetes hőszabályozóként működik, így nyáron energiatakarékos alternatívát nyújt a légkondi használatával szemben. A ház egyik lakója a Gardener’s Worldnek adott interjújában elmeséli, milyen érzés madárcsicsergésre ébredni egy toronyház sokadik emeletén: „A növények árnyat és védelmet nyújtanak[…]úgy érzem, mintha nem is városban élnék.”

Ennek a pszichológiai hatásnak, mentális jólétnek megteremtése a zöldépítészet egyik kiemelt célja. A kényelmetlen és lélekölő városi élet lelki problémák sokaságát okozhatja: stressz, szorongás, agresszió, depresszió, elidegenedés… A természet közelsége ezzel szemben ellazít és energiával tölt fel, csökkenti a stresszhormonok: adrenalin, noradrenalin, kortizol szintjét. Egy japán kutatás szerint, melyet a Mijazaki Josifumi által népszerűsített Shinrin-yoku, vagyis a mostanában rendkívül felkapott erdőfürdőzés kapcsán végeztek, a növények által termelt fitocid vegyületek, melyek a fertőzéstől védik őket, az emberi immunrendszerre is jó hatással lehetnek.

Zöld remények

A vertikális erdők előnyeit vétek lenne nem kihasználni bárhol a világon, különösen a szmogban fuldokló Ázsiai metropoliszokban. A Stefano Boeri Architetti is Kína felé kacsingat, Nanjing és Shanghai is kap zöld tornyokat, a Dél-Kínában felépülő Liuzhou Forest City-vel pedig egy egész városrész építését tervezi. A 40 000 fa és 1 millió növény évente 900 tonna oxigént kreál majd és 10 000 tonna CO2-ot nyel el. Sőt jövőre már Egyiptom új közigazgatási központjában is épül Afrika első zöld toronyháza.

De mi a helyzet Magyarországon?

Mivel a vertikális erdőknek és általában a zöldépítészetnek elsősorban a városokban van funkciója, nem vidéken, a magyar nagyvárosok pedig viszonylag jól állnak parkokkal (nem beszélve a fővárosban a budai hegyek közelségéről) nálunk az épületek fásítása nem játszott kiemelt szerepet a tervezéseknél. Pedig a légszennyezés itt is probléma, a cikk írásának napján például Budapesten 53%-os szennyezettséget mutatnak a mérők, ez még csak a kedvezőtlen, de Miskolc 89%-kal már az egészségtelen kategóriába esik. Valamint Budapest egyre több pontján találhatóak lehangoló, teljesen lebetonozott terek (lásd pl. a Keleti környékét), melyek esztétikáján sokat javítana egy-egy Bosco Verticale.

A zöldépítészet más módjai viszont fellehetőek nálunk is:

- Extenzív zöldépítészeti megoldások, ami elsősorban a tetők kisméretű, szárazságtűrő növényekkel (pl.varjúháj) való beépítését jelenti.

- Zöldhomlokzatok, melynek indulását Stanley Hart White amerikai tájépítész professzor 1938-ban szabadalmaztatott ún. botanikus téglájához szokás kötni és manapság egyre inkább terjed a világ minden pontján, nem utolsósorban esztétikai értéke miatt. Budapesten ennek egyik példája az Istenhegyi úti Mol-kút.

- Intenzív zöldépítészet, ami az extenzívvel szemben már fák, bokrok telepítését is lehetővé teszi a vastagabb talajréteg használata miatt: pl. a Westend tetőkertje vagy Millenárisban most készülő, látványosnak ígérkező függőkert.

Vertikális erdő építésének Budapesten egyedül a Metrodom építészeti cég veselkedett neki, a Metrodom Panoráma azonban, a külföldi példáktól eltérően nemcsak egy, hanem rögtön négy épülettömbből álló lakóövezet, ill. új városközpont lesz a nemrégiben felújított Szent István térrel és a Duna partig kialakított sétánnyal egybekapcsolódva. A Panorámát a Hajnal Építész Iroda Kft., Hajnal Zsolt irodája tervezte, az építész tervező Kendelényi Péter közreműködésével. Az Ybl-díjas építész magazinunknak elmondta: a magyar viszonyok egészen más építészeti megoldásokat tesznek lehetővé és más problémákat vetnek fel, mint a nyugat-európai környezet.

Más költségvetéssel, más anyagokkal, más konstrukciókkal dolgoznak, Újpesten például szigorú szabályokhoz kellett alkalmazkodni a történelmi városmag közelsége miatt, az önkormányzat az építési területnek csak egy erre kijelölt részén engedélyezte a toronyházak felhúzását. A Budapesten szokatlanul magas, 55 méteres tornyok zöldben pompáznak majd, a kerttervező szakemberek, köztük Balogh Péter, az s73 Kft tervezője által kiválasztott növények, a rengeteg, nagyméretű, akár 6 méteresre növő fa és összesen 3,6 km-nyi cserje „erdei” hangulatot teremt, anélkül, hogy a lakóknak kertészkedéssel kéne bajlódnia, hiszen az öntözést vagy a növények gondozását központilag oldják majd meg. Noha a klímaváltozás miatt fontos lenne, hogy az ehhez hasonló épületek tervezése bevált, működő gyakorlattá váljon, (megkockáztatjuk: nem csak a luxusingatlanok esetében) Hajnal Zsolt szerint a beruházóknak vannak fenntartásaik, nagyfokú, bár érthető óvatossággal közelítenek a témához. Egy vertikális liget felépítése sokkal nehezebb és költségesebb feladat, amire egyelőre kevesen vállalkoznak. Reméljük később ez a helyzet megváltozik, mindenesetre a szerencsés újpestiek már jövőre madárcsicsergésre ébredhetnek akár a 16. emeleten is.

Űrerdő?

Ha pedig minden erőfeszítés ellenére sem sikerül élhetővé tenni a földi metropoliszokat és tényleg a Marsra kell költöznünk, ne bánkódjunk, hiszen ott is a jó öreg vertikális erdők várnak majd ránk. Vagy legalábbis a kínaiakra. Stefano Boeri Shanghai 2117 projectje egyelőre csak elméleti koncepció, de ha így haladunk, nem kizárt, hogy az ökoépítészet határa a jövőben tényleg a csillagos ég lesz.

(Forrás: Nature.org, Treehugger, Stefanoboeriarchitetti, Fotó: Facebook/Metrodomkft, Wikimedia Commons, Flickr/robert-glod)