Magyarországon is megjelent a koronavírus

2020 / 03 / 04 / Bobák Áron
Magyarországon is megjelent a koronavírus
Orbán Viktor szerda délután a Facebookon jelentette be, hogy a hatóságok két COVID-19 vírussal fertőzött embert találtak, akiket a Szent László kórházban különítettek el.

A miniszterelnök ezt az operatív törzs ülése után jelentette be, amit éppen a koronavírus magyarországi megjelenése miatt kellett összehívni. A fertőzöttekről annyit lehet tudni, hogy két iráni diákról van szó, akik tünetmentesek, de az ilyenkor szükséges eljárásnak megfelelően az erre kijelölt Szent László kórházba szállították őket. A miniszterelnök hozzátette, hogy a koronavírus elleni védekezéshez szükséges kezelőszemélyzet valamint eszközök rendelkezésre állnak.

A valamivel később, az operatív csoport által tartott rendkívüli sajtótájékoztatón dr. Szlávik János osztályvezető főorvos elmondta, hogy a két diák esetében a laboratóriumi valamint a megerősítő tesztek is pozitívnak bizonyultak. Őket, valamint a velük együtt lakó társaikat (az egyik diák feleségét és a másik barátnőjét) szintén elkülönítették a kórház izolációs kórtermében, ahol a koronavírus-gyanús betegeket ápolják. Az infektológus azt is elmondta, hogy jelenleg kivizsgálás alatt van, hogy a diákok merre jártak Magyarországon, kikkel érintkeztek és hogyan kapták el a vírust.

Magyarországon 21 ember van karanténban

A kínai Vuhan városából indult koronavírus-járvány az elmúlt hetekben számos országban felütötte a fejét. A hétvégén Csehországban, Katarban, Ecuadorban, Luxemburgban és Írországban találtak COVID-19-cel fertőzött személyt, miközben számos országban nőtt a fertőzöttek száma. A legérintettebb területeken a következőképp alakultak a regisztrált esetek számai: Dél-Korea 5186, Olaszország 2036, Irán 1500, Japán 274. Európában masszívabban jelen van még a vírus Németországban (165 eset), Spanyolországban (120 eset). Svájcban és az Egyesült Királyságban egyaránt körülbelül 40 COVID-19 miatt ápolt pácienst tartanak nyilván.

Kedden az is kiderült, hogy egy amerikai illetve ecuadori egyetemista, akiknél Prágában diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, Magyarországon is járt. A Két nő Milánóból érkezett Bécsbe, onnan jutottak el Magyarországra, végül Brnón keresztül Prágába utaztak. A két nő két napot töltött hazánkban, és többek között a Széchenyi fürdőbe is ellátogattak. Az operatív törzs honlapja szerint a két igazolt fertőzötten kívül Magyarországon jelenleg 21 ember van elkülönítve koronavírus gyanúja miatt, és eddig 230 embertől vettek mintát. A honlapon lehet informálódni a közelben található kórházakról, valamint azt is itt fogják közzétenni, ha a járvány miatt hatósági zárlatot (azaz karantént) vezetnének be valahol.

A koronavírus-járványról szóló további cikkeinket erre a linkre kattintva érheted el.

(Borítókép: Országos Mentőszolgálat)

Kövess minket a Facebookon is!


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.