Önzetlenül beengedünk magunk elé másokat vezetés közben vagy akár egy koccanást is kockáztatva, mindenáron megtartjuk a helyünket? Angyali türelemmel várakozunk, amíg beengednek vagy (akár egy koccanást is kockáztatva) csak azért is befurakodunk két kocsi közé? Önzetlenül vagy önzően viselkedünk a mindennapi vezetés során? Tegyük a szívünkre a kezünket, erre gyakran még mi magunk sem tudnánk pontosan felelni, inkább azt válaszolnánk: “attól függ”. De nem kell többet hezitálnunk, a minket figyelő algoritmusok, melyeket az önvezető autókban használnak mostantól pontosan be tudnak minket sorolni az egyik (pro-social) vagy másik (egoistic) kategóriába a vezetési stílusunk alapján.

Az MIT Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának (CSAIL) csapatának most publikált jelentésében Wilko Schwarting, a kutatás vezetője elmondta: “ Az emberek tendenciája az együttműködő vagy versengő viselkedés adaptálására gyakran a vezetési stílusukban is felfedezhető. Ez a kísérlet bizonyítja, hogy ezt konkrétan mérni és számszerűsíteni is lehet.”

A kísérlet lényege, hogy egy modellezett tesztpályán felmérjék az ösztönös emberi viselkedési mintákat kétféle közlekedési szituációban: a besorolásnál és a balra fordulásnál. A választás nyilvánvalóan azért esett erre a két helyzetre, mivel itt a kressz-szabályok nem teljesen világosak, jobban mondva, nem fedik le a pontos megoldási minták teljes spektrumát, lényegében a vezetőkön múlik, hogy előre engednek valakit vagy nem. A rendszer a sokszor számunkra is öntudatlanul, előre nem meghatározott módon vagy akaratlagosan lezajló döntési folyamatokat figyeli és ez alapján osztályoz: a sofőrök társadalmi értékorientációjuk alapján kapnak szociális vagy egoista címkét. Az AV-k (önvezető járművek) a kategorizálás alapján döntenek a saját viselkedésükről: ha azt detektálják, hogy hogy egy önző vezető közeledik, inkább távol maradnak és előre engedik, ha egy visszafogottabb egyénnel van dolguk, bátrabban elkezdik a manővert, például a másik sávba besorolást. Meglepő módon a CSAIL kutatói azt tapasztalták, hogy a módszerrel 25%-ban csökkenthető a vezetői stílus felmérésének eddigi hibaszázaléka az önvezető autóknál. Az eredmény azért lehet meglepő, mivel eddigi elképzeléseink szerint pontosan az emberi természet szeszélyei és kiszámíthatatlansága miatt történik annyi baleset az utakon, arról nem is szólva, hogy még mi magunk sem tudjuk pontosan felmérni mások szándékait, hiszen rengeteg különböző faktort kellene figyelembe venni egy szituációban a tökéletes alkalmazkodáshoz. Mennyire siet valaki? Milyen lelkiállapotban van? Jó napja van e? Meg van e fázva? Tökéletesen tud koncentrálni, vagy eltereli valami a figyelmét? Szemébe süt e a nap? És így tovább.

Óriási mennyiségű, számunkra ismeretlen információ rejlik mások magatartása mögött, de a tesztek szerint elsősorban mégis a személyiségünknek jut a döntő szerep a választásainkban, ez pedig megfigyelhetővé, kategorizálhatóvá és (legalább részben) kiszámíthatóvá tesz minket.

Az önvezető autókat emberi tulajdonságokkal felruházni és létrehozni Herbie-t, vagy valami még rosszabbat, nem lenne okos dolog a közlekedés biztonsága szempontjából, de az emberi tulajdonságok felismerésének képessége és ennek inkorporálása nagyban növelheti a környezethez való alkalmazkodásukat és sikerességüket, ha siker alatt a balesetek elkerülését és nem a minél előbbi célbaérést értjük.

Egy jövőbeli világban, ahol az utakon már csak kizárólag automata járművek furikáznak, lehetséges lesz, hogy pusztán a kressz-szabályok betartásával teremtsék meg a biztonságot, de egyelőre még szükség van az ember-robot interakció finomítására. Ha pedig mi nem tanulunk meg tökéletes robotokként vezetni, a robotok lesznek kénytelenek igazodni hozzánk, belátva, hogy a tapasztalati úton szerzett tudás sokszor többet nyom a latban, mint az előre megszerkesztett feltételezés. Az Uber 2018-as, halállal végződő balesetében is a ludas a gyalogos “kiszámíthatatlan” viselkedése volt, az önvezető autó nem volt felkészítve arra a szituációra, hogy valakinek esetleg eszébe juthat tilosban átvágni az úton.

Az MIT csapata most a rendszer fejlesztésén munkálkodik, hogy a jövőben minél több helyzetben felmérhessék a szereplők viselkedését: gyalogosok, biciklisták, nagymamák, (kutyák?) mind-mind a különböző kategóriákba kerülhetnek, így növelve a biztonságos együttműködést. A legmulatságosabb rész pedig, hogy a robotok nem csak a közlekedési tapasztalatokból, hanem más társaiktól is tanulhatnak, a kutatók tervezik az emberrel napi társadalmi interakciót folytató, pl. háztartási robotok algoritmusainak tanulmányozását és felhasználását is, így a jövőben előfordulhat, hogy a robotporszívónk és az önvezető autónk egyszerre fognak figyelni és a hátunk mögött kiértékelni minket.

(Forrás: singularityhub.com Fotó: flickr/jlarnos)