Rejtélyek az égbolton

A rejtélyes jelenségekre Ray Norris a Western Sydney University asztrofizikusa bukkant rá  kutatótársaival az indiai és ausztráliai rádióteleszkópok archív adataiban kutakodva. A csillagászok előtt nem ismeretlenek a gyűrű formájú struktúrák, ilyenek lehetnek szupernóvák maradványai, planetáris ködök, vagy pedig egyszerűen a csillagokat körülvevő porfelhők bizonyos részei is, de akár csillagképző galaxisok vagy protoplanetáris korongok is festhetnek így.

Bonyolítja a dolgot, hogy a távcső kalibrációs hibák is hasonló képet adnak a furcsa rádiókörökhöz, azaz ORC-khez, az új felfedezésre azonban nem igazán illettek a már ismert sémák, így azokat az eddig ismeretlen jelenségek közé sorolták. A felfedezésekre az Evolutionary Map of the Universe (EMU) vagyis az Univerzum fejlődéstérképe című projekt adatainak tanulmányozása során került sor. Az adatok egyenesen az Australian Kilometre Pathfinder (ASKAP) távcsőből származtak, mely szerepel a világ legérzékenyebb rádiótávcsöveinek listáján. 

Az adatok között összesen három ilyen gyűrű alakú objektumra leltek, ami egyben kizárta a véletlen hiba lehetőségét is. A negyedik példány a Giant Metawave Radio Telescope (GMRT) olyan, még 2013-ban rögzített adataiból került elő, melyeket az ASKAP létrehozása előtt rögzítettek, és ez szintén kizárta a hiba lehetőségét megerősítve a mostani felfedezést. Az ORC-k létét végül az Australian Telescope Compact Array (ATCA) távcső is megerősítette.

Tíz éve keresték, és most talán meglett. Felfedezhették az univerzum gravitációs háttérhullámát Mai tudásunk szerint az Univerzumunk valószínűleg hemzseg a gravitációs hullámoktól, hiszen minden ütköző fekete lyukpárnak vagy neutroncsillagnak, minden összeomló szupernóvának és különösképpen magának az ősrobbanásnak, erős hullámokat kellett keltenie a téridőben.

Mit tudunk eddig?

Az eddig felfedezett ORC-k úgy tűnik, hogy a galaxisok anyagban ritkább területein találhatóak. Látszólagos méretük a Földről nagyjából 1 szögperc, azaz a Hold méretének talán 3 százaléka, miközben a látható fény tartományában vagy infravörös és röntgen-spektrumokon egyáltalán nem lehet észlelni őket, és a távolságuk sem ismert. 

A tudósok úgy sejtik, hogy valamiféle galaxis-aktivitás eredményei lehetnek, a rádióspektrumuk indexe ugyanis egyértelműen kizárja a szupernóva vagy planetáris köd-eredetet. A bonyolultabb teóriák valamely tejútrendszeren kívülről eredő hatalmas, masszív esemény szférikus lökéshullámait sejtik a háttérben. Az ilyen nagy intenzitású események közé tartoznak a gyors rádiókitörések (FRB), a gammakitörések (GRB), vagy az összeolvadó neutroncsillagok fúziós eseményei.

(Kép: Wikipédia)

Ez is érdekelhet:

Einsteinnek ismét igaza volt, egy csillag maga köré csavarja a téridőt A világűrben keringő, tengelyük körül forgó hatalmas égitestek az Einstein általános relativitáselméletében megfogalmazott jóslat szerint maguk köré csavarják a tér-idő szövetét. Ezt a folyamatot hívjuk felcsavarásnak.

Laborban létrehozott, mesterséges fekete lyukak - mi baj történhetne? Stephen Hawking 1974-ben felvetette a fekete lyukakról, hogy talán nem teljesen azok az éjsötét gravitációs óriások, melyeknek addig a csillagászok elképzelték őket, és ennek tetejébe spontán fényt bocsátanak ki. Ma ezt a jelenséget nevezik Hawking-sugárzásnak.

Az univerzumnak lehet egy ötödik dimenziója is Az ötödik dimenzió ráadásul egy újabb olyan kandidátus, ami végre megmagyarázhatja a sötét anyag rejtelmeit.