A dolgozók harmada felmond, miután megtiltották a munkahelyi politizálást egy szoftvercégnél

2021 / 05 / 03 / Pőcze Balázs
A dolgozók harmada felmond, miután megtiltották a munkahelyi politizálást egy szoftvercégnél
A világ egyik legismertebb projektmenedzsment szoftverét, a Basecampet gondozó, azonos nevű fejlesztőcég vezetői kedden bejelentették, hogy többé nem lehet politikai és társadalmi kérdésekről vitázni a céges csatornákon. Csütörtökön arról lehetett olvasni, hogy akinek ez nem tetszik, az nagyvonalú lelépő csomagot kap. Péntekre a vállalat dolgozóinak a harmada jelentette be, hogy felmond.

A tech óriások világában különös szereplő a Basecamp, amit 1999-ben még 37signals-ként alapítottak, ám 2014-re az egyik termékük annyira népszerű lett, hogy inkább az egész vállalatot átkeresztelték. Míg például a Microsoftnál több mint százhatvanezren, a Google-nél száznegyvenezren dolgoznak számtalan szoftveren, addig a Basecampnél még hatvanan sincsenek. Ekkora csapattal indították el a húzótermékük fejlesztése mellett Ruby on Rails nevű, szintén népszerű és ismert webalkalmazás-keretrendszerüket, de tavaly nyáron még az emailt is újra akarták gondolni Hey nevű szolgáltatásukkal.

Minden egy rossz viccel kezdődött

Amint arról Casey Newton, a Platformer hírlevél szerkesztője hétfőn beszámolt, a lavinát az indította el, hogy a cégnél újra elkezdtek beszélgetni egy 2009-ben indult, majd folyamatosan bővülő listáról, amiben a dolgozók a szerintük vicces nevű ügyfeleiket gyűjtötték össze. A listára kerültek közül többen különböző kisebbségekhez tartoztak, így ami egykor talán ártatlan tréfa volt, a mai politikai klímában sokak szerint vállalhatatlan lett. Miután a dolgozói diverzitással foglalkozó kollegák elkezdték elemezni, hogy hogyan jöhetett létre a lista, és mennyire felelős érte a vállalat maga, a vezérigazgató, Jason Fried egy blogbejegyzésben bejelentette, hogy mostantól nem lehet társadalmi és politikai témákról beszélgetni a saját Basecamp fiókjukban, amin a vállalat belső projektjeit menedzselik.

"A mai társadalmi és politikai vizek különösen zavarosak. (...) Ne kelljen azon rágódnod, hogy ha kimaradsz (egy ilyen beszélgetésből), az cinkossá tesz-e, vagy ha beszállsz, azzal célponttá válsz-e. Ezeken a vizeken nehéz tájékozódni a magánéletben, de lényegesen nehezebb egy munkahelyen" - Fried ezzel indokolta döntését, miszerint aki ilyen témákról szeretne társalogni, az tegye inkább Signalon vagy WhatsAppen, de ne a céges csatornákon. Vezetőtársa, David Heinemeier Hansson egy saját bejegyzésben tovább fejtegette, hogy miért döntöttek így.

A cégnél többen úgy érezték, hogy ez az álláspont nem elfogadható, így a Platformer csütörtökön már arról írt, hogy akik legalább három éve a cégnél vannak, hathavi fizetést, akik rövidebb ideje, azok háromhavi pénzt kapnak búcsúzóul, ha úgy döntenének, hogy a kialakult helyzet miatt felmondanak. "Nem neheztelünk, nem kérdezünk semmit" - írta az ajánlatról Heinemeier Hansson.

A hét végére a Gizmodo már arról számolt be, hogy a Twitter-üzenetek és egyéb források alapján úgy tűnik, a Basecamp dolgozóinak a harmada élni fog az ajánlattal. Korábban a Coinbase-nél, az Amazonnál és a Google-nél is hoztak hasonló szabályokat, ám kérdés, hogy egy mindig is iroda nélkül, távmunkában működő, alig félszáz fős vállalat hogyan fogja tudni túltenni magát a botrány praktikus és elvi következményein.

(Fotó: Kristina Flour/Unsplash, Basecamp)

További cikkek a témában:

A Microsoft mostantól figyeli és pontozza, hogy mennyire dolgozunk rendesen Produktivitási pontszámot kapnak a cégek és a dolgozók.

Évek kellettek volna hozzá, most néhány hónap alatt beköszöntött a digitális világ Sokkal többet vagyunk otthon, jobban figyelünk az egészségünkre és kevesebbet érintkezünk más emberekkel - a március óta tomboló Covid19-járvány számos változást hozott magával, ami a legerőteljesebben abban nyilvánult meg, hogy soha nem látott mértékben pörgött fel a digitalizáció.

Hét dolog, amit mindenkinek érdemes tudnia, aki otthonról dolgozik Hogyan kezdj neki? Milyen videochatet használj? Hogy rendezd be a virtuális irodádat? Segítünk!


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
A Onewheel elektromos gördeszka gyártója minden termékét visszahívja, ami 300 ezer önkiegyensúlyozó elektromos gördeszkát jelent az Egyesült Államokban. Az eljárás oka a 2019 és 2021 között történt négy, halállal végződő baleset.
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Három nagy telekommunikációs cég munkatársai megtartották az első transzatlanti hologrammeetinget 5G kapcsolat segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.